A TÁRSADALMI-GAZDASÁGI ÁTALAKULÁS
ALTERNATIV BALOLDALI PROGRAMJA
/HUMANISTA ESÉLY A XXI. SZÁZADRA/
1996.
TARTALOMJEGYZÉK
ELOSZÓ 3
1. BEVEZETO 4
2. KRITIKA ÉS ALTERNATÍVA 5
3. TULAJDONVISZONYOK 7
4. JÖVEDELEMELOSZTÁS 13
5. KÜLSO ELADÓSODÁS 16
6. KÖLTSÉGVETÉS ÉS ADÓRENDSZER 19
7. SZOCIÁLIS RENDSZER 22
8. LAKÁSGAZDÁLKODÁS 25
9. GAZDÁLKODÁS A KÖRNYEZETTEL 27
10. KULTÚRA, TUDOMÁNY, OKTATÁS, KÉPZÉS 30
11. TOVÁBBI GAZDASÁGPOLITIKAI KÉRDÉSEK 33
12. KOMMUNIKÁCIÓ ÉS HATALOM 34
13. ÁLLAMHATALOM ÉS ÖNKORMÁNYZATOK 36
14. PÁRTOK ÉS VÁLASZTÁSI RENDSZER 38
15. SZAKSZERVEZETEK 41
16. CIVIL SZERVEZETEK 44
17. KÜLKAPCSOLATOK, KÜLPOLITIKA 45
18. BIZTONSÁGPOLITIKA, FEGYVERES EROK 48
19. ÖSSZEFOGLALÁS /KÖVETELÉSEK - TÉZISEK/ 51
Az itt közzétett dokumentum egy hosszabb útkeresési folyamat egyik állomása. Számos barátom és ismerosöm gondolatait, meglátásait, javaslatait is tartalmazza. E felvetések különbözo elméleti szintu és sokszor egymással is ütközo elképzelések. Ez így van rendjén. Minden vonatkozásban - ebben is - vállaljuk az alternatív megközelitések termékenyíto, problémamegoldó erejét. Ilyen értelemben e munka egy kölcsönös tanulási folyatnak is része.
Szándékunk az, hogy jelen írás gyakorlatilag és szellemileg egyaránt segítse az egyének számára is átláthatóbb-élhetobb világ kimunkálását, hogy felvázolja a kis és nagy rendszerek fejlodési perspektíváit, amennyire az történelmileg lehetséges és kivánatos. Sok még a vizsgálnivaló azzal kapcsolatban, hogy milyen társadalmi megoldásokat ''sugall'' a termeloerok fejlodési iránya. Ehhez az együttgondolkodáshoz kívánunk hozzájárulni.
Az írás a BAL szellemi muhelyében formálódott az elmúlt néhány év során. Számos ember véleménye inspirált, befolyásolt az anyag összeállításakor. Külön köszönetet mondok Agárdi Péternek, Bánki Erikának, Bizám Györgynek, Drucker Györgynek, Fogler Tibornak, Görög Tibornak, Havas Ferencnek, Hollósi Juditnak, Horváth Gyulának, Horváth Lászlónak, József Róbertnek, Kemény Csabának, Kiss Zoltánnak, Krausz Tamásnak, Kristó Nagy Istvánnak, Lovei Emilnek, Mocsáry Józsefnek, Murányi Zoltánnak, Pataki Mihálynak, Sebestyén Györgynek, Szabó Istvánnak, Szigeti Péternek, Toke Máriának, Tüto Lászlónak, Varjas Andrásnak javaslataikért, kritikájukért. Nincs módom itt mindenki nevét megemlíteni, akikkel konzultáltam. Természetesen a jelenlegi szövegváltozatért nekem kell viselnem a felelosséget.
Budapest, 1996. március
Márkus Péter
1.BEVEZETÖ
1.1. A program célja
A nyolcvanas évek közép- és kelet-európai válsága, valamint a térségre irányuló nyugati nyomás ezen országokban az évtized végére felbomlasztotta a hagyományos államszocialista rendszereket. Az összeomlás forgatagában várakozások, remények, illúziók születtek. Az elsô többpárti parlamenti választásokra készülve beköszöntöttek az ígérgetések mézeshetei...
Azután az új politikai elit tagjai bevonultak a parlamentbe, kormányba, állami hivatalokba, gazdasági vállalkozásokba. Eddigi tevékenységük eredményei siralmasak, várható következményei veszélyesek a társadalom többségére nézve. Elmondhatjuk róluk - bár különbözo mértékben -, hogy tudták, merték, ôk tették azt, ami bekövetkezett. De a végeredmény nem csak a személyeken múlott, hanem a struktúrán is. Azon az intézményi berendezkedésen, ami az államszocializmus romjain kezd kiépülni, és amit összefoglalóan - jobb híján - államkapitalizmusnak nevezhetünk.
A dolgozókat a rendszerváltás forgatagában kíméletlenül rászedték. A jelenlegi pártok nem tudják és/vagy nem akarják ellátni a termelôk, az elszegényedô rétegek érdekképviseletét. E felismerésbôl egyetlen kiút van. A dolgozóknak és más alávetett rétegeknek maguknak kell - egymással szolidáris módon - megszervezôdniük. Ehhez kínál javaslatokat ez a program.
A mai értelmiség feladata a XXI. század progresszív értékeinek és társadalomszervezôdési formáinak - a termelok jogaihoz jutásának történelmi folyamatában, a társadalmi folyamatok elemzésén alapuló - elméleti kimunkálása, valamint az ebbe az irányba mutató próbálkozások létrejöttének elôsegítése. Ezt a célt kívánja szolgálni az itt kifejtett humanista alternatíva.
Ez az alternatíva a dolgozó és kisemmizett rétegek számára kínál kiutat az államkapitalizmus és államszocializmus egyaránt megtapasztalt rossz lehetôségeivel szemben.
A jelenleg hatalmon lévô erôk különbözô csoportjai is érzékelik a társadalmi elégedetlenséget. Kiútkeresésük iránya azonban - részérdekeiknek megfeleloen - nagyon szuk és veszélyes perspektívában mozog. Gyulöletkeltéssel - az oszd meg, és uralkodj jól bevált receptjével, a kiszolgáltatottak egymásra uszításával - próbálkoznak. Amitôl igazán félnek, az az elmúlt években felhalmozott elônyök, elôjogok elvesztése. Ezért vitáik csak másodlagos, harmadlagos kérdésekre, néha álkérdésekre irányulnak. De teljes az egyetértésük abban, hogy a dolgozó osztályokat távol akarják tartani a gazdasági és politikai hatalomtól. Teljes az egyetértésük a kiegyensúlyozott személyes méltóság és szabadság feltételeit mindenki számára biztosító hatékony közösségi megoldások elutasításában.
A mi programunk arról szól, amirôl ôk hallgatnak.
Nincsenek illúzióink. Az itt megfogalmazott program nem a jelenlegi hatalom, vagy hivatalos parlamenti ellenfelei számára tartalmaz ajánlásokat. Nem hisszük, hogy a jelenlegi konzervatív, liberális vagy államszocialista tényezôk méltányolnák az itt leírtakat. Mi közvetlenül a civil társadalomhoz, a dolgozókhoz, a lakossághoz fordulunk.
Ez a program akkor valósítható meg, ha kellô társadalmi erôk sorakoznak ilyen és hasonló elképzelések mögé. Egy ilyen mozgalom elôbb-utóbb meg fog születni. Lehet, hogy már létezô pártok átalakulása révén. Lehet, hogy új párt vállalja a teendôket. Lehet - és ez lenne a legszerencsésebb -, hogy nem párt formában összegzôdnek ezek a törekvések.
1.2. A program felépítése
A programnak a bevezetôt követô 2. fejezete az államkapitalizmus és államszocializmus rövid, általános kritikáját tartalmazza, és jelzi az általunk javasolt alternatíva fôbb vonásait.
A dokumentum 3-18. fejezete témakörönként fejti ki mondandónkat. Az egyes fejezetek felépítése - a 11. fejezet kivételével - négyes tagolású. Az 1. pont kritikai helyzetértékelést tartalmaz, amely a kilencvenes évekre kialakult hazai és nemzetközi állapotokat minôsíti. A szöveg terjedelmi okokból mellôzi a tények tételes felsorolását, a meg nem kerülheto történelmi elemzést, de feltételezzük a szükséges állampolgári tapasztalatok meglétét. A 2. pont általánosan mutatja be a távlati alternatívát, aminek feltétele az emberi szükségletekhez alkalmazkodva a szokások és intézmények tartós megváltozása.A 3. pont egy olyan átmeneti idôszakot feltételez, amikor tartós alternatív humanista többség érvényesül a társadalomban, és a szükséges változások megkezdodnek. A 4. pont azzal a feltételezéssel él, hogy az itt kifejtett alternatíva hívei tartós kisebbségben maradnak. Erre az esetre fogalmaz meg egyéni és csoportos teendôket, javaslatokat.
A 19. fejezet összefoglalja a legfontosabb követeléseket, amelyekre az alternatív mozgalom tevékenysége felfuzhetô.
2. KRITIKA ÉS ALTERNATIVA
Megtapasztalhattuk a XX. századi államkapitalista és államszocialista rendszerek visszataszító vonásait és megôrzésre méltó vívmányait. Vívmányaik más társadalmi formákban is folytathatók, kellemetlenségeiktôl azonban csak e rendszerek jobbal, tágabb szempontokat figyelembe venni tudó szabályozásokkal történô felváltásával szabadulhatunk meg. Rendszerezve a negatív tapasztalatokat, a két rendszert elsôsorban a következôk miatt utasítjuk el:
/1/ - CSAK SZUK ÉRDEKSZEMPONTOKAT VESZNEK FIGYE-LEMBE,
/2/ - SZÉLSOSÉGES EGYENLOTLENSÉGEK UJRATERME-LODÉSE A RÉGIÓK KÖZÖTT ÉS A RÉGIÓKON BELÜL A TULAJDONVISZONYOKBAN,JÖVEDELEMELOSZTÁS-BAN, ÉLETLEHETOSÉGEKBEN,
/3/ - PAZARLÁS AZ EMBERI ÉS TERMÉSZETI EROFORRÁSOK
FELHASZNÁLÁSÁBAN ÉS AZ ELOÁLLÍTOTT JAVAKKAL,
/4/ - HIERARCHIKUS ALÁ-FÖLÉRENDELTSÉGET ÁLLANDÓSÍT
AZ EMBEREK KÖZÖTT,
/5/ - ELOJOGOKAT HALMOZ KEVESEK KEZÉN, AMI TÖBB
GENERÁCIÓ ÉLETFELTÉTELEIRE KIHAT,
/6/ - KORLÁTOZZA AZ EGYÉNEK, A CSOPORTOK ÉS A TÁRSADALOM SZABADSÁGÁT,
/7/ - EROSZAKOT ALKALMAZ MÁS KULTÚRÁKKAL SZEMBEN,
/8/ - MANIPULÁLJA AZ EMBEREK AKARATÁT ÉS DÖNTÉSEIT,
/9/ - NEM KÖZVETLENÜL AZ EMBEREK SZÜKSÉGLETEIRE TERMEL, HANEM PÉNZÉRT VAGY POLITIKAI HUSÉGÉRT CSERÉBE,
/10/- SZÉTROMBOLJA A LAKHATÓ FÖLDI KÖRNYEZETET,
/11/- TARTÓSAN ELOIDÉZ, ELTUR EMBERELLENES ÁLLA-POTOKAT.
Az itt felsorolt kritikai szempontok bôvíthetôk. Ezek nem egyik vagy másik párt vagy kormány ténykedésével függnek össze, hanem az egész struktúrával. A különbözô pártok, kormányok között csak fokozati különbségek vannak.
E bajok részleteikben nem orvosolhatók, mert összefüggô rendszert alkotnak. Világrendszert. A tôke és az állami bürokrácia uralma: halmozódó egyenlôtlenségeken alapuló világrendszer. Ezért tartós lecserélésük is más termelési módra csak világméretben lehetséges. De helyileg és minden lehetséges szinten kell ezen munkálkodni.
Hogy a dolgozókat a nemzeti vagy külföldi tôketulajdonosnak és állami bürokráciának vetik alá, ez másodlagos abból a szempontból, hogy igyis-úgyis értéktöbbletet vonnak el tôlük. Hogy a szociális biztonság rendszereit a hazai vagy a külföldi pénzügyi körök nyomására verik szét, ez mellékes annak, akit sújt. A munkanélkülit sem az ôt elbocsátó tulajdonos és menedzser állampolgársága izgatja. A kizsákmányolás tehát internacionális probléma. De a teendôket helyileg kell megfogalmazni. Létjogosult egy nemzetközi alternatíva nemzeti változata.
Alternatív javaslatunkban az alábbi feltevésekkel élünk:
/1/- Jelenleg olyan anyagtudományi, információs, szabályozástechnikai rendszerek vannak kialakulóban, melyek alapvetoen átalakítják a termelést és az emberi szükségleteket.
/2/- A jelenlegi technikai fejlettségi szint mellett is megoldható a világ egész népességének kielégítô szinvonalú ellátása.
/3/- Ezt a jelenleg fennálló intézmények és uralkodó csoportok tartósan akadályozzák /pazarlás és nyomor/, így tevékenységük emberiség-ellenes.
/4/- Mivel a tôke és az állami bürokrácia eltartása rendkívül költséges, ezért elsosorban az o érdekeiket szolgáló világméretu tulajdon- és elosztási viszonyokat kell átalakítani.
/5/- A jövôbeli fejlôdés nem annyira az anyagi fogyasztásban, mint a személyes szabadság lehetôségeinek tágulásában fog meg-nyilvánulni. Ez hozható összhangba a természeti erôforrások korlátozottságával.
A dolgozó osztályoknak fel kell ismerniük, hogy ôk a teljes társadalmi-gazdasági újratermelésre képesek. Együttesen minden termelô-szervezô-irányító képességgel rendelkeznek. A tôketulajdonosi vagy adminisztratív államhatalmi rétegek nélkülük megbénulnának, életképtelenek lennének. Ez a kiváltságos csoportok tulajdonhoz és politikai hatalomhoz való szívós ragaszkodásának igazi titka. A hatalmon levok is tudják, hogy a dolgozó osztályok nélkül semmik.
A tulajdonjog az a látszat, aminek révén úgy tunik, hogy a tulajdonos ad munkát, megélhetést, fizetést. /Jól jelzi ezt a "munkaadó" kifejezés./ A valóság viszont az, hogy csak elvonják a mások által termelt érték jelentôs részét.
A tôke és bürokrácia uralmától eltéroen egy humanista társadalom önszabályozó társadalom lenne. A magukat szabadon megszervezô lakóhelyi, munkahelyi és egyéb közösségek önkormányzó rendszere. Olyan intézményeket muködtetne, olyan alapelveken épülne fel, amelyek helyi és világméretben megakadályozzák a korábbi tízenegy pontban említett negatív jelenségek kialakulását.
Ennek mikéntjére tesz javaslatot ez a program.
3.TULAJDONVISZONYOK
3.1. Helyzetértékelés
3.1.1. A rendszerváltozások alapkérdése a tulajdon és a hatalom együttes újraelosztása.
A tulajdonviszonyok jelenlegi átalakítási iránya és módja nemzetgazdaságilag káros. A vita nem az állami tulajdon részarányának célszeru csökkentése körül van - ez ugyanis indokolt, bár a különbözo szintu társadalmi feladatok szabályozásának funkcionális elemzése kikerülhetetlen, csakúgy, mint ezek hatékonysági mutatóinak és társadalmi ellenorzésének kialakítása -, hanem hogy kiknek a javára, hogyan, és milyen célból menjen végbe ez a folyamat. Rendkívül egyenlôtlen feltételekkel folyik a küzdelem.
3.1.2. A tulajdon újraelosztását számos "tisztátalan" jelenség kíséri, mivel a zsákmány viszonylag szukös, az önjelölt tulajdonosok pedig viszonylag sokan vannak és mohók. A különféle visszaélések és manipulációk mértéke akkora, hogy azzal a tömegkommunikáció és a hivatalos szervek is kénytelenek foglalkozni. E jelenségek nem tekinthetôk egyedi eseteknek, hanem a tulajdonváltás kialakított módjának szerves velejárói, törvényszeruen tömeges megnyilvánulásai.
3.1.3. Kirajzolódnak egy új uralkodó osztály körvonalai, egymással is versengô elitcsoportjai. A lakosság túlnyomó többsége azonban már induláskor a pálya szélére szorult. Különösen meggondolandó, hogy a magyar gazdaság világpiaci integrálódása milyen hazai alkupozíció mellett megy végbe, mely csoportok vannak erre felkészülve, és milyen érdekeket követnek. A jelenleg erôs alkuereju csoportok küzdelme azt fogja eredményezni, hogy az amúgy is gyenge középrétegek felmorzsolódnak, a társadalom kettészakad egy vékony "gazdag nemzetre" és egy széles "szegény nemzetre".
3.1.4. Az utóbbi években /1987-1996/ a tulajdont érintô törvények és egyéb döntések zöme rendkívül káros volt. Ilyennek tekinthetô az átalakulási törvény, a különbözo földtulajdont érinto törvények, a szövetkezeteket szétverô jogi szabályozás és pénzügyi nyomás, a kárpótlási törvények bizonyos rendelkezései, az iparvállalatok privatizációjának módja, a bankszektor túlzottan nagyvonalú kezelése, a társadalombiztosítási alapok nyomorgatása, a külföldi pályázóknak adott kedvezmények, az egyházi igények kedvezményezett kezelése.
3.1.5. Az állami vagyon zöme az állampolgárok - mint munkavégzôk - erôfeszítéseinek eredményeként jött létre. De éppen ôk, a gazdasági értékek tényleges létrehozói /fizikai és szellemi munkások/ szenvednek hátrányt a jelenlegi privatizációs folyamatban. Ha ez a privatizáció, akkor a magyar társadalom a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján nem privatizációt akart. Nem a korábbi és a mai dolgozók közvagyon feletti tulajdonosi jogosultsága szorulna bizonyításra, hanem a jelenlegi állami és pénzbürokrácia ilyen igénye.
3.1.6. A jelenleg zajló privatizációs folyamatok következményei:
/a/ - a nemzeti tôke jelentôs része közvetlenül külföldi profitérdekek alá rendelôdik,
/b/ - más része közvetett módon kerül a külföldi érdekek alá /adósság, tanácsadók, szerzôdések, vegyes vállalatok, nyereség kimentés, piacvesztés stb./, ezzel megteremtôdnek Magyarország gazda-sági kiszolgáltatottságának, gyarmatosításának feltételei,
/c/ - a tulajdonrendezésbe a gazdasági hatékonyságtól idegen, elavult értékeket hordozó politikai szempontok keveredtek, ami aka-dályozza a gazdaság korszerusödését,
/d/ - a hazai élôsdi tôke átmeneti rablógazdálkodása bontakozott ki, amit gyors összeomlás követhet több ágazatban,
/e/ - mindezt a munkavállalók zömének és a kiszolgáltatott helyzetu rétegeknek a gyors elnyomorodása kiséri, miközben tartósan megoldatlan marad a munkanélküliek helyzete,
/f/ - ezek a folyamatok teret nyithatnak egy demagóg szélsôjobboldali politikai radikalizmus számára is.
3.1.7. A magántulajdon gyorsított kiépítése egy válságtársadalomban azért is kifogásolható, mert még a sokat hangoztatott közvetlen gazdasági hatékonyságot sem segíti elo, és ellentétes a társadalmi veszélyszituációkban szokásos, /és társadalomlélektanilag hitelesebb/ kollektivisztikus magatartásformákkal. Ezért jelenleg az állami tulajdon privatizációját lassítani, közösségi hasznosítását gyorsítani szükséges. Mindezeket annak hangsúlyozásával mondjuk, hogy elutasítjuk azokat az álközösségi formákat, amelyek elnyomják az egyéniséget, az állampolgári jogokat és kezdeményezo készséget.
3.2. Alternatíva
A rendszerváltás hevületében az újonnan feltörekvôk elôszeretettel hivatkoztak 1956 örökségére. Csak éppen a legfontosabb és legelôremutatóbb örökséget, a munkástanácsok gazdasági hatalmának gondolatát igyekeztek gyorsan elfelejteni-elhallgatni. Ez útjukban állt. Az alternatív baloldal viszont joggal támaszkodhat erre az örökségre és korszerusítve felhasználhatja azt. A kollektiv dolgozói-állampolgári tulajdon lehet a részvénytôke és az állami bürokrácia hatékony alternatívája, természetesen csak a kor technikai szintjén, modern döntéselméleten és szabályozástechnikán alapulva.
3.3. Az átmenet programja
3.3.1. Az eddigi nemzetellenes tulajdonpolitika alternatívája valamilyen szolidarisztikus megoldás lenne. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezô nagyon nehéz 10-20 évben a hazai munkavállalói réteget, valamint a területi és szociális önkormányzatokat kell a tulajdonjogok szempontjából kedvezôbb helyzetbe hozni. A munkavállalók közé számítható az a menedzser réteg is, amely szaktudásával szolgálja a gazdasági felemelkedés ügyét.
3.3.2. Feltételezzük, hogy valamilyen módon kialakul a dolgozó és más kisemmizett rétegek tartós hatalmi túlsúlya, és módjuk van akaratukat törvényes eszközökkel érvényesíteni. Ekkor a legsürgôsebb teendôk a következôk:
/a/ - kerettörvényt kell alkotni az állami vagyon általános átadási-eladási-felhasználási szabályairól,
/b/ - a külföldieknek szóló indokolatlan kedvezményeket meg kell szüntetni,
/c/ - az "egyháziasítást" be kell illeszteni az általános jogi keretbe,
/d/ - meg kell erôsíteni az önkéntes társuláson alapuló szövetkezetek jogbiztonságát, és formagazdagságukat a törvényeknek garantálni kell,
/e/ - intézkedni kell arról, hogy az állami vagyont a dolgozói kollektíva, illetve az érintett önkormányzat beleegyezése nélkül ne lehessen elidegeníteni /különösen védeni kell a szociális-kulturális létesítményeket/,
/f/ - a bankokra vonatkozó gyors tulajdonjogi döntésekkel meg kell akadályozni a spekulációs célú pénzmozgást és a bankfelügyeletet szigorítani érdemes,
/g/ - ésszeru idohatárig visszanyúlva felül kell vizsgálni a nagyértéku tulajdonátadási ügyleteket.
3.3.3. A humanista társadalomra való átmenet során a tulajdonviszonyok kétféle tipikus megoldása képzelhetô el. Az egyik út a korlátozásmentes versenybérleti rendszer fokozatos kiterjesztése. Ez a megoldás az állami és területi önkormányzati vagyon megfelelô fizikai és pénzügyi egységeit azoknak adja bérbe meghatározott idôre, akik a hatékonyabb gazdálkodást vállalják. Kellô szabályozás esetén ekkor érvényesül legjobban a szakértelem, és ekkor küszöbölhetô ki leginkább a sokféle ettôl idegen szempont, gazdaságilag irracionális mozzanat /például öröklés, kinevezés, monopólium, múltbeli pénzfelhalmozás, politikai huség stb./. A felmerülo szabályozási szempontok társadalmi egyeztetése és a nyilvánosság kialakitása az egyik leglényegesebb feladat. A termelési tényezokhöz való ilyen korlátozásmentes hozzáférés és képességverseny lehet az államkapitalista és államszocialista tulajdonmonopóliumok igazi, hatékony alternatívája.
Történelmileg érthetô okokból azonban igen erôs az igény az egyéni, másokat kizáró gazdálkodói magántulajdon megszerzésére. Erre való tekintettel az átmenet másik reális útja az átfogó tulajdondecentralizálás, amelynek során minden dolgozó és más állampolgár egyénként vagy csoportban gazdálkodói vagyonhányadhoz jut. Hogy mi adható egyéni és mi csoporttulajdonba azt a vagyonmuködtetés célszeruségi szempontjai /fizikai-technikai jellemzôi/ illetve állampolgári döntések határozzák meg.
Természetesen alkalmazható a két megoldás valamiféle kombinációja is. A lényeg az, hogy az átmenet idôszakában meg kell akadályozni, hogy bárki önhibáján kívül vagyontalan, nincstelen, kisemmizett maradjon vagy azzá váljon, illetve meg kell akadályozni, hogy néhány ember kezében hatalmas vagyonkoncentráció jöjjön létre. Mindkét célkituzés elérhetô olyan normatív keretszabályokkal, törvényekkel, amelyek nem igénylik hatalmi szervek alkalmi, szeszélyes, önkényes közbelépését, sôt ezt kifejezetten tiltják. Az átmenet programja ezzel egyszerre garantálja a polgári vagyonbiztonságot, és ezen túlmenôen az emberi életbiztonságot.
3.3.4. Ha a társadalom úgy dönt, hogy nem a bérleti rendszer válik általánossá, hanem a tulajdondecentralizálás, akkor jogosultsági sorrendet kell megállapítani a gazdálkodói vagyonhoz jutásnál. Ennek alapja lehet a jelenlegi illetve múltbeli értékalkotó munka, valamint közhasznú tevékenység. Itt az alábbi sorrend érvényesíthetô:
/a/ - vagyonátadás a dolgozói kollektívák részére,
/b/ - vagyonátadás a szociális-egészségügyi feladatokat ellátó szerve-zetek részére,
/c/ - vagyonátadás a területi önkormányzatoknak az alapfeladatok sikeres ellátása érdekében,
/d/ - vagyoneladás garanciával rendelkezô hazai menedzser-vállalkozók részére;
/e/ - vagyoneladás korlátozott mértékben külföldi "szolid tôke" részére.
3.3.5. Mivel a tulajdonviszonyok átalakításának alapelve a dolgozók, állampolgárok és csoportjaik vagyonhoz juttatása, ezért ennek mikéntje az érintettek legszélesebb belegyezésén kell hogy nyugodjon. A dolgozói tulajdon nem lehet mellékes mozzanat - mint jelenleg -, hanem az átalakulás központi kérdése. Ha felmerülhet egyáltalában kárpótlás az elmúlt évtizedek kapcsán, akkor az mindenekelôtt a javak elôállítóit illeti, akiknek munkatevékenységét a mindenkori uralkodó elit nem fizette meg kellôen - sem a múltban, sem a jelenben.
A dolgozói tulajdon olyan megoldás, amely szervesen összekapcsolja a tulajdonjogot, a munkatevékenységet és a jövedelmet. Ez a legerôsebb érdekeltségi forma. /Más országok értelmes, felvilágosult cégtulajdonosai már régen rájöttek arra, hogy a szívesen együtmuködô társtulajdonos-munkás sokkal hatékonyabb, mint a morgolódó bérrabszolga. Lásd a különféle nyugati ESOP tapasztalatokat, amit nálunk MRP-ként - munkavállalói résztulajdonosi program - próbálnak immel-ámmal alkalmazni, a megfelelo feltételek biztosítása nélkül. De még ez is jobb, mint a semmi, bár sok hátulütôje van a hazai megoldásnak./ Persze e tulajdonformának a hierachikus vezérlési módnál hatékonyabb muködtetését csak hosszabb távon, a szervezettség növekvo mértékében és fejlodésében lehet lemérni.
Az elôzôekbôl kiindulva az állampolgári /dolgozói/ tulajdonhoz juttatás szempontjai lehetnek a következôk:
3.3.5.1. A gazdaság "államtalanítása" során a dolgozók tulajdonába kell adni az állami vagyon azon termelô-szolgáltató egységeit, amit nemzetbiztonsági, ellátásbiztonsági, rendszertechnológiai vagy környezetvédelmi okok nem zárnak ki. A kivételeket az erre vonatkozó törvényben kell felsorolni. A kivételek megállapításába be kell vonni az ott dolgozók képviselôit és a fogyasztói-felhasználói érdekszervezeteket.
3.3.5.2. A tulajdonhányad átadásáért semmiféle pénzbeli vagy egyéb ellenszolgáltatás nem köthetô ki, viszont az állam az átadás feltételéül szabhatja bizonyos tevékenységek meghatározott ideig kötelezô folytatását.
3.3.5.3. A tulajdonátadásnak két általános formája lehet, ami más-más jogtechnikai szabályozást igényel:
/a/ - az átvett termelôegység az ott fôállásban dolgozók tulajdonába kerül, vagy
/b/ - a dolgozók tulajdonába kerülô állami vagyonhányad munkahelytôl függetlenül kerül "szétosztásra" speciális részvény formájában /ez utóbbi megoldás gyengíti a tulajdon-tevékenység-jövedelem egységét/.
Mindkét megoldásnak vannak elônyei és hátrányai. Például az /a/ változat már induláskor nagy vagyoni esetlegességet, egyenlôtlenséget eredményez, bár nagyságrendekkel kisebbet, mint a ma kialakuló állapotok. A /b/ változatban arányosabb elosztás lehetséges, amelybe a jelenlegi munkanélküliek és nyugdíjasok is könnyen beilleszthetôk, de a tulajdonjog erôsen fiktív marad, nem olyan személyes. Lehetséges a két megoldás összekapcsolása is.
3.3..5.4. Bármelyik megoldás esetén célszeru az alábbi eljárási szabályokat érvényesíteni:
Dolgozói közgyulés vagy küldöttgyulés összehívása, ahol ismertetik a tulajdonátadás lehetséges változatait, és írásban mellékelik a termelôegység alapvetô reál- és pénzügyi adatait. Ezt követôen bizonyos idô után dolgozói közgyulés vagy szavazás dönt arról, hogy melyik változatot választják. Az/a/ változat esetén arról is döntenek, hogy a rájuk jutó vagyonhányadot milyen formában kívánják muködtetni /kollektív tulajdonosi, szövetkezeti, magánrészvény tulajdonosi stb./. A pénzügyi-jogi szabályozás nem tartalmazhat a csoporttulajdont hátrányba hozó megoldásokat. Ha az érintett termelô-szolgáltató egység sem az /a/ sem a /b/ változatba nem kerül bele, és különleges szabályok sem vonatkoznak rá, akkor meghirdethetô belföldi vagy külföldi befektetôk számára bizonyos vagyonhatárig, nyilvános pályázaton.
3.3.5.5. A dolgozói tulajdon itt vázolt javaslata többletpénz-kiáramlást nem igényel, igy inflációs hatása nincs, a hitelrendszert nem terheli. Teljesíti a társadalom azon elvárását, hogy a volt állami vagyon közelebb kerüljön az állampolgárokhoz, de ne koncentrálódjon túl nagy gazdasági hatalom kevés kézben. Teljesíti a társadalom azon elvárását, hogy az értéktermelôket ne sújtsák további hátrányok. Utat nyithat egy nem-kapitalista szükségletelvu gazdálkodás felé.
3.3.6. A tulajdonviszonyok átalakítása során néhány terület gyors, speciális megoldást igényel fontossága vagy belsô sajátosságai miatt. Ezért:
/a/ - külön megoldást kell alkalmazni a lakásszektorra,
/b/ - külön megoldás kell a nemzeti és világörökség részét képezô föld-vagyonra, természeti kincsekre,
/c/ - sürgôsen meg kell oldani a földmuvelésbôl, állattartásból megélni szándékozó cigánycsoportok földhöz juttatását /ôk minden földosztásból tömegesen kimaradtak/,
/d/ - külön megoldás kell az országosan egységes, nem megbontható szolgáltató rendszerekre.
3.4. Mit tegyünk itt és most
3.4.1. A dolgozói tulajdonnal rokonszenvezô szakemberek segítségével ki kell használni a Munkavállalói Résztulajdonosi Programban és más jogszabályokban rejlô - sovány - lehetôségeket.
3.4.2. Ahol a dolgozók gyanús vállalateladási ügyleteket sejtenek, lépjenek sztrájkba, követeljenek nyilvános vizsgálatot, informálják a sajtót, illetve a velük rokonszenvezô szervezeteket. Ha szükséges, menjenek el a gyárfoglaló sztrájkig.
3.4.3. Követelni kell az üzemi tanácsi jogkörök szélesítését szakszervezeti nyomásgyakorlással.
3.4.4. A politikai pártoktól független, és a dolgozói tulajdon követelése talaján álló dolgozói tanácsok országos hálózatát célszerü létrehozni. Ha lehetséges, ehhez érdemes megnyerni néhány szakszervezetet.
3.4.5. Kemény kollektív szerzôdéseket kell kikényszeríteni a vállalattulajdonosoktól - legyenek azok magánszemélyek vagy az állam.
3.4.6. Közgazdasági, jogi, vezetési, szervezési ismeretekre és tapasztalatcserére van szükség olyan meghívottakkal, akik a dolgozók ügye mellé álltak. Jelenleg sok "szakszeru" locsogás-fecsegés-mellébeszélés üli meg e tájat. Hamar ki fog derülni, hogy lehetséges emberszabású munkaszervezet, lehetséges tôkeviszonytól és bürokráciától mentes társadalom.
3.5.7. Segíthetnek a helyzeten olyan önálló dolgozói-szövetkezeti vállalatok, vállalkozások, amelyek a példa erejével hatnak.
3.4.8. Minden nyilvános akciót a munkanélküliekkel együtt kell végrehajtani. Bárki, aki ma még dolgozik, holnap munkanélküli lehet.
4. JÖVEDELEMELOSZTÁS
4.1. Helyzetértékelés
Az elmúlt tizenöt évben a magyar társadalomban a jövedelmek egyenlôtlensége fokozódott. Mindez stagnáló illetve visszaesô termelés, növekvô infláció és tartósan magas külsô adósságkötelezettség körülményei közt ment végbe. A jövedelmek tapasztalható differenciálódásának mértéke sem közgazdaságilag nem indokolható /nincs összefüggésben a teljesítményekkel/, sem társadalompolitikailag nem fogadható el.
Robbanásveszélyes helyzet kezd kialakulni, amit számos tényezô súlyosbít az elmúlt öt-hat évben. A teljesen kilátástalan szegénység több generációra kiható tömeges újratermelôdése kezdôdött meg. A családok jelentôs része puszta életbenmaradási gondokkal küzd, amit néhol számlabehajtási és szolgáltatáskikapcsolási fenyegetések súlyosbítanak. A társadalmi létminimum nem garantált, kiszámítási módja vitatható. A központi adóelvonások magasak és felhasználásmódjuk kívül esik a társadalom látókörén és ellenorzési lehetoségein. Mindezt egy vékony réteg gazdasági teljesítményekkel nem alátámasztható reprezentációs túlfogyasztása, túlköltekezése egészíti ki. A lakosságot joggal bôszíti ez az ellentét.
A jövedelemelosztási kérdések egyoldalúan pénzügyi szemléletu megragadása Közép-Európában hibásnak bizonyul. A lakossággal szembeni megszorítások számos alapellátás hozzáférhetetlenségét eredményezik. Mindezt államilag is gerjesztett infláció tetézi. A jelenlegi folyamat belsô logikája: pénzügyi megszorítás - szükített újratermelés - magas infláció. Az infláció végsô értelme pedig: a jövedelmi pozíciók újraelosztása a társadalomban, nem teljesítményarányosan, hanem gazdasági-politikai erôfölény szerint.
4.2. Alternatíva
Egy humánus és gazdaságilag hatékony társadalmi rendszerben a jövedelmek személyekre /családokra/ történô elosztásának két rendezôelve lehetséges: a munkateljesítmény /a munkaképes korúaknál/ és a társadalmi tagság /a valamilyen okból munkaképteleneknél/. Az utóbbit a társadalom szociális rendszere szabályozza, itt most csak az elôbbirôl szólunk.
Ha hosszú távon csak a munkajövedelmeket tekintjük jogosnak, akkor ez azt jelenti, hogy a nem-munka eredetu jövedelmek fokozatosan visszaszorulnak, eltunnek a társadalomból. /Ez összhangban van a tulajdonviszonyok korábban bemutatott átalakulásával./ A pozíció, a valamikor valahogy megszerzett tôketulajdon nem lehet a személyes jövedelemelosztás alapja.
A munkajövedelmek differenciálódását alapvetôen három szempont szabályozhatja:
/a/ - a gazdasági fejlettségtôl és társadalmi igazságérzettôl függô, hosszabb idôre megállapított abszolút alsó és felsô jövedelmi határ,
/b/ - ezen belül az adott tevékenység társadalmi fontosság szerinti "tól-ig" besorolása,
/c/ - végül ezen belül a konkrét munkaerô-keresleti és kínálati vi-szonyok.
Az általunk javasolt humanista rendszer a munkajövedelmet tágan értelmezné, és ide sorolná mindazokat a juttatási formákat, amelyre a munkavégzô a tevékenysége eredményeként szert tesz, függetlenül a juttatás /bér/ fizikai formájától. A lényeg az, hogy a juttatás személyes szükséglet kielégítésére alkalmas legyen.
4.3. Az átmenet programja
Az alternatív társadalomba való átmenet során egyszerre kell érvényesíteni a szolidaritás elvét a tulajdonpolitikában és a jövedelemelosztásban. Szolidáris bérpolitikára van tehát szükség az alábbi értelemben:
/a/ - a nemzeti jövedelmen belül növelni kell a bérhányadot és csökkenteni a személyes felhasználású profithányadot,
/b/ - az üzleti célokra visszaforgatható profithányad a takarékosabb anyag- és energiafelhasználással, valamint a mértéktartóbb reprezentációs önfogyasztással javítható,
/c/ - csökkenteni kell a központi adóelvonási tételeket, adókulcsokat a személyes tevékenységbôl származó bevételekkel kapcsolatban. /legyen az munkabér vagy magánkisipari jövedelem/,
/d/ - rögzíteni kell egy társadalmi létminimumot, és a különféle szakmákban fizetheto minimálbért ehhez viszonyítva kell megállapítani az érintett szakszervezetek közremuködésével,
/e/ - a közéleti funkciókat ellátók fizetéseit is be kell sorolni a szolidáris bérrendszerbe /egyéb javadalmazást pedig tiltani kell/.
A makroszintu jövedelemelosztás újraszabályozása egy kiegyenlítettebb, de nem nivellált, nem egyenlôsített elosztáshoz vezet. Megengedi az erôs személyi jövedelem- különbségeket, de csak a munkavégzéssel összefüggésben és a társadalmi méltányosságérzeten belül.
4.4. Mit tegyünk itt és most
Követeljük:
/a/ - a magas köztisztségeket betöltôk fizetésének, javadalmazásának méltányos szinten történô korlátozását,
/b/ - funkcióba lépéskor és onnan kilépéskor nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatot,
/c/ - a fogyasztási célú tôkejövedelmek kimutatására alkalmas, és azt megjelenítô statisztikai rendszert,
/d/ - a mezôgazdasági és egyéb önfogyasztást figyelembe vevô jövedelem-megállapítást,
/e/ - alacsonyabb SZJA kulcsokat az alacsony és közepes jövedelmü sávban,
/f/ - a nagy volumenu, ellenôrizetlen reprezentációs kiadások csök-kentését az állami és üzleti szervezeteknél,
/g/ - reális létminimumszámítást, és ehhez kapcsolt, társadalmi tagságot lehetôvé tevô minimáljövedelmeket, /a társadalmi tagsághoz hozzáértjük a kielégíto biológiai létminimumon túl az emberi méltóságot biztosító életvitel fenntarthatóságát, és a társadalmi megnyilvánuláshoz szükséges elemi feltételeket/,
/h/ - jövedelmi plafont /a vagyonplafonnal együtt/,
/i/ - az inflációt nem utólag követô bérmegállapítást,
/j/ - a szakszervezetek által összehangolt, mértéktartó, a dolgozókat nem egymás ellen fordító bértárgyalásokat.
Állítjuk, hogy minden - viszonylag elégséges - makroszintu nemzeti jövedelem-nagyság esetén van a túlnyomó többség számára elfogadható megoldás.
5. KÜLSO ELADÓSODÁS
5.1.Helyzetértékelés
Az adóságterhek növekedése miatt a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel olyan függô viszony alakult ki, hogy a gazdaság szinte minden lényeges kérdésében beavatkozhatnak az ország belsô ügyeibe. Látszólag el nem utasítható - valójában nemzetközi és komprádor érdekeket képviselo, a hazai lakosság által nem befolyásolható - szakértôi ajánlásaik a modern gazdasági-politikai gyarmatosítás új formáját jelentik.
Eddig sehol a világon nem lehetett az IMF-diktátumok alapján független, virágzó gazdaságot csinálni. Ez egyébként nem is érdeke a Nemzetközi Valutalap mögött álló pénzügyi-politikai köröknek. Csak a kiszolgáltatottság, a belsô nyomor és a külsô bankprofitok nôttek. Közép-Kelet-Európa és Latin-Amerika adósságtörténetének hasonló mozzanatai azt sugallják, hogy az eladósításon keresztüli függô helyzetbe hozás az egész félperiféria általános vonása.
Az úgynevezett "adósság-menedzselés" révén új pénzügyi elit lép az uralkodó réteg soraiba. Sem nekik, sem a külföldi banktôkének nem érdeke a lakosság tisztességes tájékoztatása az adósságprobléma várható következményeirôl. Helyette az adósságmegtagadás várható negatív hatásaival riogatnak, hogy menedzselésüket ne lehessen vitatni. Máskor az újabb megszerzett hitelekkel dicsekednek.
Az adósságkezelés kérdésében a hazai gazdaságpolitika immár húsz éve büntetojogilag is bunös vonalvezetése tovább érvényesül. Az 1990 tavaszán hivatalba lépô kormány súlyos, nem helyrehozható mulasztást követett el, amikor a rendszerváltás pillanatában meg sem próbálta új alapokon felvetni a külsô adósság kérdését. A rövid távon kedvezôtlen hatásoktól félve inkább vállalta a hosszú távon még kedvezôtlenebb tartós következményeket, vagyis a több évtizedes nettó tôkekamat-kiszivattyúzást az országból. Ez reális tartalmát tekintve nem más, mint a magyar lakosság által soha nem élvezhetô javak és szolgáltatások tömegének kiszivattyúzása, vagy más megfogalmazásban: a nemzeti erôfeszítéseinknél mindig tartósan alacsonyabb életszínvonal.
Hogyan alakult ki eladósodottságunknak ez a mértéke?
Az állam hitelfelvevoként történo megjelenése a világpiacon kapóra jött az éppen hitelkihelyezési gondokkal küzdo nemzetközi bankoknak. A visszafizetés állami garanciája kockázatmentessé tette a muveletet, ráadásul az így fokozatosan pozícióba kerülo bankoknak a kamatok felemelésére is megvoltak az eszközeik. A hazai közvélemény elott persze e pénzeket a muszaki fejlesztés elomozdításának jelszavával vette fel a vezetés. A valóság azonban más volt. A dekonjunktúrával és szerkezetváltással kuzdo fejlett országok elavult technikájának és technológiájának megvásárlásával, valamint az ezekkel gyártható termékek iránti nem valóságos piaci igények igéretével e folyamat szükségszeruen vezetett el az ország eladósításához. Mindezt eroteljes korrupciós hatások is kísérték, egy szuk elit érdekeinek megfeleloen. És ekkor még nem is esett szó a behozott gépek és technológiák további importigényességérol, valamint a hazai muszaki fejlesztés ilyen módon való elsorvasztásáról. A nemzetközi monopol érdekeltségek hazai szükségletmeghatározó szerepe az elobbi folyamatokkal párhuzamosan egyre nagyobb károkat okozott. /Mezogazdaságunkban például jelentos - a számítások szerint az adósságállománnyal összevetheto - kárt okozott a világviszonylatban is kiugróan nagymennyiségu kálium mutrágya kiszórása. A nemzetközi és hazai vegyipari érdekeltségek által a magyar mezogazdaságra kényszerített helytelen vegyszerezés kárai mind a mai napig óriásiak. Mint az összefüggésvizsgálatok is igazolták, a kálium a kijuttatott formában nemcsak nem növeli a termést, de az egész táplálkozási láncot mérgezi (pl. idegrendszert károsító hatás). Az ilyen módon termoképességükben lerontott földek értéke a helyes mutrágyázási arányok és a termoképesség helyreállásáig jelentosen csökken. Ez földspekulációs mozgásokat eredményezett, amin persze sokan meggazdagodtak./
5.2. Alternatíva
A humanista társadalomfelfogás keretében megoldandó, hogy a világ nemzetközi adósságállományát egyeztetett forgatókönyv alapján kb. 20 év alatt leírják, illetve humanitárius segéllyé alakítsák. Ebben az esetben a további nemzetközi kölcsönök köre szukül és jellege megváltozik. Konkrét feladatokra és termékekre vonatkozó célkölcsönök lesznek jellemzôek. /Ez egyben azt is jelenti, hogy bizonyos áruk, pl. fegyverek nemzetközi kölcsönbôl történô beszerzése is tilalom alá esik./ Az átutalások szerkezete eltolódik a segélyek javára egy nemzetközi kiegyenlitôdési-felzárkóztatási program keretében. Az IMF gazdaságpolitikai befolyásoló szerepe megszunik, az intézmény átalakul vagy más váltja fel.
Az adósságzsarolás végeredményben kikerülne a nemzetközi gazdasági kapcsolatok eszköztárából.
5.3. Az átmenet programja
Egy alternatív hatalom esetén két változatban kell adósság-forgatókönyvet kidolgozni. Egyet arra az esetre, ha lehetséges az eladósodott országok együttes fellépése a nemzetközi pénzpiacon. Egyet pedig arra az esetre, ha ez belátható idôn belül nem lehetséges. /Ez utóbbi a valószínubb, bár az elôbbi a kívánatosabb./
Magyarország eladósodottságának a mértéke mellett a teljes összeg törlesztése fizikai és pénzügyi képtelenség. Ezt adós és hitelezô egyaránt jól tudja, csak nem beszél róla. Kiindulópontunk az, hogy az adósságok egy részének visszafizetését a nemzetgazdaság mindenkori teherbíró képességével kell összhangba hozni. Vannak olyan pénzügytechnikai megoldások, amelyek az esedékes fizetési kötelezettséget ésszeru és méltányos mértékre csökkentenék, hogy lehetôvé váljon a gazdaság önállóbb fejlôdési pályára állása.
Az alternatív kormány szorgalmazni fogja a közép-európai térséget terhelô adóság egészének összehangolt rendezését egy nemzetkôzi pénzügyi konferencia keretében. Ez a mai intézményi adottságok mellett is megoldható, csak hiányzik a kölcsönös jószándék. Van például hitelezôi kartell, de nincs adóskartell, és a hitelezôk nem is akarják, hogy velük szemben ilyen létesüljön. Jelenleg minden adós ország külön kiskaput keres, egyedi bánásmódért kuncsorog.
A kollektív megoldások keresése mellett megtehetôk bizonyos egyoldalú lépések is. A nemfizetésnek különféle formái, fokozatai vannak.
Lehetséges:
/a/ - teljes és azonnali fizetésmegtagadás,
/b/ - szelektív megtagadás, vagyis a hitelek valamilyen szempont sze-rinti rangsorolása, és csak egy részük fizetése,
/c/ - valamennyi hitelnek csak bizonyos százalékos kulcs szerinti törlesztése,
/d/ - az összes esedékes kamat- és törlesztôrészlet fizetés hozzárendelése valamilyen fontos nemzetgazdasági mutatóhoz vagy mutatócsoporthoz /pédául a nemzeti termelés reál-növekedése, vagy a külkereskedelmi aktívum alakulása, vagy új munkahelyet teremto muködotoke beáramlás mértéke stb./,
/e/ - a tartozás átváltása környezetvédelmi beruházásra, különösen ott, ahol kimutatható az okozott kár és a hitel közti kapcsolat,
/f/ - az adóság nemzetközi pénzpiaci eladása, illetve tulajdonosi ré-szesedésre cserélése.
Megitélésünk szerint a /b/-/e/ megoldások alkalmazhatók, illetve korlátozottan az /f/ megoldás. Külön és nyomatékosan felhívjuk a figyelmet a környezetvédelmi kiadásoknak a tartozásállomány leírásával való összekapcsolására.
5.4. Mit tegyünk itt és most
Követeljük a banki adatok részletesebb, áttekinthetôbb nyilvánosságát, és a várható következmények korrekt bemutatását. Olyan képviselôket küldjünk a parlamentbe, akik hajlandók a nemzetközi tartozásaink kérdését az eddigitôl eltérô módon felvetni.
6. KÖLTSÉGVETÉS ÉS ADÓRENDSZER
6.1. Helyzetértékelés
Mindenütt a világon gondot okoz a központi költségvetés és a családok, gazdasági egységek kapcsolata. Magyarországon az államháztartás részaránya a bruttó hazai termékbôl köztudottan rendkívül magas. Az államnak ezzel az erôteljes ujraelosztó szerepével kapcsolatban három alapvetô kritika fogalmazható meg:
/a/ - az állami újraelosztás társadalmi hatékonysági mutatói és ennek megfelelo ellenorzése kidolgozatlan, így alapvetoen szuk hatalmi érdekek által vezérelt,
/b/ - a nagy állami adóelvonás és újraelosztás veszélye, hogy gyengíti, kiszolgáltatottá teheti a családokat, gazdasági egységeket, és velük szemben egy hatalmas gazdasági és politikai erokoncentrációval rendelkezo, nem ellenorízheto szereplo lép fel,
/c/ - az állami bürokráciának hatalmas az önfenntartó önfogyasztása, amelynek jelentôs része az állampolgárok számára semmiféle haszonnal nem jár, inkább feltételeiket rontja, korlátozza,
/d/ - az adók közcélokra való elköltésének szerkezete, arányai teljesen kicsúsznak az állampolgárok ellenôrzési lehetôsége alól, és felhasználásuk nem egyezik a lakosság tényleges akaratával.
Magyarországon mindezt tetézi az a probléma, hogy az elmúlt néhány évben kiadáscsökkentésre kiszemelt területek egy része drámaian rontja az életfeltételeket. Veszélyesnek tartjuk nehéz idôszakban a családokat segítô juttatások, a területi önkormányzatok, az oktatás, a lakásgazdálkodás, az egészségügy tételei reálértékének lefaragását. Mindegyik a gyenge alkupozícióju csoportokat és intézményeket érinti. Nem szabad piacosítani e területeket, ha nem jár ezzel együtt az alacsony reálbér-színvonal emelése.
6.2. Alternatíva
Egy jól szervezett és öntevékeny társadalom megtalálja a különbözo szintjeinek megfelelo szabályozási formákat, melyek kello hatékonysági mutatókkal, eros visszacsatolással, a társadalom egyes tagjai számára átláthatóan, célrendszerét tekintve kello nyitottsággal muködnek. Egy alternatív társadalmi rendszerben a központi újraelosztás minimális lenne, és csak a helyileg nem megoldható feladatokra korlátozódhat /környezetvédelem, központosított ellátó hálózatok/. A ma ismert általános rendeltetésu adókat indokolt konkrét célokra jóváhagyott helyi hozzájárulásokkal felváltani. Ezeket már nem is lehetne adóknak nevezni, hiszen az érintett közösségek közvetlen jóváhagyásával születnek meghatározott feladatokra és meghatározott ideig. A központi ujraelosztó és adóapparátus valamint az állami önfogyasztás összezsugorodna. Mivel a gazdasági erôforrások zömérôl az érintett települések illetve az érintett dolgozó kollektívák döntenek, így a helyi bevételek aránya meghatározó a központi bevételekhez képest. Ennek elôfeltétele gazdaságilag erôs és független családok, állampolgári csoportok, helyi önkormányzatok megléte.
A települések, illetve állampolgári csoportok érdekeltek szabad megállapodásokat kötni olyan tevékenységek finanszírozására, amelyek meghaladják egy-egy helyi önkormányzat lehetôségeit, de nem igénylik az országos ellátó rendszerbe való bekapcsolódást.
A célzott adók felhasználása végig állampolgári ellenorzés alatt maradna. Ha a központi adókivetés céljait és mértékét törvény korlátozza, akkor a központi adófelhasználás köré nem szervezôdhet elkülönült érdekekkel rendelkezô és azzal tartósan visszaélô gazdasági-politikai ujraelosztó hatalom. Elobbiek olyan döntéselokészítési rendszerek kialakítását igénylik, melyek képesek sok szempont rendezett figyelembevételére úgy, hogy a döntésben érintettek szakmai hozzáértésük mértékében vesznek részt a döntések meghozatalában.
6.3. Az átmenet programja
Az új rendszerre való átmenet a közcélú pénzek fokozatos átstrukturálását is jelenti. Az átmenet hosszú idôszaka nem folytatódhat a korábbi költségvetési szerkezetben. De nem is eredményezheti a lakosság életfeltételeinek drámai romlását és káoszát sem. Elfogadhatatlan a szociális, környezetvédelmi, oktatási-kulturális kiadások olyan szukítése, ami a nyolcvanas éveknél is rosszabb helyzetet eredményezne az ezredforduló után. E központi kiadásszukítés nem elôzheti meg a muködôképes decentralizált ellátó rendszerek megjelenését, a helyi önkormányzatok megerôsödését.
Az átstrukturálás egyik lehetséges módja: népszavazás tárgyává tenni a fô költségvetési rovatok elmozdulásának irányát, mértékét. A népszavazás eredménye kötelezô érvényu lenne a hivatalba lépô új összetételu parlament és kormány számára /a következô, hasonló tárgyu népszavazásig/. Néhány ciklus során a lakosság "beletanul" a makrodöntések és következményeik értékelésébe. Az IMF helyett talán mégis inkább a lakossággal kellene megegyezni az állami bevételekrôl és kiadásokról.
Ha ez túl radikális ugrásnak tunik, akkor kezdetben lehet helyi közpénzek felhasználásának alternatív javaslatait a helyi lakosság elé tárni, majd a döntési kört fokozatosan szélesíteni. /Magától értetôdik, hogy ez a mainál közérthetôbb és jobban elrendezett pénzügyi információadást feltételez./
Az alternatív program a költségvetés átstrukturálásával kapcsolatban a következô javaslatot teszi:
/a/ - a költségvetés csökkentendô tételei: hadsereg, külpolitikai és diplomáciai kiadások, államapparátus önfogyasztása, pártok és politikai szervezetek támogatása, a bankszektorhoz közvetlenül kapcsolódó kiadások,
/b/ - a költségvetés átmenetileg növelendô illetve stabilizálandó tételei: környezetvédelem, lakásgazdálkodás, oktatási rendszer, szociálpolitika és egészségügy, közösségi infrastruktúra, információs rendszer, regionális kiegyenlítés.
Az átmeneti idôszakban nyilvánvalóvá válna sok teljesen fölösleges központi beavatkozó-túlszabályozó funkció, amelyek rendkívül költségigényesek. Ezek kiszurésére, de más indíttatásból is, az új hatalom szélesköru életmódkisérleteket tenne lehetôvé. A kisérleti telepek, települések, közösségek szerzôdéses viszonyban lennének az állammal, a minimális beavatkozás elve alapján. Adót nem fizetnének, állami szolgáltatást nem vennének igénybe. Az államtól kapott vagy bérelt területen zömmel önellátó gazdálkodást folytatnának, a környezetükkel történo minimális "külkereskedelemmel". A szerzôdés tartalmazná a természeti állapotok védelmét és a környezetkárosító megoldások tilalmát. Ezek az "életmód-önkormányzatok" belsô életüket maguk szabályoznák a személyi szabadság általános elveinek tiszteletben tartásával.
Az átmeneti idôszak adópolitikája összhangban volna az egész tulajdon- és jövedelempolitikával. Hozzájárulna a családi jövedelempozíciók erôsödéséhez és egyenletesebbé válásához, miközben fokozatosan leépítené a központi költségvetés fölösleges tételeit, apparátusaikkal együtt.
6.4. Mit tegyünk itt és most
Jelenleg burkolt polgárháború folyik az adófizetôk és az adóbehajtók közt, több fronton. A társadalom védekezik a vele szemben megnyilvánuló iszonyatos pénzügyi nyomással szemben. Az erôviszonyok és eszközök egyenlôtlenek. Köztudott, hogy az adóztatást éppen az erôsebb, dörzsöltebb, gátlástalanabb csoportok tudják jobban kikerülni, elhárítani. Ez viszont az átlag állampolgárra még nagyobb terheket ró.
Nincs mód az adott rendszerben az erôviszonyok alapvetô pénzügyi-jogi megváltoztatására. A rendszer keretein belül két dolog lehetséges.
/a/ - Az állampolgároknak olyan szélesköru tevékenység-csere "bankokat" kell létrehozniuk, amelyek mellôzik a pénzfizetést, igy az állami dóztatást is. Termékek és szolgáltatások kölcsönös, személyes, kiscsoportos, közvetlen kicserélésérôl van szó, ami kikerüli az államot, így mindegyik fél számára olcsóbb megoldásokat eredményez. Feltétele a kölcsönös bizalom és egy jó nyilvántartása a keresleti és kínálati szándékoknak. Ez a megoldás csak korlátozott körben és csak bizonyos termék- és szolgáltatásfajtákra alkalmazható mindaddig, amíg az adóztató állam fennáll.
/b/ - A másik megoldás azoknak a jogi lehetôségeknek a tágítása állampolgári nyomásgyakorlás révén, amelyek a gyengébb jövedelmu csoportok számára kedvezobb adózási feltételeket csikarnak ki, miközben fokozzák a behajtás hatékonyságát a tehetos rétegekkel szemben. A tényleges megoldás azonban a jelenlegi rendszer keretein túl van.
7. SZOCIÁLIS RENDSZER
7.1. Helyzetértékelés
A szociálpolitika a jelenlegi /nyugati és keleti/ rendszerek mostohagyereke. Az ide tartozó ellátó hálózatokat és pénzügyi alapjaikat a 80-as, 90-es években mindenütt komoly támadások, lefaragások érték. Sokak szerint az úgynevezett jóléti államnak vége. Beköszönt a rosszléti államok kora.
A jelenlegi uralkodó elit nem úgy tekinti a szociálpolitikát, mint a normális emberi életfeltételek garanciarendszerét, hanem mint költségvetésí terhet, nyugöt, amivel csak tessék-lássék foglalkozik, de legszívesebben megszabadulna az egésztôl. Ez utóbbitól csak politikai-választási érdekei tartják vissza.
A szociális rendszerek elleni támadás a tôke és az állami bürokrácia közös megnyilvánulása. A tôke részérôl a magasabb profithányadról van szó, az állami bürokrácia részérôl pedig a magasabb saját célú fogyasztásról. A szociálpolitika elleni támadás: az alacsony növekedési ütemek melletti makroszintu és mikroszintu jövedelem-újraelosztás. A vesztesek a gyenge civil társadalom legvédtelenebb, legkiszolgáltatottabb csoportjai. A legfiatalabbak, legidôsebbek, az alacsony szakképzettséguek, a szellemi vagy testi fogyatékosok, az elhanyagolt területen élôk, az etnikai-nemzetiségi másságuk alapján támadhatók.
A jelenlegi uralkodó elit részérôl logikus, ámbár cinikus gondolat a szociális rendszer olyan átalakítása, amely az ellátás színvonalát részben vagy egészben az állampolgárok önkéntes önbiztosítási képességétôl, hajlandóságától teszi függôvé. Az egyenlôtlenség a szociális ellátó rendszerben is újratermelôdik.
7.2. Alternatíva
Kiindulópontunk az, hogy a szociális elesettség - bizonyos eseteket leszámítva - alapvetôen nem egyéni sorscsapás, hanem strukturális okokra visszavezethetô társadalmi muködési zavar. A feladat ezen muködési zavarok kiküszöbölése, csökkentése, amely egyúttal alapveto társadalom-muködési hatékonysági mutató is. Ez elsôsorban az esélyegyenlôtlenségek csökkentését jelenti. Másodsorban a tagjait megóvni képes közösségek erosítését. Végezetül különleges figyelmet igényel a legkiszolgáltatottabb korosztályok iránt. Egy emberséges rendszernek kiemelten kell gondoskodnia saját jövôjérôl /gyermekek/ és saját múltjáról /idosek/.
A fentiek miatt hosszabb távon az átfogó társadalompolitikába épített szociálpolitika mellett foglalunk állást. Hosszabb távon az állampolgárok közösségei visszaveszik az államtól a szociális gondoskodás teendôit és eszközrendszerét. /Ennek feltétele a közösségek önállósága és gazdasági ereje./
Fontossága miatt külön említjük a foglalkoztatás kérdését. A mai munkamegosztási rendszerben és a mai munkaidonagyság esetén nem lehetséges az emberek többsége számára a munkát mint életszükségletet elképzelni. De egyáltalán nem értelmetlen ez a gondolat egy másik munkamegosztási, idôfelhasználási rendszerben. A jelenlegi magas és tartós munkanélküliséggel kapcsolatos pszihológiai-magatartási tapasztalatok is figyelmet érdemlôek. Ezek azt jelzik, hogy a hasznos tevékenység igénye túlmutat a puszta pénzkeresés problémáján - bár aktuálisan ez a legfontosabb. Ezen túlmenôen az önbecsülésrôl, a hasznosságérzetrôl, a másokkal szembeni méltóság megôrzésérôl is szó van.
7.3. Az átmenet programja
Az alternatív program szociálpolitikája abból indul ki, hogy válságos idôben nem gyengíteni, hanem erôsíteni kell a társadalmi szolidaritás intézményeit. Ezeknek az intézményeknek rendszerszeruen, összefüggôen, hézagmentesen kell muködniük, hogy senki ne hulljon ki azon a bizonyos szociális hálón.
További követelmény, hogy a szociális rendszer, amennyire lehetséges, preventiv /bajmegelôzô/ legyen. Ez olcsóbb és humánusabb is. Meg kell akadályoznia az életfeltételek tömeges ellehetetlenülését.
Ezért elutasítjuk a strukturális problémákat kezelni képtelen, "a gazdagok riadt kis lelkét" nyugtató szegénypolitikát. Helyette megelôzô, összefüggô, méltóságot megôrzô, állampolgári jogon muködô, átmenetileg pozitív megkülönböztetéseket is alkalmazó szociális rendszert javaslunk. Konkrétabban:
7.3.1. Mindaddig, amíg a helyi és funkcionális önkormányzatok gyengék, muködjön az állami költségvetéshez egyirányban kapcsolódó szociális kassza. Az egyirányú nyitottság azt jelenti, hogy a hiányokat az állami költségvetés tartalékkeretébôl feltöltik, a szociális kasszából viszont más célra pénzt átcsoportosítani nem lehet.
7.3.2. A szociális kassza belülrol feladatok szerint tagolt lenne. Feltöltése részben célzott adókból, részben a szociális intézmények alkalmankénti saját bevételeibôl, állami juttatásokból, máshonnan származó felajánlásokból történik. A kiinduló ellátási szintet úgy kell rögzíteni, hogy az megfeleljen a korábbi /1973-1996 közti/ idoszak legkedvezobb ellátási állapotának, funkciók szerinti bontásban.
7.3.3. A kiinduló szintet csökkenteni - egy-egy ellátandó területre számolva - nem szabad. Ezt törvény mondaná ki. A kasszát korrigálni kell az inflációs változásokkal - elôre, illetve szinkron módon. Ugyanígy korrekciós tényezô, ha a társadalmi-gazdasági feltételek változásával bizonyos teendôket a helyi önkormányzatok át tudnak venni a korábbinál nem rosszabb szinvonalon, vagy ha az ellátást létrehozó ok megszunt.
7.3.4. A humanista kormány azonnali intézkedéseket hozna a tömeges és tartós munkanélküliség csökkentésére. E gyors intézkedéseken túl szükség van az egész munkaerôpiac olyan átalakítására, ami elejét venné a munkanélküliség tartóssá válásának. Egészségesebb és muködôképesebb egy olyan társadalom, amelyik minden munkát keresônek tud biztosítani értelmes, hasznos tevékenységet, mint amelyik hatalmas munkanélküli réteget hurcol magával megalázó körülmények közt, és elszenvedi összes kellemetlen következményeit. Ehhez azonban ki kell szabadítani a munkaerot a toke jövedelmezoségi szempontjainak fogságából. A társadalmi haladás a munkaidô arányos csökkentésében is megnyilvánulhat, nem csak a mért összes termelés növekedésében. Erre már ma is számos technikai és munkaszervezési megoldás létezik, amelyeket alkalmazni lehetne.
A munkanélküliség alternatívájaként a következô megoldásokat szorgalmaznánk:
/a/ - csökkentett munkaido, illetve több emberre osztott feladat,
/b/ - dolgozói tulajdon szélesebb köru alkalmazása,
/c/ - belsô piac élénkítése, külso piacok reorganizálása,
/d/ - csoportbérezés kiterjedt alkalmazása,
/e/ - folyamatos és szélesköru átképzés, illetve többszakmás vagy integrált tudás kialakítása,
/f/ - az alapfokú oktatás meghosszabbítása, a közép és felsofok kiszélesítése,
/g/ - közhasznú helyi munkák szélesköru, fizetett alkalmazása,
/h/ - a munkaigényes infrastruktúra és környezetvédelem fejlesz-tése,
/i/ - rugalmasabb nyugdíjkorhatár,
/j/ - önellátást vállaló csoportok, illetve a korábbi földosztásokból kirekesztett cigány lakosság földhöz juttatása.
Végsô esetben munkanélküli segély adható, de ezt nem tekintjük alternatívának.
7.3.5. Alulról-felülrôl korlátos egységes nyugdíjrendszert javaslunk, amely nem differenciálja jobban az idôs állampolgárokat, mint az aktív dolgozókat, sôt, mérsékli a korábbi különbségeket.
7.3.6. A különbözô okokból elesett vagy munkaképtelen csoportokat koncentrált és folyamatos - lehetôleg természetbeni - segítségben kell részesíteni. Itt országosan egységes normákat kell érvényesíteni. Az elesett emberekkel foglalkozó intézmények személyi állományát sokoldalúan képzett szociális munkásokkal kell kiegészíteni; a területi családsegítô központokat meg kell erôsíteni anyagi és személyi feltételeikben, jogi lehetôségeikben.
7.3.7. Átmenetileg indokoltnak látszik jövedelmi plafon alkalmazása, amelyen felüli összeget a magánszemélyeknek az adóalapból maguk választotta közhasznú célra kellene átutalniuk /szociális, oktatási, kulturális, egészségügyi alapítványok, alapok javára/.
7.3.8. A legfontosabbnak jelenleg a szegénység újtratermelôdésének megakadályozását tartjuk. Ez túlmutat a szuken értelmezett szociálpolitikán. A szegénységet véglegesen csak egy szolidáris önszabályozó társadalom szüntetheti meg, ahol minden polgár élete egyaránt fontos. Addig is gyorsított felzárkóztatási programra van szükség, amely a várostervezéstôl az oktatáson keresztül az egészségügyi ellátásig rendszerszemléletben, összefüggéseiben gondolja át a teendôket.
7.4. Mit tegyünk itt és most
A szolidaritás apró gesztusait naponta gyakorolhatjuk környezetünkben, ez azonban alapvetôen nem változtat a kiszolgáltatottság újratermelôdésén. Az adott intézmények és politikai erôviszonyok közt csak annyi érhetô el, hogy csoportos nyomásgyakorlással a döntéshozókat a szociális rendszer pénzügyi és személyi megerôsítésére sarkalljuk. Sovány vigasz, hogy a gazdasági-politikai elit szociális cinizmusának is vannak fokozatai.
Ezzel párhuzamosan meg kell kezdeni a jelenlegi rendszer tartós kárvallottjainak civil érdekszervezetekbe tömörítését, és a köztük létrejövô kapcsolatok elôsegítését. Ok a társadalom több mint kétharmada, amely állandó szociális lázongással fenyegethet. A baloldal teendôje, hogy ez a fenyegetés ne kaotikus robbanásba, hanem rendezett rendszerváltásba forduljon.
8. LAKÁSGAZDÁLKODÁS
8.1. Helyzetértékelés
A lakás az emberi élet legfontosabb színtere és ugyanakkor vagyontárgy. A két funkció közti konfliktus az elmúlt tíz évben kiélezôdött, a rendszerváltás óta eldurvult. Ennek az az oka, hogy a lakásgazdálkodás kikerült a szociálpolitika látószögébôl, és teljesen üzleti szempontoknak rendelôdik alá. A lakásárak rendkívül magasak az átlagjövedelmekhez képest. Az új lakások építése és a régebbiek karbantartása drámaian visszaesett. A tulajdonjogi konfliktusok egymás ellen fordítják az önkormányzati testületeket és a lakásbérlôket. Mindkét fél pénzhiányra panaszkodik. A leromló övezetek közbiztonsága gyenge, bizonyos gettósodási tendenciák alakulnak ki.
A lakásszektor egész állapota leképezi az éles társadalmi küzdelmet.
8.2. Alternatíva
Szükség van egy jól karbantartott, bôséges lakásállományra, ami tulajdonjogilag vagy bérléssel könnyen mobilizálható, és a családok létszámváltozását, településváltásait, igényváltozását ki tudja szolgálni. Az alternatív rendszer ezért biztosítja a bérlakás-túlkínálatot. Ezt csak több évtizedes koncentrált fejlesztési politikával lehet elérni. A lakásméretek és az esztétikum is változtatásra szorul. Valószínu, hogy az összefüggô városrész-tervezés terjed el. Visszatérnek, illetve megjelennek olyan építési technikák, amelyek a kivitelezést-összeállítást meggyorsítják. Betonmonstrumok nem épülnek, a városkép szellôsebb lesz.
8.3.Az átmenet programja
Az átmeneti idôszakban a lakásépítés támogatása alapvetô helyi önkormányzati feladat lesz, és bizonyos központosított alapok is rendelkezésre állnak ilyen célra, amíg a mennyiségi lakáshiány és zsúfoltság nem enyhül. Felgyorsítják a közmuvesítést. Leállítják a bérlakások eladását, viszonylag magas bérleti díjakat állapítanak meg, de a rászoruló családokat ez alól mentesítik, illetve költségeiket átvállalják. A nagyvárosok további felduzzadását kitelepülési támogatásokkal mérséklik.
8.4. Mit tegyünk itt és most
Az állampolgároknak nyomást kell gyakorolniuk a központi lakásépítési program korszerusített újraindítása érdekében. Nem a régi nagy kivitelezô szervezetekre van szükség, hanem sok kisebb kapacitású építôre. A mesterséges lakáskonjuktúra letörné a megfizethetetlen jelenlegi árakat. Ráadásul más ágazatokra is jótékony húzó hatást gyakorolna, és elindíthat egy általánosabb belsô gazdasági konjuktúrát.
A lakásbérlôkkel - a jelenlegi jövedelmi viszonyokra való tekintettel - méltányos feltételekkel kell kiegyezni. A lakbéremeléseknek arányban kell lenni a lakók fizetôképességével. Hosszabb távon indokolt lesz az önkormányzati tulajdonjogok megerôsítése a bérlakásnál, de ezt a mostani nehéz helyzetre való tekintettel óvatosan kell kezelni.
Támogatni kell lakásépítô és -fenntartó szövetkezetek szervezôdését.
9. GAZDÁLKODÁS A KÖRNYEZETTEL
9.1. Helyzetértékelés
A jelenlegi ipari civilizáció az ember és a természet kirablásán alapul, a jövôbeni következmények figyelembevétele nélkül. Mind az államszocializmus, mind az államkapitalizmus falánk, burjánzó, összehangolatlan növekedést eredményezett. Az erôforrásokkal való pazarlás rövid távon gazdasági válságokat gerjeszt, hosszú távon az emberi nem elpusztulásának "programját" hordja magában. Az "olajháborúk" már elôrevetítik egy kegyetlen, véres és totális küzdelem lehetôségét a csökkenô készletekért.
A mai költség- és árképzési megoldások, valamint jövedelmi és jóléti számítások sem nálunk, sem másutt nem tartalmazzák az okozott környezeti károkat, illetve nincsenek arányban azokkal.
Az elôirt környezetvédelmi normák nemzetközileg összehangolatlanok, enyhék, kijátszhatók, részben pénzbüntetésre válthatók. A környezetvédelmi tevékenységek zöme utólagos, csak válsághelyzetben mozduló. Ez a terület a gazdaságpolitika másik mostohagyereke /a szociálpolitika mellett/, mellékesnek tekintett rovat.
Sem a tôkét, sem a bürokráciát nem érdekli igazán, hogy mi történik ebben az ügyben. A tôke csak akkor méltányolja a környezetvédelmi szempontokat, ha azokat fizetôképes kereslet támasztja alá. Érdektelen a számára, hogy környezetpusztító vagy környezetjavító létesítményeket hoz-e létre, csak megfizessék. A politikai bürokrácia akkor érdeklôdik a környezetvédô csoportok iránt, ha ezektôl tetemes szavazatokat remélhet. Az emberiség jövôjét profitokra és poziciókra cserélik.
9.2. Alternatíva
Az elobbiekben felvetett, a természetbe való egyre intenzívebb, és ugyanakkor egyre szukebb látóköru emberi beavatkozások fokozatosan elsodlegessé váló emberi szükségleteket veszélyeztetnek, és ez elvezet egy olyan ujratermelési mód kialakításához, melyben az ember és természet viszonya hosszútávon is önszabályozásra kerülhet. Ezen alapveto emberi igény napjainkban szüli meg azokat az új tudományos módszereket és ezekre épülo technikákat, technológiákat, amelyek a hagyományos rövid távú, kevés szempontú, kis rend érdekében nagy rendetlenséget okozó tudományos eljárások helyett a bonyolult rendszerek tolerancia kapcsolatainak feltárásával, alkalmazkodó képességének fokozására alkalmasak az egyes emberek szintjén is. Ez az egészséges állapot írányába való elmozdulást tesz lehetové az egyéni emberi életben és a földi méretu társadalmi folyamatokban egyaránt. Lehetové válik a termelésnek és a fogyasztásnak a mai technikailag egymástól való elszakítása helyett zárt ciklusu ujratermelési folyamatok kialakulása, ami az egész társadalomra kihat. Programunk e módszerek és mozgalmak elott kívánja az utat egyengetni.
A természet egyszerre korlát és lehetôség. Bármelyik szempont elhanyagolása torz, veszélyes elméletekhez és gyakorlatokhoz vezethet. A konzervatív beállítottságu zöld mozgalmak az elôbbit hangsúlyozzák túl, a liberális-bürokrata technikai optimizmus az utóbbit.
Az általunk megfogalmazott humanista alternatíva a progresszív zöld mozgalmakat természetes szövetségesének tekinti. Szándékunk szerint beépítjük törekvéseinkbe ezen zöldek számos elképzelését.
Egy humánus, életminôségre igényes társadalomnak tekintettel kell lennie a természeti környezet végességére és az eljövendô generációk életfeltételeinek biztosítására. A környezetvédelem ezért nem sokadrendu szempont, hanem elemi életparancs.
A természeti javakért és erôforrásokért folyó világméretu és helyi küzdelmeket korlátozni kell. E javakat ki kell vonni a politikai-gazdasági harcok hatókörébôl. A természetet az emberiség közös örökségének kell nyilvánítani, hiszen teljesen esetleges, hogy melyik népcsoport vagy állam telepedett rá egy-egy részére és sajátította ki magának.
Az alapvetô erôforrások körérôl és felhasználásukról körültekintô szakértôi megbeszélések nyomán nemzetközi forumoknak kell dönteni. Feltételezzük itt, hogy e nemzetközi intézmények mind létrejöttük módjában, mind muködésükben demokratikusak, és nincsenek alávetve /nagy/hatalmi részérdekeknek.
Az alternatív társadalom a természetbarát termelési technikákat és fogyasztási szokásokat részesíti elônyben.
9.3. Az átmenet programja
Egy átmeneti idôszakban a környezetvédelem hatásos biztosítása a helyi akciók és az országos vagy nemzetközi jogalkotás együttesét igényli. Ilyen helyzet megteremtése maga is politikai küzdelemmel lehetséges, az erôs ellenérdekelt tényezôk rablógazdálkodása miatt.
A környezetvédelmi ellenôrzés "keménységét" az adott ügy hordereje szabja meg. Egy alternatív jogalkotás ezért bizonyos területeken "zöld vétópontokat" iktatna a döntéshozatali rendszerbe. Ez azt jelenti, hogy néhány kérdésben helyi, országos vagy nemzetközi "zöld belegyezés" nélkül nem lehetne érvényes törvényt, határozatot, beruházási döntést stb. hozni. A "zöld vétó" módját és kiterjedtségét jogászok, környezetvédôk, üzletemberek, laikusok konzultációsorozatán kell tisztázni, folyamatos nyilvánosság biztosításával.
Az elfogadható környezeti feltételek megteremtése erôteljes helyrehozó és megelôzô programokat igényel. Ennek költségei igen nagyok. Fedezetét ezért olyan nemzeti és nemzetközi jövedelemátcsoportosítással kell biztosítani, amely a legfejlettebb országok profit- és kamatjövedelmeinek egy részét a szegényebb és/vagy környezetileg károsodottabb területek javára utalja át. Nincs más kiút. Ha erre nem kerül sor, akkor a környezetvédelmet és a társadalmi felzárkózást éppen a gazdaságilag gyengébb országok és körzetek nem tudják megvalósítani. A Föld kincseinek javát /kb. 80-90%-át/ az elmúlt kétszáz évben legjobban igénybe vevô, felhasználó fejlett országok történelmi felelôssége ez ügyben vitathatatlan. Ha nem kerül sor ilyen célzott jövedelem-átcsoportosításra és megfelelô jogalkotásra, akkor a fejletlenebb területek a világ szemétlerakataivá, veszélyesüzem-telepeivé válnak. Ezzel a társadalmi egyenlôtlenségek világméretu eloszlása fokozódni fog. Akkor az ezredforduló körül minden eddiginél borzalmasabb Észak-Dél konfliktusok várhatók.
A környezetvédelmi célú nemzetközi jövedelem-átcsoportosításnak számos pénzügytechnikai formája lehetséges, például:
/a/ - nemzetközi és nemzeti öko-adó, valamilyen mutatóhalmaz-hoz kapcsolva,
/b/ - adóságelengedéssel összekapcsolt környezetvédelmi beru-házás,
/c/ - nagy összegu, néhány évtizedes ENSZ, IMF vagy világbanki /IBRD/ program,
/d/ - árkalkuláción keresztül történô pozitív vagy negatív ösztönzés, stb.
Egy magyarországi alternatív kormány nemzetközi lépéseket kezdeményezhet, de nem rajta múlik, hogy lesz-e abból valami. Ehhez hasonló felfogású alternatív kormányok kellenek más országokban is. Számos dolgot azonban meg lehet tenni nemzeti hatáskörben is. Például:
/a/ - olcsó bírság helyett egyértelmu tiltás bizonyos tevékeny-ségekre és szennyezôanyag-kibocsátásra,
/b/ - a városi közlekedési rendszer és a jármupark korszerusítése, a tömegközlekedés elônyben részesítése,
/c/ - védett területek növelése, környezetbarát technikák támoga-tása az iparban és a mezogazdaságban,
/d/ - harmonikus, emberhez méltó lakóhelyek terveztetése, épít-tetése, városi túlkoncentráltság csökkentése,
/e/ - a környezetben való tájékozódást, mérést az egyének szá-mára lehetové tevo eszközök, eljárások elterjedésének támogatása stb.
9.4. Mit tegyünk itt és most
Lakható Földet akarunk! Ez ügyben is átfogóan kell gondolkodnunk és helyileg cselekednünk. Mint termelôk és fogyasztók, már most megtehetjük a következôket:
9.4.1. Különféle helyi környezetvédô csoportokat kell szervezni, illetve ezeket támogatni megalapozott törekvéseikben, ideológiai hovatartozástól függetlenül.
9.4.2. Laza, de akcióképes hálózatokat kell kialakítani belôlük a kölcsönös informálás és együttes fellépés érdekében. Kellô szervezettség esetén ez megelôzô "zöld kontroll"-ként muködhetne a környezetkárosító gazdasági döntéssel és tevékenységgel szemben.
9.4.3. Valószínuleg nem a hulladék- és szemétfeldolgozók ellen kell tiltakozó akciókat szervezni /ha ezek károsanyagkibocsátása bizonyíthatóan jelentéktelen/, hanem a nagytömegu ipari hulladék keletkezése ellen. Vagyis a másik végén kell megfogni a dolgot.
9.4.4. Muszaki kérdésekben járatos szakemberek az üzemtelepítési, technológiai megoldásokban érvényesítsék a környezetbarát szempontokat. Hasonló elv követhetô az agráltermelésben, a kôzlekedésben és más területeken is. Megfelelo módszerekkel, eszközökkel nyiltá, átláthatóvá kell tenni a különbözo monopolérdekeket támogató tudományos korrupt megoldásokat, a pozitív, alternatív javaslatok felvetésével.
9.4.5. Szervezôdjenek zöld életmód-telepek kisérleti jelleggel, és alkalmazzanak "szelíd" kézmuvestechnikákat, csikarjanak ki maguk számára magasfokú autonómiát az államtól.
9.4.6. Fogyasztási szokásainkban is alkalmazhatjuk a környezettel való béke elvét. Tartós élettartamú termékeket használjunk, a környezetkárosító áruk vásárlását bojkottáljuk, a vásárlók érdekeivel ellentétes reklámokkal ne törôdjünk.
10. KULTÚRA, TUDOMÁNY, OKTATÁS, KÉPZÉS
10.1. Helyzetértékelés
A kulturális életben a szukös erôforrások és a tolerancia alacsony foka miatt erôsödô ideológiai színezetu kiszorítósdi tapasztalható. A kulturális intézmények birtoklása, infrastrukturájuk megszerzése hatalmi kérdéssé vált. Ennek kevés muhely tud és próbál ellenállni. A klasszikus európai és világkultúra értékes alkotásai áldozatul esnek ennek a küzdelemnek, mert pénzügyi okokra hivatkozva nem teszik hozzáférhetôvé ôket a tömegek számára.
A tudományos életünk alapvetoen feudális szerkezetu, sok esetben társadalmilag parciális érdekeket szolgál. Ez kihat tevékenységi körére, módszertanára egyaránt. Eredményeinek társadalmi hasznosulása minimális, nem szolgálja a társadalom modernizálásának igényeit. Képtelen befogadni a valóban új eredményeket, az eredeti módon gondolkodó tagjait kiközösíti, kutatási lehetoségeinek korlátozásával vagy reménytelen kuzdelmekre kényszeríti, vagy külföldre számuzi.
A tudományos és oktatási élet - személyi állományában is - felkavart zavaros vízhez hasonló. Öntisztulási folyamata még kedvezô szervezeti és pénzügyi feltételek esetén is rendkívül idôigényes lenne. Nem használ ennek a tisztulásnak a tudomány és oktatás területén kívülrôl történô tisztogatás, noszogatás. Ez a munkahelyeken a leggyarlóbb emberi vonások elôtérbe kerülését váltja ki, és a szellemi diktatúra új formáját eredményezné az országban. Fölösleges és megalázó a talpnyalás és taposás intézményes kikényszerítése, még pénzügyi köntösbe burkolva is.
Az oktatás és képzés összefüggô rendszerei szétesnek. A területre néhány ígéretes és korszeru kisérlet mellett zömmel sarlatán pénzvadászok hada nyomul, fut-fát ígérve, drága pénzen semmit nem teljesítve. A középfokon eroteljes színvonalbeli és pénzügyi differenciálódás indult meg, miközben országos koncepcionális káosz van. A középfok az elit elôzetes szelekciós intézményévé fog válni. De ez a törekvés lassan átszivárog az alapfoku oktatásba is, ahol a legnagyobbak a veszélyek.
10.2. Alternatíva
A humanista társadalom biztosítja a kulturális értékek elôállításának és fogyasztásának monopóliummentes szabadságát és sokféleségét. A drága infrastruktúrákat megosztott idôfelhasználásban minden érintett számára hozzáférhetôvé teszi, a kevésbé költségigényes tevékenységeket önfinanszirozó módon az érintett alkotómuhelyek és a közönség maga szervezi meg. Nincs állami kultúra. Emberi érdeklôdések vannak.
Korszeru társadalom nem lehetséges a tudományos kutatások, publikációk és a tudományos eredmények oktatásának szabadsága nélkül. Ez feltételezi az itt dolgozók egzisztenciális függetlenségét a mindenkori gazdasági és politikai hatalomtól. Mivel a tudomány sajátos termelési forma, ezért az itt dolgozók kiválasztódását maguk a tudományos közösségek végzik. Teljesítményük mérését közvetett, hosszú távú mechanizmusoknak kell biztosítani, hogy az elméleti és alapkutatások is folytathatók legyenek. A társadalmi nyomás a szféra egészével szemben, és ne egyes személyeivel szemben érvényesüljön. A finanszírozás vélhetoen normatív, a belsô elosztás önkormányzói jellegu lesz.
Az oktatási rendszerben a muködési feltételek területi kiegyenlítésére kell törekedni, a kibocsátáskori ismeret és képességszintet kell országosan elôírni, ezen belül pedig nagyfokú módszertani-szervezési-önkormányzási szabadságot kell biztosítani az iskoláknak. A tanárokkal szemben a szolgáltatást igénybe vevô közösség gyakorolja a munkáltatói jogokat.
Az alapfokú oktatás és képzés helyreállítja a szellemi és fizikai felkészítés összhangját, megerôsíti az emberi és természeti értékek tiszteletét és megértését.
10.3. Az átmenet programja
A nemzetközi és hazai kulturális értékeket az állampolgárok számára elérhetô áron kell hozzáférhetôvé tenni. A kulturális alkotásokat terhelô adókat mérsékelni kell. A különféle önképzôköri és szabadidôs klubok induló muködési feltételeit a helyi önkormányzatok biztosítsák. Ezen túlmenôen a továbbiakban önfinanszírozóak. Az önkormányzatok az átmeneti idôszakban nem alkalmazhatnak a kulturális célú támogatásoknál politikai nyomásgyakorló szempontokat.
A kulturális és tudományos muhelyek messzemenô önállóságot kapnak, sem pénzügyileg sem szervezetileg nem zsarolhatók. A hazai kutatóbázisokat nem szabad egyetlen országos felügyelô szerv tudománypolitikai és pénzügyi gyámsága alá vonni. Az állótôkeigényes infrastruktúrát az egymással versengô tudományos közösségek által egyaránt hozzáférhetôvé kell tenni. A foglalkoztatásnál és elômenetelnél mellôzni kell az ideológiai szempontokat.
A humanista irányultságú kormány megkezdi az alapfokú iskolák infrastruktúrájának egységesítését, megerôsítését, hogy anyagi oldalról mérsékelje az esélyenlôtlenséget. A pedagógus társadalom anyagi és világnézeti zaklatását leállítja, a jövedelmek hosszú idôre elôre kalkulálhatóságát - itt is a létminimum függvényében - biztosítja. Az alapfokú képzést ki kell terjeszteni, és ingyenességét fenn kell tartani. A középfok rövid, könnyen váltható orientációs szakasz lenne. A felsôfokú tanulmányok költségigényét összhangba hozza a családok teherbíró képességével, hosszútávú kölcsönnel vagy más módon.
10.4. Mit tegyünk itt és most
Fel kell lépni a mértékét vesztett kulturális-történelmi rombolása ellen. Az elmúlt korszakok kellékeit békén kell hagyni, mert a magyar történelem részei, de a XXI. század teendôit nem lehet e kellékek irracionális kultúrvitájában értelmesen megfogalmazni. Ki-ki ápolja azt, amire büszke. Gyülôleten nem alapulhat kultúra, csak pusztítás.
Meg kell ôrizni az európai kultúra és tudomány elmúlt kétszáz évének alapvetôen szabadságpárti jellegét. A tudományos és oktatási intézményeknek - állami és helyi önkormányzati kezelésben - alapvetôen menteseknek kell maradniuk a türelmetlen, kizárólagosságra törekvo felfogástól.
A pedagógus szakszervezeteknek a helyzet stabilizálására, anyagi viszonyaik rendezésére, a szakszerutlen beavatkozások kivédésére, az oktatás racionális-világi jellegének megôrzésére irányuló tevékenységét támogatjuk.
A magyarországi szakképzési rendszert a teljes szétesés veszélye fenyegeti. Ezért sürgôsen ki kell dolgozni egy olyan korszeru struktúrát és finanszírozást, ami lehetôvé teszi a mozgékony, többszakmás, széles látókört biztosító felkészítést.
Itt és most annyi tehetô, hogy a humánus társadalom és kultúra iránt elkötelezettek megosztják más területeken dolgozó embertársaikkal szakmai ismereteiket, és fogékonnyá teszik ôket az alternatív társadalom iránt.
11. TOVÁBBI GAZDASÁGPOLITIKAI KÉRDÉSEK
11.1 Egy alternatív kormánynak is számolnia kell azzal az örökséggel, ami az ezredforduló Magyarországát gazdaságpolitikailag jellemzi:
/a/ - viszonylagos technikai-gazdasági hátrány;
/b/ - erôforrásigényes gazdasági szerkezet;
/c/ - a lakossági szükségletektôl elszakadt termelôstruktúra és háttérágazatok;
/d/ - erôteljes külkereskedelmi és pénzügyi ráutaltság a külföldre;
/e/ - az agrárágazat, élelmiszergazdaság bizonytalan helyzete az európai protekcionalizmus miatt, stb.
Ezek az adottságok mindenféle kormányzat mozgásterét szukítik, és csak lassan változtathatók.
11.2 A magyar gazdaságban évtizedek óta tapasztalható a külkereskedelmi aktívum és passzívum erôteljes - ciklikus - hullámzása. Ez egy túlságosan sebezhetô, egyensúlytalan gazdaság megnyilvánulása. Az adott termelési szerkezetben sem a túlzott aktívum, sem a túlzott passzívum nem kedvezô. Az elôbbi jelentôs része a külsô pénzügyi tartozásaink fizetésére fordítódik különbözô áttételeken keresztül, így nem más, mint a magyar lakosság számára elveszett áru és szolgáltatás. Az utóbbi pedig közvetlenül növeli az eladósodás mértékét. Ezzel a hibás kör bezárult. Az ideiglenes kiút: a teljes külkereskedelmi részarány csökkentése, és a belsô piac élénkítése.
11.3. Magyarországon jelenleg a technikai fejlôdés különbözô szintjein álló termelési struktúra található. Bizonyos területeken még a század közepére jellemzô gépesítés is befejezetlen. Másutt a XXI. századot elôlegezô információs technika bukkan fel - zárványszeruen. A tudománysos-technikai forradalom vagy más címszavak alatt összefoglalt fejlôdés nálunk különbözô teendôket halmoz egymásra. Például egyszerre kellene megoldani a leglealacsonyítóbb munkák gépesítését, az erôforráspazarló termelés megfékezését, a környezetpusztítás leállítását, a szolgáltató hálózatok modernizálását, stb.
Ezeknek az összetett, komoly társadalmi hatású technikai feladatoknak csak egy humánus gondolkodású és nagy szakértelmu muszaki értelmiség tud eleget tenni. Ezért biztosítani kell az innovációk pénzügyi-technikai feltételeit, és a muszaki értelmiség társadalmi-közösségi látásmódját szélesíteni kell. Fokozottabb mértékben biztosítani kell a feltaláló személyiségi és szellemi termékéhez fuzodö jogait. Ugyanakkor le kell bontani minden olyan gazdasági és politikai erofölényre épülo akadályt, amely gátolja a találmány társadalmi hasznosulását. Ezzel párhuzamosan javítani kell a minôségvédelmet.
11.4. A gépi nagyipar és részben az automatizáció a tôkeviszony megfelelô termelési bázisa. Ennek hozzárendelt szereplôje a részmunkás, résztudással. A részfeladatokra kiképzett munkást vagy a tôke hierarchikus szervezeti-hatalmi ereje fogja össze, vagy az állami utasítási rendszer. Ezek nincsenek tekintettel az ember /mint dolgozó/ sajátos szükségleteire, hanem a holt tôkének vetik alá ôt. Tulajdonképpen ez a kizsákmányolás munkaszervezeti vonatkozása. A hagyományos munkaszervezeti megoldások esetén az emberi méltóság is sérül, és a teljesítmények is elmaradnak az optimálistól. Az alternatív kormány hozzákezdene a munkaszervezetek humanizálásához. A hierarchikus megoldást hálózatszeru munkakapcsolatok váltanák fel. Megnône az önszervezés, önellenôrzés jelentôsége. A holt tôkét az eleven tôkének /a dolgozóknak/ rendelik alá. Ez természetesen más képzési, oktatási, anyagszemléleti, információtechnikai, döntéshozatali megoldásokat kíván. Szükség van a szellemi és fizikai munkák új szintézisére, a sokoldalúan képzett társadalmi egyénekre. Ezt mind a tôkés, mind az államszocialista forma akadályozza. Részmunkás tudattal nem lehet humanista társadalmat mükôdtetni.
11.5. Az új társadalomnak nem csupán a munkaszervezetben, a termelési eljárásokban kell eltérnie a bírált rendszerektôl, hanem más használati értékeket kell elôállítania. Olyanokat, amelyek egy humánus, elidegenedésmentes életmód, kultúra kellékei. A luxustermékek köre csökkenne, a színvonalas közfogyasztási cikkek köre bôvülne. Nô a termékek tartóssága, élettartama. A reklámtevékenységet felváltja a vásárlók szakszeru, megbízható tájékoztatása. Az egyéni ízlések sokfélesége divatterror nélkül bontakozhat ki.
11.6. Az új rendszernek átgondolt agrárpolitikával kell rendelkeznie, mert ez a terület a magyar gazdaságban nagyon sebezhetôvé vált. Be kell szüntetni ennek a területnek a gyakori sokkolását. Hosszú távú termelésbiztonságot kell teremteni a tenyészidokhöz igazodó hitelekkel és garantált, idejében meghirdetett felvásárlási árakkal. Hosszú távon a fôfoglalkozású mezogazdasági dolgozók aránya csökkenni fog, ugyanakkor az ezt igénylok számára lehetôvé kell tenni a részmunkaidôs agrártevékenységet.
12. KOMMUNIKÁCIÓ ÉS HATALOM
12.1. Helyzetértékelés
A XIX-XX. századi információs rendszerek elsôsorban a pénz és a hatalom függvényében, ezek szolgálatában épültek ki. Nem a személyekrôl, hanem a struktúrákról szólunk. /Különös tisztelettel tekintünk ezért azokra az emberekre, akik a tömegkommunikációt a köz érdekében próbálják felhasználni./
Az említett rendszerekben sok a fölösleges szöveg és mellébeszélés, ugyanakkor nagy a hiány a közhasznú információkban. A politikai megnyilatkozások nincsenek arányban a társadalom tényleges tagoltságával és véleményrendszerével. Az egész kommunikációs hálózat hierarchikusan van felépítve: a hatalom üzenget az embereknek és viszont. Nincs mód a horizontális, hálózatszeru tömeges nézetegyeztetésre, holott ennek technikai feltételei rendelkezésre állnak, illetve most alakulnak ki.
Az újságokat, városfeliratokat elönti az enyhén szólva nem tárgyszeru reklám. Ezek nem eligazodást, hozzáértô döntést segítenek, hanem durván manipulálják a fogyasztót.
Az országban már szórványosan megjelenik a csúcstechnológia - megint csak pénz és hatalom vezérelte módon - de még elemi telefongondokkal, rádió és tv-adás zavarokkal küszködünk. Nem tudunk orvost hívni, ha baj van, stb. Az egész kommunikációs rendszer technikailag egyenetlen, társadalmilag egyenlotlen.
12.2. Alternatíva
A XXI. század minden bizonnyal az információ és az új típusú szabályozástechnika százada lesz. A korszeru társadalom demokratikus tájékoztatási-tájékozódási struktúrát kíván. Ez mindenki által igénybe vehetô, nem drága, hálózatszeru kommunikációs rendszereket feltételez. Olyanokat, ahol sok szereplô egyidejuleg, kölcsönösen elérheti egymást. Az információs hatalmat szét kell teríteni, hogy ne legyen monopolizálható. Sok helyi rendszerre van szükség, és néhány országos szolgáltató hálózatra.
12.3. Az átmenet programja
A humanista kormány meggyorsítja az országos telefonhálózat kiépítését. Segíti az egymást nem zavaró helyi és regionális musorszórás kialakulását. Az országos hálózatokban csökkenti a pártpolitikai jelenlétet és más társadalmi szervezôdéseknek is kellô musorhelyet biztosít. A reklámtevékenységet az írott sajtóban és más kommunikációs formákban visszaszorítja, illetve az üzleti híreket a korrekt tájékoztatás felé tereli. Az épületeket egészségügyi és tuzvédelmi riasztó hálózatra kapcsolja. Az elektronikai rendszereket alkalmassá teszi társadalmi viták, helyi vagy országos népszavazások lebonyolítására. Az alternatív hatalom az önálló musorok fölött semmiféle tartalmi ellenôrzést nem gyakorol, a sajtómunkatársakra ez ügyben nyomást nem gyakorol.
12.4. Mit tegyünk itt és most
Az országos közszolgálati rendszerekre utcai felvonulásokkal, személyek pro és kontra megtámadásával nyomást gyakorolni célszerutlen, politikailag értelmetlen. Amíg a kommunikációs rendszer pénz és hatalomfüggô, addig ezt a hatalmi-pénzügyi elitet kell támadni, nem az infrastruktúrát. Ehhez önálló sajtó, önálló rádió, önálló, humánus elkötelezettségu tv-adások és kiadványok kellenek. Kezdetben bármilyen szegényes, egyszeru kivitelben. Ugyanakkor segíteni kell a demokratikus lehetoségeket is hordozó, modern, horizontális kapcsolatokat lehetové tevo technikák és módszerek kialakítását.
13. ÁLLAMHATALOM ÉS ÖNKORMÁNYZAT
13.1. Helyzetértékelés
Nincs semleges jogrendszer. Minden alkotmány, törvény, rendelet olyan játékszabályokat rögzít, amelyek bizonyos társadalmi csoportoknak kedveznek, mások számára hátrányosak. A rendszerváltozás jogalkotását 1987-1996 közt kettôs folyamat jellemezte. A honatyák betömtek néhány "jogurt", amit az államszocializmus szándékosan szabályozatlanul hagyott, illetve vitatható módon kezelt, lévén elsôsorban állampárt által integrált társadalom. Ez tevékenységüknek elôremutató vonása. Másrészt az új parlament jogszabályokkal "segítette" az új uralkodó elit gazdasági és politikai pozícióinak kiépítését a lakosság többsége rovására. Elituralmat törvényesített.
Erôs központot csinált és gyenge önkormányzatokat. Amit a jogban esetleg megadott, azt a pénzügyeken keresztül elvette. A feladatok jelentôs részét a helyi önkormányzatokra osztotta - erôforrások nélkül. Bírkózzanak ôk a lakossággal. Közben a parlamentet és a kormányt évekre mentesítette a lakossági véleményváltozások figyelembevételétôl. Nincs jogi következményekkel járó társadalmi vita. Nincsenek fontos kérdésekben helyi vagy országos népszavazások. A képviselôket nem lehet visszahívni, miközben ôk úgy ülhetnek át egyik helyrôl a másikra következmények nélkül, mint a fákon a verebek. Nincsenek összeférhetetlenségi szabályok, így a honatyák annyi gazdasági vállalkozás, alapítvány vezérkarába ülhetnek be, amennyibe nem szégyellnek. /Össze is kaptak ezen./ Stb.
Ez: polgári demokrácia. De nem a polgárok, hanem az erôs lobbyk farkasdemokráciája. Törvénybe iktatott kizsákmányolás.
13.2. Alternatíva
Alternatívaként a polgárok demokráciáját javasoljuk. A civil társadalom demokráciáját. A magukat lakóközösségekben és munkaközösségekben megszervezô önkormányzatok demokráciáját. A kiegyenlített gazdasági ereju - ezért szabad - emberek közvetlen demokráciáját.
Abból indulunk ki, hogy a jelenlegi állami hatásköru feladatok és erôforrások egy része közérdeket szolgál, egy másik része pedig a társadalomtól elkülönült államhatalom saját érdekeit. Az elsôre szükség van egy modern rendszerben, a második fölösleges teher az állampolgárok nyakán. Ezért a kettôt szét kell választani. Ezt a szétválasztást csak az állampolgárok demokratikus döntéssorozatai tehetik meg. Ehhez viszont olyan döntési-jogi szabályok kellenek, amik engedik érvényre jutni racionális eljárási keretben a közvetlen állampolgári akaratot. Akkor kiderülne - bizonyos begyakorlási idô után -, hogy mik a helyi és funkciónális önkormányzatoknak megtartható feladatok és erôforrások, mik azok a kérdések, amik csak országos vagy nemzetközi méretben kezelhetôk, és végül mik azok a dolgok, amiken az államnak egyáltalán nem kell rajtatartania a szemét /és fôleg a kezét/.
Ami maradna, az egy olcsó "szolgáló állam", ami minden vonatkozásban az állampolgároknak és közösségeiknek lenne alárendelve, és intézményesen kizárná az állampolgárok döntéseitôl elkülönült államhatalom kialakulását. Ilyen szabályok lehetségesek, csak hosszú az út odáig, mert le kell gyurni a XX. századi államhatalmi koncentrációban érdekelt csoportok ellenállását. Az akadály nem "elvi", hanem nagyon is gyakorlatias, anyagi.
13.3. Az átmenet programja
Az átmeneti idôszakban a köztársaság jogi berendezkedése fokozatosan olyan irányba mozdulna el, amely folyamat végeredménye a közvetlen demokratikus megállapodások rendszerének legnagyobb kiterjesztése. Ezt talán az önkormányzó köztársaság kifejezéssel illethetjük. De nem elnevezés a fontos, hanem a tartalma. Ezt - leegyszerusítve - a ma elterjedt köztársasági államformával néhány vonatkozásban összehasonlítva érthetjük meg.
|
|
MAI KÖZTÁRSASÁGOK |
ÖNKORMÁNYZÓ KÖZTÁRSASÁGOK |
|
/1/ FOHATALOM |
PARLAMENT |
TELJES LAKOSSÁG |
|
/2/ DÖNTÉSI RENDSZER |
KÖZVETETT |
KÖZVETLEN |
|
/3/ VEZETOK |
NEM VISSZAHÍV- HATÓ TARTÓS PÁRTELIT |
VISSZAHÍVHATÓ IDEIGLENESEN DELEGÁLT KÖZ- BIZALMI |
|
/4/ JOGOK RENDSZERE |
FELÜLROL OSZ- TOTT, DELEGÁLT |
HORIZONTÁLIS MEGÁLLAPODÁSOK ÉS FELFELÉ ÁTEN- GEDETT JOG |
|
/5/ AUTONÓMIÁK, ÖNKORMÁNY- ZATOK |
AJÁNDÉKOZOTT |
ALANYI JOGON LÉTEZO |
|
/6/ EROFORRÁSOK, PÉNZÜGYI ALAPOK |
ADÓKIVETÉS, ÁTCSOPORTOSÍTÁS |
MEGÁLLAPODÁS- BAN RÖGZÍTETT HOZZÁJÁRULÁS |
Ez az államjogi felépítés korlátozza a központi önkény lehetôségét és megsokszorozza az egyes állampolgárok és közösségeik döntési felelôsségét. Nem célszerü ugyanis olyan intézményt létrehozni, ami aztán az állampolgárok akaratával szemben önállósodik, és nem érdemes valamilyen intézményt megakadályozni, amit az állampolgárok kívánnak egy adott probléma megoldására.
13.4. Mit tegyünk itt és most
Számos olyan követelés van, amelyiknek a jelenlegi jogrendszer keretében is érvényt lehet szerezni. A választások során a képviselôjelölteket olyan kötelezettségvállalásra kell bírni, ami megfelel az itt leírtaknak.
A törvényalkotásnak elsôsorban a társadalmi tagságot biztosító garanciarendszerekre kell irányulnia. Ugyanilyen fontos a csoportos tulajdonformák egyenrangúságának elismertetése a jogszabályokban és a pénzügyi elôírásokban. Nyomást kell gyakorolni annak érdekében is, hogy a következô generációk környezeti feltételei ne sérülhessenek visszafordíthatatlanul.
Fel kell számolni az állampolgárvédô jogszabályok hézagosságát, csökkenteni kell a hivatalnoki erôfölényt. Ez néha csak állampolgári engedetlenséggel illetve tömeges demonstrációval lesz lehetséges. Bizonyos intézményeket - a szakszeruség sérelme nélkül - az állampolgári nyilvánosság és ellenôrzés feltételei közé kell helyezni.
A jogszabályoknak lehetôvé kell tenni nem-tipikus kísérleti gazdálkodási és életmódformákat, amelyek a jövô csirái lehetnek. Ezeket kellô jogi védelemben kell részesíteni. /Az önellátó-önfenntartó közösségek az állami költségvetést is tehermentesítik, különösen ha gyenge adóalanyokról van szó./
Magyarország jelenlegi közigazgatási szerkezete korszerutlen. At kell térni egy városmegyei rendszerre.
Összhangba kell hozni a helyi önkormányzatok feladatkörét és pénzügyi-jogi lehetôségeit.
14. PÁRTOK ÉS VÁLASZTÁSI RENDSZER
14.1. Helyzetértékelés
A tömegkommunikáció figyelmét és a politizáló emberek energiái java részét néhány évenként az esedékes parlamenti választások és pártcsatározások kötik le. A polgári demokrácia ebbe a keretbe terelte, erre redukálta az emberek nagypolitikát befolyásolni kívánó akaratát. Mondandónk ezért nemcsak ennek a pillanatnak szól, hanem vélhetoen több évtizedre.
Megítélésünk szerint a XX. század a tartósan szervezett pártok évszázada volt. Ez a korszak a végéhez közeledik. Ma nem egyik vagy másik pártnak a válságáról beszélhetünk, hanem magának a XIX-XX. századi pártformának a válságáról. Miért?
Elsôsorban azért, mert a tartós politikai elitként megszervezôdô pártok képtelenek a tagolt, változó szükségletu lakosság tényleges érdekeit és törekvéseit manipulációmentesen kifejezni, és dinamikus politikai akarattá emelni. Ezért a polgárok bizalma joggal fordul el e képzôdményektôl és más megoldásokat keresnek.
Ezzel szorosan összefügg a világszerte elterjedt 4-5 éves választási ciklus problémája. Itt a döntéshozói horizont és érdekeltség egyrészt túl rövid azokhoz a hosszú távon ható problémákhoz képest, amelyeket meg kell oldani. Másrészt a ciklus túl hosszú, és a lakosság megváltozó véleménye nem tudja befolyásolni a parlament összetételét. Az eredmény: a nagy hordereju döntések halogatása, vagy a lakosság igényeitôl elszakadó politizálás. Vegyük észre: négy évig a honatyák lelkiismeretére vagyunk bízva, és ez azért mégiscsak rozoga alapzat.
A jelenlegi magyarországi pártok számbeli sokaságuk ellenére néhány nagy irányzatba sorolhatók, illetve ezen irányzatok frakcióárnyalatait képviselik.
/1/ Nemzetelvu, keresztény, konzervatív, populista pártok. Ezek ideológiai szempontból általában erôsen jobboldali színezetuek, etnikai kérdésekre érzékenyek, irracionalizmusba hajló fogalomrendszerrel dolgoznak, dogmatizmus és indulatosság jellemzi ôket. Nem idegen tôlük a vezér-elv, tekintélyuralmi rendszert akarnak, a múlt jelentôségét /átértelmezve/ túlbecsülik, szívesen élnek a tömegmanipuláció, a demagógia eszközeivel. Szélsôséges változataikban nyílt fajgyulöletbe csapnak át, a fasizmus felé sodródnak. Felvetnek olyan problémákat, amelyek a baloldal számára is fontosak /pl. adósságfüggôség, a pénzügyi elit túlereje, földkérdés, szegénység/, de válaszaik teljesen más összefüggésrendszerbe illeszkednek.
A nemzeti populizmus formájában sokszor a hagyományos, versenyképtelen értékrend, életmód lázad a tôke gátlástalan internacionális evolucionizmusa ellen. Ezért ez az irányzat bizonyos nemzeti csoportokat mintegy állami védettség alá helyezne, egy tekintélyelvu, "erôs rendszer" keretében. Az irányzat számos politikusánál nyersen megmutatkozik, hogy számukra az állam/hatalom/ és a jog nem más, mint a saját érdekcsoport javára végrehajtott rablás eszköze. Bennük az elégtelen konc miatt sértett inviduálpopulista lázad. /Individuálpopulista = a népre hivatkozó, azt eszközként használni akaró önzô személyiség./
/2/ Liberális pártok. A liberalizmus a XIX-XX. századi európai haladás része. De ezt a haladást az erôs, tulajdonnal rendelkezô társadalmi csoportok felôl gondolta végig, tekintet nélkül "haladásuk" következményeire. A liberalizmus értékes, de egyoldalú felfogás. A formális, jogi egyenlôséget képviseli a materiális lehetôségek biztosítása nélkül. A liberalizmus a piacgazdaságban a racionális tôke nyelve. Ezért a XXI. századi problémák kezelésére nem lesz alkalmas - hiszen éppen ez az irányzat idézte elô azoknak a gondoknak jelentos részét, amelyeket meg kell oldani /egyenlôtlenségek, környezetrombolás stb/. A magyarországi liberalizmus pragmatista, és a kialakult helyzet sajátosságaiból következôen kénytelen a szociális problémák felé nyitni - anélkül, hogy megoldaná azokat.
/3/ Szocialista, szociáldemokrata pártok. Magyarországi helyzetük a történelmi elôzmények miatt még ingatag. Részben azonosságzavar, részben óvatos pragmatizmus jellemzi ôket. Karakterisztikus önállóságuk a liberális és nemzeti pártok vetélkedésének mezôjében nem tud kialakulni. Jelenleg nem hordoznak társadalmi modell értéku alternatívát. Vitát a többiekkel az arányokról és mértékekrôl folytatnak. Önámításuk az, hogy a tôke "megszelidíthetô" és tartósan partneri együttmuködésre késztethetô. Ezt a reménykedést az eddigi európai tapasztalatok vitathatóvá teszik /lásd a jóléti állam visszaszorulását Nyugaton is/. A szocialista-szociáldemokrata pártok történelmi eredete, múltja, identitászavara sokáig akadályozni fogja, hogy eroteljes társadalmi kezdeményezésre vállalkozzanak.
Más irányzatok - egyelôre - nincsenek maghatározó erôvel jelen a pártpolitikai mezônyben. /pl. kommunisták, zöldek, barnák stb./. De ilyenek megerôsödése az ezredfordulóra várható.
14.2. Alternatíva
Az alternatív társadalomban a mai értelemben vett pártok fokozatossan eltunnének. Nincs ugyanis nagy, megszerezhetô, központosított erôforráshalmaz és hatalom, amit saját célokra lehetne mozgósítani. Az új rendszert lakóhelyi, munkahelyi és más módon szervezôdô önkormányzatok halmaza alkotná, és a központi döntést igénylô kérdésekre az érintett közösségek delegálnának visszahívható bizalmi embereket. A pártstruktúrát tehát egy mozgékonyabb, nyitottabb, konkrét kérdésekben hol így, hol úgy csoportosuló állampolgári együttmuködési forma váltja fel. Ennek megfelelôen megszunnek a mai merev parlamenti ciklusok, és helyükbe meghatározott feladatra és meghatározott idôre összehívott munkaparlamentek sora lép. A feladat végeztével a mandátum megszunne. A parlament ebben a struktúrában nem a legfôbb hatalom hordozója, hanem a vitás kérdések szakszeru elrendezôje.
14.3. Az átmenet programja
Az átmenet során is biztosítani kell a többféleképpen tagolt társadalmi akarat folyamatos megjelenítését. Ezért a "régi" parlament mellé, majd egyre inkább helyébe, felépül egy civil parlament, amelyet a lakóhelyi és munkahelyi közösségek, valamint bejegyzett társadalmi érdekszervezetek delegáltjai alkotnak. Amíg a "kétkamarás" megoldás fennáll, fokozatosan végbemegy a jogkörök átadása a "pártparlamenttôl" a civil parlamenthez. A civil parlament alparlamentek hálózataként is muködhet.
14.4. Mit tegyünk itt és most
A választások elôtt és alatt olyan módosításokat kell követelni, amelyek a parlamentet és a pártokat a társadalom számára olcsóbbá és ellenôrizhetôbbé teszik.
/1/. A választási törvénynek - egyszeru eljárások keretében - biztosítania kell a képviselôk visszahívhatóságát a cikluson belül is.
/2/. Meg kell szüntetni a pártlistán való bejutást. Csak egyéni képviselôk lehetnek.
/3/. A parlament jelenlegi létszámát csökkenteni kell.
/4/. Párthovatartozását megváltoztató képviselô automatikusan elveszti mandátumát. /Új választáson természetesen újra indulhat./
/5/. Meg kell szüntetni a pártok közpénzen történô támogatását. A lakosság nem akarja egy párt bürokratái után most sok párt bürokratáit eltartani. A párttulajdonba került - kapott - ingatlanokat vissza kell szolgáltatni társadalmi közcélokra.
/6/. A pártoknak nem pénzt, hanem arányos musoridôt kell biztosítani, hogy megmutatkozhassanak. A választási kampányra fordítható összeget felülrôl korlátozni kell, hogy a nagyobb tôkeereju pártok ez ügyben ne élvezzenek programjukkal össze nem függô elônyt.
/7/. Kevesebb ajánlócédulával is lehessen indulni a választásokon. A jelölteknek a helyi tv-adások biztosítsanak arányos musoridôt.
Javasoljuk a polgároknak minél több független jelölt megválasztását.
15. SZAKSZERVEZETEK
15.1.Helyzetértékelés
A dolgozók gazdasági érdekvédelmi szervezetei megosztottak, fellépéseik szórványosak, összehangolatlanok. Vetélkedésüket politikai erôk is heccelik, éppen a megosztottság fenntartása, az eredményesebb érdekvédelem megakadályozása céljából. Az új uralkodó rétegnek nem érdeke, hogy a munkavállalók és más kisemmizett csoportok egymásra találjanak, megértsék összetartozásukat.
A társadalombiztosítási intézmények jelenleg kialakuló pénzügyi és jogi konstrukciójával a szakszervezetekre olyan teendôk hárulnak, amelyeket - kellô források híján - nem fognak tudni közmegelégedésre ellátni. Csapdába vitték ôket. Az uralkodó elit mentesül az erkölcsi és pénzügyi kötelezettségek jelentôs részétôl, a szociális gondoskodás zömét az önállósított társadalmbíztosítási "önkormányzatokra" háritva. Ezzel az elit ütközôintézményt hozott létre maga és az elégedetlenkedô lakosság közt, hogy majd a szakszervezetekre és a tb. önkormányzatokra háríthassa a felelôsséget - ha eljön ennek az ideje.
Történelmi okokból erôs bizalmatlanság és ódzkodás tapasztalható - átmenetileg - a dolgozók részérôl a szakszervezetekkel szemben. Ez a fenntartás hamarosan oldódni fog, mivel a kialakuló tôkeviszony körülményei közt, és az adott munkamegosztási rendszerben még mindig a munkahelyi és ágazati szakszervezetek lesznek a dolgozók közvetlen, gyakorlatiasabb érdekvédelmi formái. Bár fennáll a veszély, hogy a stabil foglalkoztatottakat fogja védeni a munkanélkülivel szemben.
15.2. Alternatíva
A szakszervezetek a dolgozók gazdasági érdekvédelmi tömörülései a tôke uralta világban. Egy humánus társadalomban legfontosabb törekvéseik megvalósulnak, ezért funkcióváltáson fognak átmenni. Ezt talán nehéz elfogadniuk, mivel ennek belátása a jövôben kibontakozó strukturális átalakulás alapos megértését kívánja. Amilyen mértékben létrejön az alternatív társadalom, amilyen mértékben kialakul a dolgozók uralma a termelôeszközök fölött, olyan mértékben fog változni a szakszervezetek szerepe. Az átalakulás során a mai szakszervezetek útja többfelé vezethet. Ezek közül a legfontosabbak a következôk:
/1/ A szakszervezetek egy részérôl ki fog derülni, hogy csak a konzervatív-liberális hatalom nyúlványai, és igazi feladatuk - tudva-tudatlanul - a dolgozói egység megbontása volt. Ezeknek jól fizetett vezérkara és erôs sajtója van, mert a tôke szívesen hallja az ô hangjukat. De a dolgozók ott fogják hagyni ôket, amint kiderül "kakukktojás" mivoltuk. Hosszú távon tehát elenyésznek, és az új rendszerben nem lesz szerepük.
/2/ A szakszervezetek egy másik része bezárkózik majd a klasszikus szakmai-ágazati bérharcba. Ezek átmeneti eredményeket elérhetnek, de a tôkének alávetett helyzetükön nem tudnak változtatni. Csak más dolgozói csoportok rovására érvényesülhetnek, kivívva ezzel a többiek ellenszenvét. A szolidaritás elvén felépülô társadalomba való átmenetük nehézkes és súrlódásokkal, sérelmekkel teli lesz.
/3/ A szakszervezetek harmadik csoportja megérti:
/a/- helyzetén tartósan akkor javíthat, ha megszunik a tokeviszony,
/b/- ezért a dolgozóknak nem pusztán a béréért, hanem a tulajdonért kell harcba szállni;
/c/- ezt nem tehetik más szakmabeli dolgozótársaik nélkül, vagy azok rovására;
/d/- nem tehetik a szervezetlen vagy szervezôdésre képtelen társadalmi csoportok rovására;
/e/- tehát elfogadják és képviselik egy humánus, szolidáris társadalom programját és annak érdekében lépnek fel.
Ekkor a szakszervezetek a dolgozói-állampolgári tulajdon és az új, szolidáris társadalom talán legfontosabb létrehozóivá válnak. Az új rendszer alapegységei lehetnek a területi és más elven szervezôdô autonóm csoportok mellett.
15.3. Az átmenet programja
Az alternatív kormány - dolgozópártisága révén - a szakszervezeteket kezdettôl komoly tulajdonosi jogosítványokkal ruházná fel. A szakszervezetek jogainak egy részét ugyanakkor kiterjesztené a teljes munkavállalói körre /beleértve ebbe a mai munkanékülieket is/. A tulajdonviszonyokról másutt /3. fejezet/ kifejtettekkel összhangban a vállalatok új vezetôinek megválasztását a szakszervezetek szervezik.
Az országos bérbesorolások megállapítása, a különféle alsó és felsô jövedelmi plafonok kialakítása a szakszervezetek közremuködésével történne.
A társadalombiztosítási önkormányzatokat a maitól eltérô módon kell a szakszervezetekkel összekapcsolni, legalább a következô kérdésekben:
/a/- az önkormányzatok vezetô testületeiben kétharmados többséget kell biztosítani a dolgozók és biztosítottak képviselôinek;
/b/- újra kell vizsgálni az önkormányzatok és a központi költségvetés közti feladatmegosztást és pénzügyi kapcsolatot, mert az jelenleg az önkormányzatokra /és így a biztosítottakra/ nézve hátrányos;
/c/- nem szerencsés a biztosítás és vagyonkezelés vagy tulajdonlás összekapcsolása, mivel ezek eltérô szempontokat kevernek egybe, téves várakozásokat gerjesztenek, és kockázattal terhelnek egy olyan szférát, ahol éppen a kockázatmentességre kellene törekedni.
15.4. Mit tegyünk itt és most
A jelenlegi viszonyok fennmaradása esetén a szakszervezeteknek folytatniuk kell a klasszikus bérharcokat. Ezzel párhuzamossan a nekik elkötelezett közgazdászok és jogászok révén rendre ki kell mutatniuk, hogy hol történik a dolgozók rovására mikro- vagy makroszinten pazarlás, és mik az infláció tényleges kiváltó okai.
Fellépésük eszköztárát szélesíteni kell, és keményebb formákat is alkalmazhatnak összehangolt módon, beleértve akár az üzem- vagy vállalatfoglaló sztrájkokat is. Emlékezzünk a lengyelekre! Emlékezzünk az 1956-os magyarországi munkástanácsok dolgozói-tulajdonosi követeléseire!
16. CIVIL TÁRSADALOM
16.1. Helyzetértékelés
A civil, állampolgári szervezetek addig voltak fontosak a politikai erôk számára, amíg a régi hatalommal szemben lehetett ôket mozgósítani. Ma, az új hatalom számára a civil társadalom kellemetlen nyug, akadékoskodó emberek gyülekezete. Ezért megpróbálja részben lepénzelni és magához édesgetni, részben elhallgattatni, muködési feltételeitôl megfosztani. Ezt mindenki megtapasztalhatta a kilencvenes években.
A civil szervezetek központi finanszírozásánál teljes az önkény. A pénzelosztást politikai érdekek szabályozzák. Nem azt mérlegelik, hogy egyik-másik kezdeményezés milyen hasznot hajt a társadalom javára, hanem hogy mennyire illeszthetô be a hatalmi viszonyokba.
16.2. Alternatíva
Számunkra a civil szervezôdések a leendô társadalom alapegységei, bázisai. Mozgékony, keletkezô és megszunô társulások, amelyek révén az emberek áttekintik, kifejezik és megoldják legfontosabb problémáikat. A civil szervezôdések a társadalmi folyamatok gazdasági, politikai, kulturális önszabályozásának szinterei. Távlatilag ezek a képzôdmények átvehetik a mai értelemben vett pártok és az állam jövoben is szükséges funkcióit. A humanista társadalom - kifejlett formájában - végeredményben az autonóm, egymást tisztelô civil szervezetek rendezett halmaza. Ez a maga lábán megálló, gazdasági, politikai, kulturális önszervezôdést jelent, az állampolgárok önkéntes társulásait meghatározott feladatok megoldása érdekében.
16.3. Az átmenet programja
A civil szervezetek a tôke és a bürokrácia uralma idején a velük szemben védekezô társadalom megnyilvánulásai. Az alternatív hatalom arra fog törekedni, hogy a civil szervezeteknek e védekezô poziciójából kezdeményezô pozíciója legyen. Az alternatív hatalom maga is e civil szervezetek koncentrált akaratkifejezôdése, és magát ekként határozza meg. Ezért az átmenet idôszakában fokozatosan bôvülô jogi lehetôségekkel és anyagi eszközökkel kell rendelkeznie a civil társulásoknak.
Konkrétan ez az együttdöntési, képviseleti és vétójogok kiterjesztését jelenti a számukra. Gazdasági vonatkozásban pedig a muködési feltételek biztosítását /politikai önkénytôl mentesen/. Ez utóbbinak két tiszta formája lehetséges. Vagy egyöntetu normatív támogatással, vagy az önfinanszírozásra való fokozatos áttéréssel és a központi juttatások megszüntetésével minden szervezet vonatkozásában. /Ez utóbbi feltételezi a jelenlegi adórendszer megváltoztatását és tôkeerosebb helyi önkormányzatokat, valamint családokat./
16.4. Mit tegyünk itt és most
Ha a civil szervezetek közti megkülönböztetés és általános legyengítés folytatódik, akkor erre a civil társadalomnak erôteljesebb fellépéssel kell válaszolnia. Állampolgári engedetlenséggel az önkényes hatósági döntésekkel szemben. Aláírásgyujtéssel, tüntetéssel a diszkriminácíó, a hibás megoldás ellen. Fizetésmegtagadással az önkényes ár- és adóemelésekkel szemben. Az akciók összehangolására állandó véleményegyeztetô fórumot kell szervezni /valamiféle társadalmi érdekegyeztetô tanácsot, civil parlamentet, állampolgári kezdeményezések fórumát, stb./ és természetesen szükség van a nyilvánosság technikai feltételeire - információs kiadványok, rádióadások, egyéb kommunikációs eszközök - is.
A civil szervezôdések a lakosság sokkal nagyobb körét fogják át, és sokkal árnyaltabban képviselik érdekeiket, mint a politikai pártok. Ezért a civil szervezeteknek a választások idôszakában feltételeket és elvárásokat kell megfogalmazniuk a képviselôjelöltek számára, támogatásukért cserébe. Nem a pártok közt kell választaniuk, nem célszeru, ha azok holdudvarát alkotják, hanem konkrét emberek képességeit és hajlandóságait kell megítélniük.
Ha a civil társadalom tartósan azt tapasztalja, hogy a parlament, az éppen esedékes kormányzat és vezetô politikai pártok rendre érdekeik ellen hoznak döntéseket, és életmódjukban is méltatlanok a társadalom vezetésére, akkor meg kell kezdeni egy alternatív hatalom intézményeinek fokozatos kiépítését. Ez a korábban jelzett békés állampolgári engedetlenség kiszélesítését, tömegessé tételét jelenti, úgy, hogy a felmerülô ügyek megoldását - az állami akaratot figyelmen kívül hagyva - lakossági fórumok sorozata venné át. Ez nem romboló, hanem alkotó engedetlenség. Az állampolgárok megvonják az államtól erôforrásaik, tudásuk, pénzük átengedését, és saját közösségi döntéseik szerint használják fel azokat.
A humánus alternatív mozgalomnak nem lenne utasítást adó központja, hanem az önálló civil tömörülések hálózatán, ezek megegyezésein nyugszik. Ennek jogi keretet adhat - a honatyák idejében jövô bölcsessége esetén - egy kétkamarás parlamenti megoldás. Ellenkezô esetben az alternatív parlament az érvényes jogrendszer peremén szervezôdne, és önmagát legitimálja.
17. KÜLKAPCSOLATOK, KÜLPOLITIKA
17.1. Helyzetértékelés
A kilencvenes évek eleji külpolitikai vonalvezetés rontotta Magyarország viszonyát a térség többi államához. A kisebbségi kérdések középpontba állítása hosszabb távon is hibás lépésnek fog bizonyulni. Országunkat nem összekötötte környezetével, hanem ellene hangolta. Mindezt idônként arrogáns, kioktató stílusban tette. Nyoma sem volt jóindulatnak. Túl sok félreérthetô nyilatkozat, magyarázkodás, sunyiság hangzott el. /Ezekre nem mentség más országok esetleg hasonló fellépése./
A magyar vezetés nem mérte fel a környezô háborúk /Balkán, a volt déli szovjetköztársaságok/ tényleges európai veszélyességét és a tuzzel játszik. Ugyanígy nem mérte fel az Európai Közösséghez és a NATO-hoz való közeledés /csatlakozás/ árát. Ha mégis, akkor politikája e vonatkozásban tudatosan nemzetalárendelo. Az atlanti elittel való kiegyezés /behódolás/ nem teszi lehetôvé független külkapcsolatok kialakítását.
Összeségében a kilencvenes évek elsô felének magyar külpolitikája a pökhendiség és a szolgalelkuség szerencsétlen keveréke volt. Az évtized közepének vonalvezetése kiegyen-súlyozottabb, higgadtabb, de továbbra is alárendelodo, egyoldalú.
A magyarországi politikai-üzleti elitet elsôsorban az tagolja belülrôl, hogy német vagy amerikai orientációt képviselnek inkább - más törekvések szórványosak. Emögött a remélt pártpolitikai és gazdaságpolitikai támogatások rejlenek. A külkapcsolatokat nem a kölcsönös megértésre törekvés és a békevágy mozgatja, hanem az elit pozícióharca. Ez számunkra elfogadhatatlan kiindulópont.
17.2. Alternatíva
Humanista társadalommodellünk feltételezi, hogy a nemzetközi kapcsolatokból kiszorul az erôszak, illetve az azzal való fenyegetés. A súlypont áthelyezôdik a világegyüttmuködést kívánó környezeti-természeti problémák kezelésére, illetve a személyek, családok korlátozásmentes érintkezésére, mozgására. A helyi kulturális különbségek szabadon érvényesülhetnek. Általánossá válna a nyílt /nyilvánosság elôtt folyó/ diplomácia. A vallási-etnikai különbségen alapuló szembenállások lelohadnak.
A költséges és semmi eredményt nem hozó reprezentációs utazások megszunnének, a nemzetközi tanácskozások tárgyszeru, operatív munkamegbeszélésekké alakulnának. Az önálló külpolitikai ágazat, diplomácia és kémkedés a mai formájában nem marad fenn, hanem értékes elemei és technikai lehetôségei belesimulnak a nemzetközi katasztrófaelhárítási, erôforráselosztási és egyéb tevékenység-összehangolási rendszerekbe.
17.3. Az átmenet programja
Az Európai Közösséghez és a NATO-hoz való egyoldalú közeledés-kötôdés nem elfogadható. Egyrészt drága pénzügyi, katonapolitikai, társadalompolitikai ára miatt. Másrészt az ezen intézményekben képviselt atlanti hegemónia miatt. Az alternatív hatalom kormánya minden népet és országot egyenrangúnak tekintene, és nem lépne olyan egyezményekbe, amelyek kimondva-kimondatlanul más népek ellen irányulnak. Vagyis csak a pozitív együttmuködést tartalmazó társulásokat támogatnánk, a negatív, diszkriminációs paktumokat nem. Hívei vagyunk egy európai együttmuködésnek, ha ez az Európán belüli és kívüli egyenlôtlenségek felszámolására törekszik. De nem támogatunk egy olyan európai rendszert, amely a történelmileg felhalmozott elônyöket védi tuzzel-vassal-vámmal a félperiféria és periféria országaival szemben, vagy a szintén erôs japán és amerikai versenytárssal szemben. Ugyanígy elfogadhatatlan egy katonai tömörülés a szlávok, az arabok, az ázsiaiak, az iszlám vagy bármi más ellen. /És természetesen fordítva: egy Amerika-ellenes vagy Európa-ellenes koalíció is elfogadhatatlan. Ezek számunkra éppúgy "hamis frontot" jelentenének, rosszul értelmezett, manipulált szembenállást./ Megítélésünk szerint ugyanis a valódi érdekellentétek ugyanazon ország eltérô társadalmi csoportjai közt vannak. Ezek terhelôdnek rá - sok-sok áttételen keresztül - a nemzetközi kapcsolatokra.
A titkos paktumokat, titkos megállapodásokat ki kell iktatni a nemzetközi kapcsolatokból. Nincs olyan ügy, amirôl az érintett országok lakossága ne tudhatna. Ezért a nemzetközi megállapodások teljes szövegét több országos hetilapban vagy ezek különszámaiban közzé kell tenni. Ha ez terjedelmi okokból nem oldható meg, akkor erre a célra olcsó és mindenki által hozzáférhetô kiadványsorozatot kell indítani. Alapszabály lenne: csak az így közzétett megállapodás érvényes.
Törvény határozná meg azon nemzetközi szerzôdések körét, amely csak népszavazási jóváhagyás esetén lenne érvényes.
Egy alternatív kormány gyors, hatásos békepárti lépéseket tenne, és elôsegítené a környezô országok lakosságával való barátságos, türelmes, segítôkész viszony kialakulását.
17.4. Mit tegyünk itt és most
A külpolitika az elit titkosított monopóliuma. A lakosságnak minden személyes és szervezeti eszközt fel kell használnia, hogy a külvilág tudomására hozza: ehhez a vonalvezetéshez semmi köze.
Magánutakon, nemzetközi találkozókon, békedemonstrá-ciókon, saját civil kiadványokon, rádión keresztül jelezni kell:
/a/- semmiféle külsô háborút nem akarunk senkivel;
/b/- nincsenek területi követeléseink semmilyen irányban;
/c/- minden népet egyenjogúnak tekintünk;
/d/- elfogadjuk a szabad kiválások és szabad egyesülések jogát;
/e/- fô veszélynek a nacionalista gyulöletkeltést és a burkolt háborús felkészítô propagandát tartjuk;
/f/- bízunk benne, hogy minden ország népe képes lesz
megfékezni saját gyulöletkeltôit;
/g/- külsô nyomás kizárólag fasisztoid kormányzatokkal szemben alkalmazható;
/h/- elismerjük és megvédjük a hazai kisebbségek jogait;
/i/- a különféle kultúrák közti intenzív érintkezést, ismerkedést szorgalmazzuk, úgy, hogy az ne zilálja szét az eredeti kultúrák sajátosságait, önfejlôdésük megmaradjon.
Követelni kell a külpolitikai-diplomáciai költségek nyilvánosságra hozatalát áttekinthetô szerkezetben. Követelni kell a magasrangú megbeszélések nyilvánosságát.
18. BIZTONSÁGPOLITIKA, FEGYVERES EROK
18.1. Helyzetértékelés
A világban tapasztalható jelenlegi fegyverkezési szintet és ütemet elsôsorban politikai-gazdasági érdekellentétek, valamint üzleti szempontok határozzák meg. A probléma alapvetôen nem technikai jellegu. Attól, hogy a támadó és védelmi fegyverek fejlesztése technikailag lehetséges, még nem szükséges megcsinálni azokat.
A kölcsönös fenyegetések, elrettentések, nyílt háborús cselekmények gyakran az államok belsô problémáinak külsô levezetését jelentik. Azt is láthatjuk, hova vezetett a kis- és nagyhatalmak elmúlt kétszáz évben folytatott, erôdemonstráción és titkos diplomácián alapuló, úgynevezett "reálpolitikája". Ebbôl nem kérünk a továbbiakban.
Elutasítjuk azt a gyakori cinikus közgazdasági érvelést is, amely a fegyverkezésnek technikafejlesztô, foglalkoztatást segítô, konjuktúrát szabályozó szerepet tulajdonít. Ezeket a feladatokat ugyanis más, polgári célokat szolgáló területek jobban ellátják, illetve ellátnák, ha a fegyverkezési célú pénzeket, hasonlóan kedvezô szabályozási feltételekkel, másutt lehetne hasznosítani.
A több és jobb fegyver nem jelent nagyobb biztonságot, hanem éppen fordítva, nagyobb kísértést jelent ezek alkalmazására. /Lásd a XX. század háborúit./ Magyarország többszörösen és különösen nincs abban a helyzetben, hogy bármiként értelmezett "biztonságát" a hadikiadásai növelésével teremtse meg. Ugyanígy nem megoldás különféle katonai tömbökbe való tömörülés, mivel ezek is az erôpolitikán alapulnak, és a szembenállások alapjait érintetlenül hagyják.
18.2. Alternatíva
A fegyvertermelést csak a politikai konfliktusforrások csökkentésével, a nemzetközi kapcsolatok minôségi átalakításával és a fegyverkereskedelemhez kötôdô üzleti hasznok felszámolásával lehet visszaszorítani. Ez különbözô szintu és összetett kezdeményezéseket, intézkedéseket kíván mikro- és makroszinten egyaránt. A hagyományos békemozgalom fontos, de nem elégséges. Tartós eredményeket nem tud elérni.
Az általunk javasolt alternatív társadalompolitika tekintettel van az összefüggésekre, ezért a fegyveres konfliktust kiváltó okokat veszi célba, vagyis azokat a társadalmi egyenlôtlenségeket igyekszik megszüntetni, amelyeken a katonai konfliktusok újratermelôdnek. Abból indulunk ki, hogy minden fegyverre költött pénz többszörös pazarlás, mert fölösleges termékeket eredményez, és elvonja az erôforrásokat más, értelmesebb és szükségesebb célok elôl. Ha ezeket az erôforrásokat szociális, környezetvédelmi, oktatási és általában egyenlôtlenség-mérséklô célokra fordítanák, akkor pár éven belül a szembenállások mértéke, kiterjedtsége nagyságrendekkel csökkenne.
A humanista társadalom javaslata azokat az érdekcsoportokat gyengíti amelyek a fegyveres szembenállások haszonélvezôi, illetve kiprovokálói. Azokat a társadalomszervezôdési módokat váltaná fel másra, amelyek bázisán a háborús konfliktusok létrejönnek. A jövô rendszerei tárgyalásos, megegyezéses rendszerek lesznek, amelyek vitái nem igénylik, sôt kizárják az erôszak alkalmazását.
18.3. Az átmenet programja
Egy alternatív baloldali hatalom azonnal gesztusértéku békeintézkedéseket hozna. Ilyen egyoldalú lépések megtörhetik a "körkörös gyanakvás" ördögi köreit. Legelôször ugyanis minden társadalomnak a saját kardcsörtetôit kell megfékeznie. Ezután lesz csak békepolitikája hiteles a többi nemzet számára.
Az új rendszer a katonai célú kiadásokat befagyasztaná, majd erôteljesen csökkentené, elôre bejelentett százalékos kulcs szerint. A képzési tervbôl fokozatosan kiiktatná bizonyos fegyverfajták kezelését. Leállítaná a fegyverexportot és -importot. A hivatásos állomány zömét fokozatosan leszerelné, illetve ahol lehetséges /pl. muszakiak, gazdasági szakemberek, különféle kisegítô személyzet/, átírányítaná polgári területre.
A volt katonai alakulatok egyre kevésbé az életkioltás gyakorlásának színterei, és egyre inkább az életmentés, katasztrófaelhárítás egységei lennének.
Az egyoldalú leszerelés irányzatát nem szabad attól függôvé tenni, hogy hány ország követi a példát. Ezt legfeljebb a leszerelés gyorsabb vagy lassabb üteme megállapításánál lehet mérlegelni. A teljes leszerelés csak nemzetközi szinten összehangolva lehetséges, a humanista berendezkedés kellô elterjedtsége esetén. Amíg ezek a feltételek nem jönnek létre, addig az elszigetelt alternatív társadalmi kisérleteknek a példa erejével kell hatnia. /Külsô megszállás esetére az állampolgárokat békés, de mindenre kiterjedô ellenállásra, teljes engedetlenségre kell felszólítani. A megszállási költséget az idegen hódító számára elviselhetetlen mértékre kell fokozni./
18.4. Mit tegyünk itt és most
Az állampolgárok és csoportjaik akkor is felléphetnek egy békés világ érdekében, ha nincs országos szintu alternatív kormányzati többség. Ebben az esetben konkrét katonai létesítményekre irányuló békés akciókkal állampolgári nyomást kell gyakorolni a fegyverkezés csökkentése érdekében. /Pl. laktanyakijárat, lôtér, szállítmány elzárása-akadályozása./ Ezek a fellépések nem sugallhatják azt, hogy céljuk a fegyverek megszerzése. Ellenkezôleg: mindeféle fegyverhasználat visszaszorítását kell jelezniük. Ezért kellô körültekintéssel, de határozottan kell lebonyolítani, mindenféle provokációtól mentesen.
/A fegyveres bunszervezetek elleni fegyveres rendôri fellépés a jelenlegi helyzetben szükséges, ezért ez semmiképpen nem akadályozható./
A fegyveres katonai szolgálat elutasítását tömegessé kell tenni, lelkiismereti okokra hivatkozva. Itt a legszélesebb együttmuködés lehetséges különféle vallási és nem vallási csoportosulások közt. Az egyházakat, azok vezetôit a hívôk szorítsák rá a fegyvermentes világ melletti konkrét kiállásra az elvont prédikációkon túl is. Valljanak színt ez ügyben tettel is.
A hadiüzemek dolgozói, a fegyverexpottal és -importtal foglalkozó szakemberek csoportosan tagadják meg a területen végzett tevékenységüket. Ehhez a fellépésükhöz vegyenek igénybe társadalmi támogatást. Munkájukat a polgári termelésben folytassák. Használjanak szakszervezeti, jogi, békealapítványi és egyéb segítséget.
Az állampolgárok országos és helyi szinten csak olyan képviselôt válasszanak, aki nyilvánosan és írásban is megígéri, hogy lépéseket tesz az adott terület fegyverállományának csökkentésére, a katonai költségvetési mutatók befagyasztására, általában az itt kifejtett törekvések képviseletére. Ebben a kérdésben semmiféle kétértelmuséget, mellébeszélést, hazafias szólamot nem szabad elfogadni.
19. ÖSSZEFOGLALÁS /KÖVETELÉSEK - TÉZISEK/
/1/- AZ ÁLLAMKAPITALIZMUSNAK ÉS ÁLLAMSZOCIALIZ-MUSNAK VAN HUMÁNUS BALOLDALI ALTERNATÍVÁJA.
/2/- ÁTFOGÓAN KELL GONDOLKODNI ÉS HELYILEG CSELE-KEDNI!
/3/- DOLGOZÓI-ÁLLAMPOLGÁRI TULAJDONT!
/4/- KIEGYENLÍTETTEBB JÖVEDELMI VISZONYOKAT!
/5/- A KÜLSO ADÓSSÁGFIZETÉS FELTÉTELEINEK UJRATÁR-GYALÁSÁT!
/6/- TELJES FOGLALKOZTATÁST, SZOCIÁLIS BIZ-TONSÁGOT!
/7/- OLCSÓBB ÁLLAMOT, KISEBB ADÓKAT!
/8/- EMBERHEZ MÉLTÓ LAKÁSFELTÉTELEKET!
/9/- LAKHATÓ FÖLDET AKARUNK! BÉKÉT A TERMÉSZETTEL!
/10/- ESÉLYEGYENLOSÉGET A KULTURÁBAN, TUDOMÁNY-BAN, OKTATÁSBAN!
/11/- EMBERKÖZPONTÚ MUNKASZERVEZETEKET!
/12/- HATALOMMENTES INFORMÁCIÓS RENDSZERT!
/13/- ÖNKORMÁNYZÓ KÖZÖSSÉGEK HÁLÓZATÁT!
/14/- KÖZVETLEN DEMOKRÁCIÁT! A KÉPVISELOK VISSZA-HÍVHATÓSÁGÁT!
/15/- A PÁRTOK KÖZPÉNZEN TÖRTÉNO TÁMOGATÁ-SÁNAK TILALMÁT!
/16/- SZOLIDÁRIS BÉRPOLITIKÁT!
/17/- CIVIL DEMOKRÁCIÁT AZ ELITDEMOKRÁCIA HELYETT!
/18/- NEMZETISÉGI EGYENJOGÚSÁGOT AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉN!
/19/- TELJES LESZERELÉST!
/20/- DOLGOZÓK EURÓPÁJÁT A TOKE EURÓPÁJA HELYETT!
VVVVVV