4. JÖVEDELEMELOSZTÁS
4.1. Helyzetértékelés
Az elmúlt tizenöt évben a magyar társadalomban a jövedelmek egyenlôtlensége fokozódott. Mindez stagnáló illetve visszaesô termelés, növekvô infláció és tartósan magas külsô adósságkötelezettség körülményei közt ment végbe. A jövedelmek tapasztalható differenciálódásának mértéke sem közgazdaságilag nem indokolható /nincs összefüggésben a teljesítményekkel/, sem társadalompolitikailag nem fogadható el.
Robbanásveszélyes helyzet kezd kialakulni, amit számos tényezô súlyosbít az elmúlt öt-hat évben. A teljesen kilátástalan szegénység több generációra kiható tömeges újratermelôdése kezdôdött meg. A családok jelentôs része puszta életbenmaradási gondokkal küzd, amit néhol számlabehajtási és szolgáltatáskikapcsolási fenyegetések súlyosbítanak. A társadalmi létminimum nem garantált, kiszámítási módja vitatható. A központi adóelvonások magasak és felhasználásmódjuk kívül esik a társadalom látókörén és ellenorzési lehetoségein. Mindezt egy vékony réteg gazdasági teljesítményekkel nem alátámasztható reprezentációs túlfogyasztása, túlköltekezése egészíti ki. A lakosságot joggal bôszíti ez az ellentét.
A jövedelemelosztási kérdések egyoldalúan pénzügyi szemléletu megragadása Közép-Európában hibásnak bizonyul. A lakossággal szembeni megszorítások számos alapellátás hozzáférhetetlenségét eredményezik. Mindezt államilag is gerjesztett infláció tetézi. A jelenlegi folyamat belsô logikája: pénzügyi megszorítás - szükített újratermelés - magas infláció. Az infláció végsô értelme pedig: a jövedelmi pozíciók újraelosztása a társadalomban, nem teljesítményarányosan, hanem gazdasági-politikai erôfölény szerint.
4.2. Alternatíva
Egy humánus és gazdaságilag hatékony társadalmi rendszerben a jövedelmek személyekre /családokra/ történô elosztásának két rendezôelve lehetséges: a munkateljesítmény /a munkaképes korúaknál/ és a társadalmi tagság /a valamilyen okból munkaképteleneknél/. Az utóbbit a társadalom szociális rendszere szabályozza, itt most csak az elôbbirôl szólunk.
Ha hosszú távon csak a munkajövedelmeket tekintjük jogosnak, akkor ez azt jelenti, hogy a nem-munka eredetu jövedelmek fokozatosan visszaszorulnak, eltunnek a társadalomból. /Ez összhangban van a tulajdonviszonyok korábban bemutatott átalakulásával./ A pozíció, a valamikor valahogy megszerzett tôketulajdon nem lehet a személyes jövedelemelosztás alapja.
A munkajövedelmek differenciálódását alapvetôen három szempont szabályozhatja:
/a/ - a gazdasági fejlettségtôl és társadalmi igazságérzettôl függô, hosszabb idôre megállapított abszolút alsó és felsô jövedelmi határ,
/b/ - ezen belül az adott tevékenység társadalmi fontosság szerinti "tól-ig" besorolása,
/c/ - végül ezen belül a konkrét munkaerô-keresleti és kínálati vi-szonyok.
Az általunk javasolt humanista rendszer a munkajövedelmet tágan értelmezné, és ide sorolná mindazokat a juttatási formákat, amelyre a munkavégzô a tevékenysége eredményeként szert tesz, függetlenül a juttatás /bér/ fizikai formájától. A lényeg az, hogy a juttatás személyes szükséglet kielégítésére alkalmas legyen.
4.3. Az átmenet programja
Az alternatív társadalomba való átmenet során egyszerre kell érvényesíteni a szolidaritás elvét a tulajdonpolitikában és a jövedelemelosztásban. Szolidáris bérpolitikára van tehát szükség az alábbi értelemben:
/a/ - a nemzeti jövedelmen belül növelni kell a bérhányadot és csökkenteni a személyes felhasználású profithányadot,
/b/ - az üzleti célokra visszaforgatható profithányad a takarékosabb anyag- és energiafelhasználással, valamint a mértéktartóbb reprezentációs önfogyasztással javítható,
/c/ - csökkenteni kell a központi adóelvonási tételeket, adókulcsokat a személyes tevékenységbôl származó bevételekkel kapcsolatban. /legyen az munkabér vagy magánkisipari jövedelem/,
/d/ - rögzíteni kell egy társadalmi létminimumot, és a különféle szakmákban fizetheto minimálbért ehhez viszonyítva kell megállapítani az érintett szakszervezetek közremuködésével,
/e/ - a közéleti funkciókat ellátók fizetéseit is be kell sorolni a szolidáris bérrendszerbe /egyéb javadalmazást pedig tiltani kell/.
A makroszintu jövedelemelosztás újraszabályozása egy kiegyenlítettebb, de nem nivellált, nem egyenlôsített elosztáshoz vezet. Megengedi az erôs személyi jövedelem- különbségeket, de csak a munkavégzéssel összefüggésben és a társadalmi méltányosságérzeten belül.
4.4. Mit tegyünk itt és most
Követeljük:
/a/ - a magas köztisztségeket betöltôk fizetésének, javadalmazásának méltányos szinten történô korlátozását,
/b/ - funkcióba lépéskor és onnan kilépéskor nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatot,
/c/ - a fogyasztási célú tôkejövedelmek kimutatására alkalmas, és azt megjelenítô statisztikai rendszert,
/d/ - a mezôgazdasági és egyéb önfogyasztást figyelembe vevô jövedelem-megállapítást,
/e/ - alacsonyabb SZJA kulcsokat az alacsony és közepes jövedelmü sávban,
/f/ - a nagy volumenu, ellenôrizetlen reprezentációs kiadások csök-kentését az állami és üzleti szervezeteknél,
/g/ - reális létminimumszámítást, és ehhez kapcsolt, társadalmi tagságot lehetôvé tevô minimáljövedelmeket, /a társadalmi tagsághoz hozzáértjük a kielégíto biológiai létminimumon túl az emberi méltóságot biztosító életvitel fenntarthatóságát, és a társadalmi megnyilvánuláshoz szükséges elemi feltételeket/,
/h/ - jövedelmi plafont /a vagyonplafonnal együtt/,
/i/ - az inflációt nem utólag követô bérmegállapítást,
/j/ - a szakszervezetek által összehangolt, mértéktartó, a dolgozókat nem egymás ellen fordító bértárgyalásokat.
Állítjuk, hogy minden - viszonylag elégséges - makroszintu nemzeti jövedelem-nagyság esetén van a túlnyomó többség számára elfogadható megoldás.
HUMBAL kezdőlap Tartalom Nyomtatható változat Tovább>>>