7. SZOCIÁLIS RENDSZER
7.1. Helyzetértékelés
A szociálpolitika a jelenlegi /nyugati és keleti/ rendszerek mostohagyereke. Az ide tartozó ellátó hálózatokat és pénzügyi alapjaikat a 80-as, 90-es években mindenütt komoly támadások, lefaragások érték. Sokak szerint az úgynevezett jóléti államnak vége. Beköszönt a rosszléti államok kora.
A jelenlegi uralkodó elit nem úgy tekinti a szociálpolitikát, mint a normális emberi életfeltételek garanciarendszerét, hanem mint költségvetésí terhet, nyugöt, amivel csak tessék-lássék foglalkozik, de legszívesebben megszabadulna az egésztôl. Ez utóbbitól csak politikai-választási érdekei tartják vissza.
A szociális rendszerek elleni támadás a tôke és az állami bürokrácia közös megnyilvánulása. A tôke részérôl a magasabb profithányadról van szó, az állami bürokrácia részérôl pedig a magasabb saját célú fogyasztásról. A szociálpolitika elleni támadás: az alacsony növekedési ütemek melletti makroszintu és mikroszintu jövedelem-újraelosztás. A vesztesek a gyenge civil társadalom legvédtelenebb, legkiszolgáltatottabb csoportjai. A legfiatalabbak, legidôsebbek, az alacsony szakképzettséguek, a szellemi vagy testi fogyatékosok, az elhanyagolt területen élôk, az etnikai-nemzetiségi másságuk alapján támadhatók.
A jelenlegi uralkodó elit részérôl logikus, ámbár cinikus gondolat a szociális rendszer olyan átalakítása, amely az ellátás színvonalát részben vagy egészben az állampolgárok önkéntes önbiztosítási képességétôl, hajlandóságától teszi függôvé. Az egyenlôtlenség a szociális ellátó rendszerben is újratermelôdik.
7.2. Alternatíva
Kiindulópontunk az, hogy a szociális elesettség - bizonyos eseteket leszámítva - alapvetôen nem egyéni sorscsapás, hanem strukturális okokra visszavezethetô társadalmi muködési zavar. A feladat ezen muködési zavarok kiküszöbölése, csökkentése, amely egyúttal alapveto társadalom-muködési hatékonysági mutató is. Ez elsôsorban az esélyegyenlôtlenségek csökkentését jelenti. Másodsorban a tagjait megóvni képes közösségek erosítését. Végezetül különleges figyelmet igényel a legkiszolgáltatottabb korosztályok iránt. Egy emberséges rendszernek kiemelten kell gondoskodnia saját jövôjérôl /gyermekek/ és saját múltjáról /idosek/.
A fentiek miatt hosszabb távon az átfogó társadalompolitikába épített szociálpolitika mellett foglalunk állást. Hosszabb távon az állampolgárok közösségei visszaveszik az államtól a szociális gondoskodás teendôit és eszközrendszerét. /Ennek feltétele a közösségek önállósága és gazdasági ereje./
Fontossága miatt külön említjük a foglalkoztatás kérdését. A mai munkamegosztási rendszerben és a mai munkaidonagyság esetén nem lehetséges az emberek többsége számára a munkát mint életszükségletet elképzelni. De egyáltalán nem értelmetlen ez a gondolat egy másik munkamegosztási, idôfelhasználási rendszerben. A jelenlegi magas és tartós munkanélküliséggel kapcsolatos pszihológiai-magatartási tapasztalatok is figyelmet érdemlôek. Ezek azt jelzik, hogy a hasznos tevékenység igénye túlmutat a puszta pénzkeresés problémáján - bár aktuálisan ez a legfontosabb. Ezen túlmenôen az önbecsülésrôl, a hasznosságérzetrôl, a másokkal szembeni méltóság megôrzésérôl is szó van.
7.3. Az átmenet programja
Az alternatív program szociálpolitikája abból indul ki, hogy válságos idôben nem gyengíteni, hanem erôsíteni kell a társadalmi szolidaritás intézményeit. Ezeknek az intézményeknek rendszerszeruen, összefüggôen, hézagmentesen kell muködniük, hogy senki ne hulljon ki azon a bizonyos szociális hálón.
További követelmény, hogy a szociális rendszer, amennyire lehetséges, preventiv /bajmegelôzô/ legyen. Ez olcsóbb és humánusabb is. Meg kell akadályoznia az életfeltételek tömeges ellehetetlenülését.
Ezért elutasítjuk a strukturális problémákat kezelni képtelen, "a gazdagok riadt kis lelkét" nyugtató szegénypolitikát. Helyette megelôzô, összefüggô, méltóságot megôrzô, állampolgári jogon muködô, átmenetileg pozitív megkülönböztetéseket is alkalmazó szociális rendszert javaslunk. Konkrétabban:
7.3.1. Mindaddig, amíg a helyi és funkcionális önkormányzatok gyengék, muködjön az állami költségvetéshez egyirányban kapcsolódó szociális kassza. Az egyirányú nyitottság azt jelenti, hogy a hiányokat az állami költségvetés tartalékkeretébôl feltöltik, a szociális kasszából viszont más célra pénzt átcsoportosítani nem lehet.
7.3.2. A szociális kassza belülrol feladatok szerint tagolt lenne. Feltöltése részben célzott adókból, részben a szociális intézmények alkalmankénti saját bevételeibôl, állami juttatásokból, máshonnan származó felajánlásokból történik. A kiinduló ellátási szintet úgy kell rögzíteni, hogy az megfeleljen a korábbi /1973-1996 közti/ idoszak legkedvezobb ellátási állapotának, funkciók szerinti bontásban.
7.3.3. A kiinduló szintet csökkenteni - egy-egy ellátandó területre számolva - nem szabad. Ezt törvény mondaná ki. A kasszát korrigálni kell az inflációs változásokkal - elôre, illetve szinkron módon. Ugyanígy korrekciós tényezô, ha a társadalmi-gazdasági feltételek változásával bizonyos teendôket a helyi önkormányzatok át tudnak venni a korábbinál nem rosszabb szinvonalon, vagy ha az ellátást létrehozó ok megszunt.
7.3.4. A humanista kormány azonnali intézkedéseket hozna a tömeges és tartós munkanélküliség csökkentésére. E gyors intézkedéseken túl szükség van az egész munkaerôpiac olyan átalakítására, ami elejét venné a munkanélküliség tartóssá válásának. Egészségesebb és muködôképesebb egy olyan társadalom, amelyik minden munkát keresônek tud biztosítani értelmes, hasznos tevékenységet, mint amelyik hatalmas munkanélküli réteget hurcol magával megalázó körülmények közt, és elszenvedi összes kellemetlen következményeit. Ehhez azonban ki kell szabadítani a munkaerot a toke jövedelmezoségi szempontjainak fogságából. A társadalmi haladás a munkaidô arányos csökkentésében is megnyilvánulhat, nem csak a mért összes termelés növekedésében. Erre már ma is számos technikai és munkaszervezési megoldás létezik, amelyeket alkalmazni lehetne.
A munkanélküliség alternatívájaként a következô megoldásokat szorgalmaznánk:
/a/ - csökkentett munkaido, illetve több emberre osztott feladat,
/b/ - dolgozói tulajdon szélesebb köru alkalmazása,
/c/ - belsô piac élénkítése, külso piacok reorganizálása,
/d/ - csoportbérezés kiterjedt alkalmazása,
/e/ - folyamatos és szélesköru átképzés, illetve többszakmás vagy integrált tudás kialakítása,
/f/ - az alapfokú oktatás meghosszabbítása, a közép és felsofok kiszélesítése,
/g/ - közhasznú helyi munkák szélesköru, fizetett alkalmazása,
/h/ - a munkaigényes infrastruktúra és környezetvédelem fejlesz-tése,
/i/ - rugalmasabb nyugdíjkorhatár,
/j/ - önellátást vállaló csoportok, illetve a korábbi földosztásokból kirekesztett cigány lakosság földhöz juttatása.
Végsô esetben munkanélküli segély adható, de ezt nem tekintjük alternatívának.
7.3.5. Alulról-felülrôl korlátos egységes nyugdíjrendszert javaslunk, amely nem differenciálja jobban az idôs állampolgárokat, mint az aktív dolgozókat, sôt, mérsékli a korábbi különbségeket.
7.3.6. A különbözô okokból elesett vagy munkaképtelen csoportokat koncentrált és folyamatos - lehetôleg természetbeni - segítségben kell részesíteni. Itt országosan egységes normákat kell érvényesíteni. Az elesett emberekkel foglalkozó intézmények személyi állományát sokoldalúan képzett szociális munkásokkal kell kiegészíteni; a területi családsegítô központokat meg kell erôsíteni anyagi és személyi feltételeikben, jogi lehetôségeikben.
7.3.7. Átmenetileg indokoltnak látszik jövedelmi plafon alkalmazása, amelyen felüli összeget a magánszemélyeknek az adóalapból maguk választotta közhasznú célra kellene átutalniuk /szociális, oktatási, kulturális, egészségügyi alapítványok, alapok javára/.
7.3.8. A legfontosabbnak jelenleg a szegénység újtratermelôdésének megakadályozását tartjuk. Ez túlmutat a szuken értelmezett szociálpolitikán. A szegénységet véglegesen csak egy szolidáris önszabályozó társadalom szüntetheti meg, ahol minden polgár élete egyaránt fontos. Addig is gyorsított felzárkóztatási programra van szükség, amely a várostervezéstôl az oktatáson keresztül az egészségügyi ellátásig rendszerszemléletben, összefüggéseiben gondolja át a teendôket.
7.4. Mit tegyünk itt és most
A szolidaritás apró gesztusait naponta gyakorolhatjuk környezetünkben, ez azonban alapvetôen nem változtat a kiszolgáltatottság újratermelôdésén. Az adott intézmények és politikai erôviszonyok közt csak annyi érhetô el, hogy csoportos nyomásgyakorlással a döntéshozókat a szociális rendszer pénzügyi és személyi megerôsítésére sarkalljuk. Sovány vigasz, hogy a gazdasági-politikai elit szociális cinizmusának is vannak fokozatai.
Ezzel párhuzamosan meg kell kezdeni a jelenlegi rendszer tartós kárvallottjainak civil érdekszervezetekbe tömörítését, és a köztük létrejövô kapcsolatok elôsegítését. Ok a társadalom több mint kétharmada, amely állandó szociális lázongással fenyegethet. A baloldal teendôje, hogy ez a fenyegetés ne kaotikus robbanásba, hanem rendezett rendszerváltásba forduljon.
HUMBAL kezdőlap Tartalom Nyomtatható változat Tovább>>>