HUMANISTA TÁRSADALMI EGYETEM FÜZETEI

ÚJ SOROZAT, 2. SZÁM

BUDAPEST, 2004

HUMANISTA TÁRSADALMI EGYETEM

VARJAS ANDRÁS

ÖNTEVÉKENYSÉG, TÁRSADALOM, TUDOMÁNY

(SZEMINÁRIUMI ELOADÁSOK)

Bevezetés

A következo témák a Humanista Társadalmi Egyetemen Öntevékenység, Társadalom, Tudomány címu szeminárium keretében három félév során elhangzott eloadások, és az azt követo viták egy részének anyagára épülnek. Az írott változat részben orzi az élo beszéd sajátosságait. Mivel maga a témafelvetés és a megközelítés újszerusége bizonyos bevett formák módosításának szükségességét igényelték, az olvasás fokozott rugalmasságot, mondhatnám konstruktivitást kíván a megértésre törekvo részérol. A kifejtések során az önálló tapasztalat megszerzését, az ennek alapján történo együttgondolkodás igényét, vitakultúránk fejlesztését és nem a gondolkodás végeredményének megfogalmazását tartottam szem elott, vállalva a személyes hangvétel ódiumát. A mai gyorsan bovülo-változó és ugyanakkor sok válságjelenséget mutató korban olyan készségeket kell kifejlesztenünk, melyek segítenek a gyakran egymástól távol eso témák és tényezok közötti kapcsolat megtalálásában. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy konkrét javaslatok kidolgozása nem feladatunk. Ez az anyag talán adalék lehet a társadalomtudomány társadalmasulásának hosszú folyamatához.

A könnyebb áttekinthetoség érdekében elozetesen megadom azokat a témákat, amelyeket az egyes szemináriumi eloadások érintenek:

I.

-a tudományok rövid fejlodése

-a mai genetika egy speciális aspektusa

-mai zöldmozgalmak

II.

-szükségleteinkrol

III.

-a szükségletkielégités három módjáról

IV.

-a termelok jogaihoz jutásáról

-munkásmozgalom, tudás és hatalom néhány történelmi helyzetben

V.

- egy konkrét tudományos soktényezos vizsgálati módszerrol

VI.

-a társadalmasulás néhány mai jellegzetességérol: táguló rendszer, szukülo szemlélet?

-rendszer stabilitás és a társadalomtudomány társadalmasulása

VII.

-megjegyzések módszertani kérdésekrol,kapcsolatainkról

I.

( 2002.03.03.)

A tudományok rövid fejlodése

A mai genetika egy speciális aspektusa

Mai zöldmozgalmak

Az elmúlt óra anyaga tudománytörténeti volt (a matematika, fizika, kémia, biológia néhány fejlodési jellegzetessége). Mindegyik tudomány fejlodése tárgyalható egyrészt saját természete szerint, másrészt a termelésben betöltött szerepe szerint. Annak alapján, hogy éppen melyik dinamizálja dominánsan a termelést, bizonyos idoszakok kijelölhetok. Lehet azt mondani, hogy a fizika a 20. század elso felében volt alapveto hatású, ezt követte a kémia, és most a biológia korát éljük. Az egyes tudományok domináns szerepe természetesen nem jelenti azt, hogy a többi tudomány nem fejlodik, és kölcsönhatásuk nem lesz egyre intenzívebb. A tendencia azonban nyilvánvaló, és amit én itt felvetettem az az, hogy amibol óriási tudáshiány van, az a következo szervezettségi szintje az anyagnak, és ez a társadalom. Ennek tudománya a 19. századbeli kialakulása után megtorpanást mutat, miközben óriási mennyiségu tapasztalat és megoldatlan probléma halmozodott fel. Az a véleményem, hogy a következo idoszak legkomolyabb változását a társadalomtudomány fogja produkálni. Mindezt önmagában a tudományok fejlodése is mutatja, mely az egyre összetettebb mozgásfomák tanulmányozása irányába halad. Ha megnézzük az egyes tudományokban muködo logikák változását, e területen kimutatható a formállogikából a dialektikus logikába való átmenet, amelyben azonban még csak a résztudományos eredmények területén következett be komolyabb áttörés. Az új tapasztalati körök értelmezése minden esetben felvetette a formállogika korlátozott voltát. Úgy is lehet fogalmazni, hogy az igazán nagy tudósokhoz fogalmak köthetok. A valóságnak új részét tapasztalva, ha ez eléggé általános tulajdonságát mutatja az anyagnak, akkor ebbol vagy új fogalom alkotható, vagy régi fogalmaink tartalmának megváltoztatása válik szükségessé. Példaként a relativitáselméletet említettem. A kis sebességek birodalmában tér-ido fogalmaink változatlansága jó leírásnak bizonyult, ám a fény sebességéhez közelítve tapasztalataink kikezdték ezt a korlátozott közelítést (is). Általános gondolkodásunkra jellemzo, hogy minél inkább rugalmas, annál inkább képes használt fogalmaink tapasztalati körét konkrétan felvázolni. Ebben az esetben tudja, hogy mirol beszél. Különben csak a fogalomról alkotott általános vélekedés a gondolati és pszichológiai háttere a beszélgetésnek. Magyarán az, hogy mindenki így beszél, körülbelül mindenki ilyen értelemben használja a fogalmat, tehát alkalmas a párbeszédre. Az ilyen fogalmi meghatározás azonban alkotó jellegu alkalmazásra nem alkalmas.

Lassan kezdünk eljutni a mai korhoz. Ha már a múltkor a tudomány szerepével foglalkoztunk, maradjunk ennél a területnél. Nem tudom kinek sikerült elolvasnia a ''Puccsisták a laboratóriumban'' (Ezredvég 2002. 1. sz.) címu cikket? Elmondom röviden a lényegét. A cikk abból az optikából vázolja fel korunkat, hogy az a dinamikus biológiai fejlodés, amelyet most tapasztalunk, milyen jellegzetességeket mutat. A cím utal a szerzo állásfoglalására. A genetika rendkívül gyors fejlodése jelentosen befolyásolja egyrészt a társtudományok fejlodését, másrészt mindennapi életünk legkülönbözobb területeit. A toke, amely nagyon érzékeny az extraprofitra, elég hamar felfedezte e területet a maga számára, és mára már óriási iparágak épültek rá, nagyon nagy beruházásokkal. Úgy gondolom, hogy e jelenséget eloször megérteni kell, a megértést semmi esetre sem pótolhatja az erkölcsi értékítéletünk. A toke, logikája szerint minél elobb eredményeket akar elérni, minél elobb ezeket az eredményeket piacra akarja vinni, hogy o legyen az elso, aki lefölözi a haszon nagyrészét. Tehát óriási gyorsaságra való törekvés van benne, ami egyrészt dinamizálja a tudományt, másrészt felveti mindazt a problémát, amit az említett írás tárgyal. A gyors eredményre való törekvés a kontroll hiányát is jelenti egyben. Több szempontból is. Az orvostudomány például nagyon hatékonyan be tud avatkozni az emberi szervezet muködésébe és ezzel olyan betegségeket is képes meggyógyítani, amelyekbe korábban belehaltak. A kórházakban ott vannak a betegek, ezek között a gazdagok is, akik hajlandók sokat fizetni, párezer dollárt (vagy még magasabb összegeket), ha életben maradnak, tehát megvan a fizetoképes kereslet. De mik a - jó esetben sikeres - beavatkozásnak a szélesebbköru következményei? Mennyire lehet ezt rövid ido alatt kikutatni? Az érdekeltek körén kívüli szaktudósok jelentos része állítja, hogy az elvégzett vizsgálatok nem teljesköruek, az ilyen körülmények között, lokális, szukköru célok érdekében kifejlesztett szerek gyakran nagyon nagy problémákat okoznak. Az elobbieken túl ennek módszertani okai is vannak, melyre késobb még visszatérek.

Ez a tudományon belüli része a kérdésnek. A tudományon kívüli rész viszont, ami legalább ilyen fajsúlyos, hogy ezek a kutatások ma már dollármilliárdokért a legnagyobb titoktartás közepette folynak, a résztvevok teljes megvétele mellett. Ez azt jelenti, hogy a beavatottaktól eltekintve mindenki kívül reked a folyamatokon. Tehát bár az eredmények az egész társadalmat érintik, az egész folyamatra a társadalmi kontroll teljes hiánya a jellemzo. A nem a szuk szakterületen dolgozók érvei ''laikus'' megjelölést kapnak. Ezek eredményeként a rövidtávú célok érdekében elvesznek a tágabb megfontolások. Egy-egy nyilvánosságra kerülo balsikeru fejlesztés természetesen módosítja az elobbi képet, de mekkora áldozatok szükségesek az egész rendszer korrekciójához? A cím ehhez a tartalomhoz kötheto: a fékevesztett szaktudós - aki sokszor tényleg eloreviszi a tudományt - mindenfajta kontroll nélkül puccsot hajt végre tudományos körben, és ez a puccs átterjed a társadalomra és azt alapvetoen befolyásolja. Ez egy helyzet, melyet ezen a ponton még ne ítéljünk meg erkölcsileg, eloször csak vázoljuk azt fel. (Egyébként a cikk írója már tanított az 1968-as diákmozgalmak során a londoni ellenegyetemeken.)

Ha már itt vagyunk, térjünk ki egy, az elobbi témához rokonítható területre, és ez a zöld mozgalmak és a tudomány viszonya. Nézzük tehát egy kicsit általánosabban a problémát. A zöld gondokodásmód a hatvanas években kezdett kialakulni. Az ipari társadalmak már produkálták azokat a beavatkozásokat, amelyek nagyon hatékonyak voltak, és amelyek kiterjedtségüknél fogva már az élovilág alapveto létfeltételeit érintették (vízet, levegot, földet, sugárzási viszonyokat stb.). Ennek hatására laikus oldalról felvetodött a veszélyeknek a kérdése, hasonló pozíciókkal, mint amilyeneket az elozo témánál felvázoltunk. Ezek a mozgalmak nagyon sok gondolkodó embert aktivizáltak nemcsak a hétköznapi emberek, hanem a tudósok körében is. Az a kérdés húzódott meg a felvetések mélyében, hogy ha szuk csoportérdekek kis rendje következtében nagyon nagy rendetlenséget okozunk a világban - és a tokekoncentrációval ez szükségszeruen bekövetkezik -, akkor az hogyan hat az egész muködésére. Milyen gondolkodási formákhoz, társadalmi folyamatokhoz kötheto egy olyan típusú gondolkodás, amely képes a tágabb összefüggések feltárására és kezelésére, az ember-ember és az ember-természet kapcsolat megváltoztatására, a hosszútávú életfeltételek kölcsönös biztosítására. Ebben a kapcsolatban nem a korlátlan legyozés, hanem a kölcsönös érdek-érvényesíthetoség játssza a domináns szerepet (tanulva a biológiai rendszerek ide vonatkozó megoldásaiból). Ennél a pontnál minimum két kérdést fel kell vetni. Az egyik felvetés az, hogy ilyen bonyolult kérdés fokozott tudományossági igényt támaszt. A hagyományos megközelítések pedig nem azok. A zöld mozgalmak által felvetett kérdések ugyan nagyon jelentos korproblémákra hívják fel a figyelmet, de a logika, amellyel e kérdéseket kezelik, még a kor tudományának szintjét sem éri el. Itt jön a dolog másik része, hogy az a szaktudós, aki még csak korrumpálva sincs, tisztán szaktudósi mivoltából kifolyólag tiltakozik a laikus gondolatmenetek ellen. Magyar viszonyok között ehhez még megemlítendo az a tény, hogy a magyar zöld mozgalmak jelentos részben a nyolcvanas években valójában politikai mozgalmak voltak, és terheltek voltak mindazon problémákkal, melyeket kritizáltak. Saját tapasztalat szerint ugyanúgy érzéketlenek voltak például bonyolult rendszerek feltérképezésére alkalmas vizsgálati módszerekre, mint a ''hivatalos'' tudomány.

Ennek a helyzetnek a megértéséhez érdemes (mint általában is) a zöld mozgalmakat egy új jelenség kialakulásának folyamataként kezelni. Ekkor jobban érthetové válnak azok a ''gyermekbetegségek'', melyek jellemzoek ezekre a mozgalmakra. Sok ilyen és ehhez hasonló jelenség van korunkban, ezért is érdemes ebbe mélyebben belegondolni.

II.

(2002.09.22.)

Szükségleteinkrol

Mai foglalkozásunk elején próbáljunkk belegondolni abba, hogy a 21. század elején az emberek milyen mértékben tudnak öntevékenyek lenni? Milyen képességek és milyen társadalmi viszonyok kellenek ahhoz, hogy mindenki aktív részese lehessen a folyamatoknak, nem pedig elszenvedoje? A technika és a tudomány fejlodésével kialakul az az eszközrendszer, módszertan és az a szellemi bázis, amelyek segítségével az emberek megalapozottabban és aktívan tudnak kapcsolódni a környezetükhöz? Ez hosszú történelmi folyamat, mely a munkamegosztás kifejlodésével és a kiszolgáltatottsággal jár együtt mind a mai napig. Egy ideig az emberiség még ezen az úton megy tovább. Miközben az osztálytársadalmaknak a technika, a tudomány, az emberi viszonyok finomságai és a kultúra terén óriási teljesítményei vannak, a profit elérésére leszukített célrendszer mai kapitalista viszonyok között kevéssé képes tükrözni azt, hogy az emberi beavatkozás és a szükségletek kielégítése milyen mértékben optimalizált. A mai helyzetünkben már azok az emberi tevékenységek, melyek igényeink kielégítését szolgálják, veszélyes mértékig támadják magukat a legalapvetobb szükségleteinket. Gondolok itt elsosorban egészségtelenné váló környezetünkre, nemcsak környezetvédelmi oldalról, hanem egészségügyi és emberi-kapcsolati szempontból egyaránt. A rentgeteg eszköz és információ egyre kevésbé szolgálja az ember életének a minoségét. Magyarán szólva állítólagos kényelmünk érdekében egyre jobban minden a fenekünk alá van téve, miközben valódi tevékenységünk, a környezetünk átláthatósága egyre jobban szukül, eszközeink egyre kevésbé szolgálják valódi szükségleteinket.

Ezek kielégítése helyett megjelennek azok az újabb és újabb gerjesztett igények, amelyek ebben a megbomlott világban egyre újabb “szükségleteket” jelentenek. Ezeket a szükségleteket elkezdik kielégíteni, és így egyre jobban megyünk bele a zsákutcába. Vegyük az élelmiszerek példáját. Ha megbomlik a szervezet immunrendszere és megvizsgáljuk ennek okait, kiderül, hogy a muélelmiszerek, amiket etetnek velünk, a gyógyszerek, vagy gyógyszernek nem minosülo gyógyhatású készítmények olyan hatásokat váltanak ki, melyekre a szervezetet (mely évmilliók során kialakult ki) nincs felkészülve. Amikor megjelennek a tünetek, akkor bejelentkezik az üzletiszéra, amely kapva kap ezeken a tüneteken, és az ebbol következo új igényeken. Nem az immunrendszerünk gyozi le a bajt, hanem egy újabb kegyszer, mely a probléma megoldása helyett újabb tünetet produkál. Így megyünk tovább ezen az úton.

Még konkrétabb példát hozva (név említése nélkül): az egyik jelentos, e területen dolgozó kutató vizsgálataiban kiderítette, hogyha a sejtek környezetében a kálium koncentrációja meghalad egy bizonyos mértéket, akkor ott rákosodási folyamatok indulnak el, és erre cikkében felhívta a figyelmet. Az általa kifejlesztett készítmény tömeges forgalmazása során az engedélyezo szerv követelésére mégis további káliumot adott a szerhez. Magyarán engedett annak a káros mechanizmusnak, amely önmagát élteti. Mintha egyre inkább az lenne az érdek, hogy minél több hibával terhelve muködjön a mechanizmus, mert akkor több látszólagos szükséglet jelenik meg a piacon, és így lehet ebbol üzletet csinálni. Pedig a valódi megoldás az elobbi példánál maradva kálium bevitelünk csökkentése lenne, és akkor egy csomó dolog megoldódik. De ha az ember bemegy a boltba, akkor nem tudja, hogy milyen sót vesz: NaCl-t, vagy KCl-t. Pedig eredetileg nem volt kérdés az emberi fogyasztás pár ezer éves történelme során, hogy a kosó, a konyhasó, az NaCl, ami biztosítja a szervezet számára rendkívül fontos nátrium bevitelt. Ez a helyzet már felvet egy csomó módszertani kérdést: hogy határozhatom meg azt, hogy a boltban vásárolt só NaCl vagy KCl, öntevékeny vagyok, vagy elfogadom a propagandát, hogyan muködik ebben a kérdésben az a társadalom amelyben élek, és így tovább. Ezek a kérdések minden nap felvethetok. Adott esetben, ha tényleg rákosodási folyamatok indulnak el, az emberek kapkodnak fuhöz-fához. Ilyen folyamatokkal vagyunk körülvéve. Nem azért mondom ezt, mert huhogni szeretnék. Úgy gondolom, hogy nem jó dolog az, ha egy termék eladója - legyen az akár szellemi termék - a vevo veszélyérzetére építi a reklámját, de a veszélyhelyzetet valamilyen mértékben tudatosítani kell.

Véleményem szerint, ha komolyan gondoljuk azt, hogy értelmiségek vagyunk, akkor az a dolgunk, hogy megoldásokat találjunk, és nem az, hogy felvázoljunk egy kilátástalan helyzetet. Mert a helyzet soha nem kilátástalan, és az a dolgunk, hogy megtaláljuk belole a kivezeto utakat. Ha ez egy humanista egyetem, akkor elsosorban ez a célja. Ha az emberek kinyitják a rádiót vagy a tv-t, vagy beszélgetnek egymással (külföldiek elmondják sokszor, hogy a magyarok csak panaszkodni tudnak egymásnak), nagyon ritkán mondanak jó híreket. Ez nem véletlen, a magyar történelemben annyi kudarc és változás volt még a mi életünkben is (alapveto változások), hogy az emberek ezt nagyon nehezen élik meg, és nagyon szkeptikusak. Nagyon sok olyan dolog, amelyet eredetileg értékként próbáltak velük elfogadtatni, kudarcra lett ítélve vagy válságba került. Egy ido után az ember a ''józan szkepticizmus'' hatása alá kerül, és azt mondja: itt csupa próféta volt, és körülöttem sok mindent mondtak az emberek, elhitették, hogy jót akarnak és ennek alapján újra összeszervezodtünk, nekifeszültünk, felépítettük ezt az országot, a végén eladták, immár nagyon sokadszor. Ilyen helyzetben én azt hiszem, hogy ezekkel a dolgokkal egyre tisztességesebben szembe kell nézni, és megvizsgálni, hogy valójában miért így zajlottak ezek a folyamatok, és mik azok a lehetoségeink, amik megalapozhatják azt, hogy másképpen történjenek velünk és általunk a dolgok. Itt fontos, hogy általunk, nemcsak velünk, mert ha az ember ''megérti'' az ügyeket, akkor lehet, hogy könnyebben tudja elviselni, de az még kevés, az is kell, hogy egy kicsit befolyásolni is tudja.

Mai alkalommal a szükségletek kielégítésének különbözo szintjeit kezdem el felvázolni. Elsoként az állati viselkedést említem, mely sok vonatkozásban rendkívül tanulságos. Egy állat, amely nem szervezett társadalomban él, viszont a természettel nagyon eros kölcsönhatásban, milyen stratégiákat alakíthat ki szükségleteinek kielégítésére, hogy az élete, a faja valahogy fennmaradjon? Azt lehet látni, hogy egy állat a világfelfogó képességeit, az érzékszerveit maximálisan aktivizálja ahhoz, hogy élhesse az életét, táplálékhoz jusson, elkerülje a veszélyeket, párt szerezzen magának, szaporodjon stb. Az érzékszerveinek finomságáról, azt hiszem, mindenki meggyozodhet, akinek van állata. Ha egy kutyát például kivisszünk az utcára, akkor intenzíven elkezd szaglászni, minden szagról eldönti, hogy ez neki megfelelo-e, és mire jó. Kiszabadulva a természetbe egyszeruen elkezdi biológiai lényét muködtetni. Szerzi a tapasztalatokat, és ennek alapján dönt: odamegyek, odapisilek, ott nem maradok tovább stb. Ha úgy veszem, ebben az esetben o egy sokkal függetlenebb életet él a póráz ellenére, mint amiben mi élünk. Ezzel csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az érzékszerveink fejlesztése, érzékenységünk fenntartása, egyéni tapasztalatok szerzése nagyon fontos számunkra. Röviden szeretnék kitérni egy könyvre, melyet pár nappal ezelott olvastam, címe ''A leves hazudik''. Arról szól, hogy az ízeknek olyan mértéku kifejlesztése folyik (több ezer ízt állítanak elo mesterségesen), hogy ma már a profit maximalizálása érdekében az élelmiszerek forgalmazása jelentos mértékben ezek segítségével történik. Nyilvánvaló, hogy ha mikrogrammnyi mesterséges ízzel azt a hatást lehet kelteni, mint néhány dekagramm természetes anyaggal, akkor az elobbit választják, mert a költségek így lényegesebb alacsonyabbak. Az USA-ban forgalmazott eperízu készítményekhez pl. annyi eperre lenne szükség, mint a Föld teljes epertermésének húszszorosa. Ezt az ízt faforgácsból állítják elo, minimális költséggel. Becsapják érzékszerveinket, és erre tudatosan építenek. Ez a manipuláció problémáját is felveti, melyben nagyon nagy mértékben benne élünk. A toke célja az, hogy minket manipulálva fogyasztókká váljunk. Ennek érdekében sok mindent bedob a pszichológiától a biológia legújabb eredményeiig, és kijátssza az érzékszerveinket. Mi következik ebbol? Az, hogy az érzékszerveink elkezdenek megtéveszteni minket. A kisebbik baj az, hogy megvesszük és megesszük, a nagyobbik az, hogy a szervezet szabályozási mechanizmusa felborul. Ha elindul a nyálelválasztásom, amikor megérzem az eper illatát, és nem epret fogok kapni, akkor más következik be, mint amire a szervezet felkészült, ugyanis nemcsak a nyálelválasztás indul el ilyenkor, hanem sok egyéb folyamat is. Ilyenkor olyan disszonancia alakul ki a szervezetben, amely kóros eltérésekhez vezethet, és ha sok ilyen hatás éri, akkor vezet is. Itt vannak a bajok. Azt hiszem sok minden benne van ebben a példában, ami arra kell ösztökéljen minket, hogy megtanuljunk egy kicsit tudatosabban élni. Ennek az egész szemináriumnak valahol itt van a célja. Azt próbáljuk körbejárni, hogy mi mindenre kell odafigyelni, minek nem szabad bedolnünk, és milyen lehet az a gondolkodási mód, amely rugalmasan tudja kezelni ezt a problémát. Mert minden merev gondolkodás könnyen befolyásolható. A saját tapasztalatainkra kell építenünk, ezeket a tapasztalatokat nagy odafigyeléssel kell megszereznünk, mert csak arra tudunk alapozni. Hiszen az is egy tapasztalat, hogy elottünk van a termék, milyen jó eperíze van, minden, ami jellegzetes, az ott van benne, édes és savanyú, a színét is biztosítják, a borítón csodálatos eper látható, tehát a hihetoség szintjéig van összeállítva minden, és mégis csak látszat az egész. Az a kérdés, hogy mi meddig hiszünk e látszatnak, és mikor kezdünk rajta ''átlátni''.

Nagyon-nagyon szemérmesen kezeljük a kapitalizmus válságát (e mögött az elmúlt 50-100 év sok leegyszerusítéssel lejáratott marxizmusa is meghúzódik, és itt nem Marx munkásságáról, hanem a társadalomban széles körben muködtetett ideológiáról beszélek, amikor a folyamatok állandó elemzése helyett az aktuális politikai vonal igazolása érdekében szajkózások folytak). Az emberiség egy valahol egyre inkább egységesülo rendszer felé halad, amely egyre komolyabb beavatkozásokat hajt végre a természetben, és egyre intenzívebben alakítja át a maga viszonyait is, miközben egyre kevesebb a korrekció lehetosége. Egyre kevesebb ember van olyan helyzetben, hogy a célokat meghatározza, és ki tudja küszöbölni a környezetében keletkezett hibákat, a nagy folyamatokról (így a pl. a nagy nemzetközi tokefolyamatokról) nem is beszélve. Mi kell ahhoz, hogy ezek között a folyamatok között egyrészt eligazodjunk, másrész javítani tudjunk? Ehhez milyen eszközökre, módszerekre és gondolkodási módra van szükség, és milyen módon tudunk másokkal együttmuködni? Másrészrol a toke-bérmunka viszonyban, mivel a toke érdekérvényesíto képessége minoségileg erosebb, mint a bérmunkáé, ez utóbbinak is meg kell tanulnia az érdekeit a kor szintjén érvényesíteni, jövobe mutató módon, mert szervezetei látható módon elavultak. Ilyen válságos helyzetben mindig az alapok újragondolása a célravezeto.

III.

( 2002.09.29.)

A szükségletkielégítés három módjáról

Most rátérek a szükségletkielégítés három különbözo szintjére. Kezdeném az állatvilággal, melyet az elozo alkalommal már említettem. Nézzük meg tehát, hogy az állatok, amikor szükségleteiket ki akarják elégíteni, milyen eszközökkel rendelkeznek ehhez, és van e ennek valamifajta ''kultúrája''?

Elmondok egy-két konkrét viselkedési példát, melyek a továbbiakban hasznosak lehetnek számunkra. Az egyik példa: egy majomanyának volt két kölyke. A kisebbiket magán hordozta, a nagyobb ment utána. Ha nagyobb elrontotta a gyomrát, a majomanya tudta, hogy erre egy bizonyos növény gyógyulást jelent, ezért abba az irányba ment, ahol ez a növény termett, így vezette rá a fiát a növény használatára. A másik példa az orrom elott zajlott egy kis faluban. Egy macska a kölykét tanította fára mászni. A macskamama a kicsivel felment kb. 1 méter magasságba egy fára, ott voltak egy kicsit, majd lementek. Utána a kismacska elindult a fán felfelé, a mama nem ment vele, lentrol figyelte. A kismacska lépésrol lépésre szerezte a tapasztalatokat, közben az anyján szinte látni lehetett az anyai aggódást, de hagyta. Mindez kb. tíz perc alatt történt. Mondanék egy harmadik példát is. Bizonyos madarak a veloscsontból a velohöz úgy jutnak hozzá, hogy felviszik a csontot nagy magasságba, és onnan kosziklára ejtik, adott esetben többször is. Egy ido után eltörik a csont, és így tudják kienni a velot.

Mit mondunk ezekre az állatokra? A macska emberközelben él, de a másik ketto vadonélo állat, mégis mennyire racionálisan viselkednek. A macskától hány pedagógus és szülo tanulhatna, ehhez képest mennyi eroszakosság és áltudatosság figyelheto meg saját viselkedésünkben. Hol állunk ma pedagógiailag összevetve a macskával? A majom-példából látható, hogy a természet megismerése és lehetoségeinek kihasználása mindennapi majomgyakorlat. Vessük ezt össze a saját gyakorlatunkkal. A harmadik példa egy meglehetosen összetett technológiai lépéssor. Ez az elso szintje a dolgoknak. Ezekbol érzékelheto a természeti viszonyok teljessége.

Ezek után áttérek az emberre. Az öntevékenység elemeit keressük, amikor már nagyon eltávolodtunk tole, állati értelemben mindenképpen. Tehát a közvetlen tapasztalatszerzéstol, azok összevetésétol, a feltételek (és eszközök) összecsoportosításától, valódi szükségleteink érvényre juttatásától, a kielégítés módjának, eredményének mérlegelésétol, a hibák elkerülésétol, az érzékelo képességek fejlesztésétol. Az emberre, mint biológiai lényre most nem akarok külön kitérni, mert úgy gondolom, hogy az elobbi példák ebbol sok mindent megmutatnak. És ezek mai, mindenki számára megfigyelheto jelenségek.

Most áttérnék egy nagy ugrással az emberi társadalom egyik, többezer éves stabilitást mutató formájára, melynél az emberi munkamegosztás már megköveteli az adott szintnek megfelelo eroteljes szervezettséget. Ez az ázsiai termelési mód. Nem olyan régen könyvet olvastam egy múltszázadbeli magyar földrajztudósról, aki Kínában járt, és Kína belsejében még elég érintetlen természeti viszonyokat talált, melyekbe ugyanakkor egy nagyfokú szervezettséget mutató társadalom volt beleépülve.

Gondoljunk bele csak két lényeges termelési körülménybe dél-ázsiai viszonyok között. Rizst termelnek, jó természeti adottságok mellett. Jó a földjük, van víz a környéken, bo a termésük, de ezért ki vannak téve a rabló támadásoknak: valakik ki akarják sajátítani termelésük eredményét. Mi következik ebbol? Az egyik az, hogy a rizstermeléshez speciális feltételeket kell kialakítani, öntözéses gazdálkodást kell megvalósítani, ehhez a folyót szabályozni kell, csatornákat kell építeni, el kell árasztani a földet vízzel, a megfelelo technológiával. Másrészt viszont meg kell védeni ezt a közösséget a külso támadásokkal szemben. Ezen helyzet bizonyos vonatkozásai nem is állnak olyan távol tolünk, mint gondoljuk. Amikor egyetemre jártam volt egy pár vietnami évfolyamtársam, akik elhívtak egy filmvetítésre, ahol az otthoni életet mutatták be. Ott láttam eloször hosszasabban rizstermesztést, és meglepett, hogy faekével szántottak. Megkérdeztem a vietnami barátomat, miért dolgoznak még mindig ezeréves technikával. Azt válaszolta, két lehetoségük van: vagy használják azt a technikát, amelyik kialakult, és ott helyben készítik, vagy megveszik a fejlett japán technikát, amire nincs pénzük.

Közösségi szükséglet, hogy a munkát közösen kell elvégezni, a vízkultúra csoportmunka, közben azonban bizonyos embereket ki kell vonni a termelésbol a védelem számára. Mindkét szükséglet nyilvánvaló, és a közösséget szolgálja. Ez komoly szervezési munkát igényel. És kialakul az a szervezet, melyben a faluközösség választja a vezetoit, de ebbol kino egy másik szervezet, amely az ilyen faluközösségekre épülo nagyobb egység, és amelynek a tetején a despota áll. Ezen a ponton érdemes megállni, és belegondolni abba, hogy az eredeti közösségi, közvetlen emberi szükségletekre ráépül egy olyan szervezet, amely a világ egyik legelnyomóbb rendszerévé válik. Mindenfajta demokratikussága, pl. a vezeto közvetlen választása, megszunik. A despota pozíciója öröklött pozícióvá válik. Ha most itt lenne egy szakember, aki ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, akkor biztosan elkezdené finomítani ezt a képet, de attól még az alapfolyamat ez. Tehát az eredeti emberi szükséglet kielégítése, emberellenessé válik. Miért? Mert az egész folyamathoz nagyfokú fegyelemre van szükség, mindkét tevékenység csak nagyfokú szervezettség mellett muködoképes, amit akkor és ott csak egy hierarchikus struktúra tudott biztosítani.

***

Hogyan válik az ellenkezojévé valami? Az eredeti cél az egyéni és közösségi szükségletek kielégítése. Hogyan oszlik a rendszer az embereket szétválasztó, uralkodói és kiszolgálói pozíciókra? Ebbe az egészbe beleépül az is, hogy a despota a közösségi igényeket a kor szintjén mégiscsak kielégítse. Bár nagyon brutális az uralkodási forma, állandó hivatkozás történik arra, hogy a nagyfonök az a nagy közösség érdekeiben nagyfonök. (Csak zárójelben teszem hozzá - mielott elhagynánk az ázsiai termelési módot -, amikor az ember a hetvenes években olvasta az errol szóló írásokat, akkor közvetlen asszociációi voltak az osztálytársadalmak kialakulásáról az osztálytársadalmak megszunésének folyamatára.)

Akkor rátérnék a harmadik szintre, a kapitalizmusra. Ez tényleg óriási történelmi ugrás, legalább akkora, mint az elozo. Amikor kialakul a munkamegosztás, a fogyasztó és a termelo elválik egymástól, közbeiktatódik a csere, a pénz és a pénz-piaci viszonyok, ez mind az eredeti természeti viszonyokat szétveri. A korábbi emberi kapcsolatrendszer fokozatosan árutermelo viszonnyá alakul át. A naturális gazdálkodás, a saját szükségletre való termelés és a többlet arányai megváltoznak. Egy ido után a többlet válik jelentosebbé a direkt szükséglet kielégítéséhez képest, olyannyira, hogy átveszi a domináns szerepet a társadalmi folyamatokban. A kapitalizmus fejlodése az eredeti gyarmatosítástól a globalizációig az a folyamat, melyben a természeti viszonyok folyamatosan és egyre jobban visszaszorulnak.

Egy gyarmatosításnál még mondhatja azt a ''civilizátor'', hogy o technikát visz Afrikába. Igaz, hogy az igazi célja rabszolgák szállítása az amerikai gyapotföldekre, de az még egy közvetlen viszony, sok természeti jellegzetességgel. Vegyük Angliát! Anglia birtokolja Indiát, és kihasználja természeti adottságait. Eladott ideológiájára jellemzo az a csodaszép idézet, mely az angol India-ügyi miniszter egyik, 1925-ös nyilatkozatából származik: ''Minél világosabbá válik, hogy a népesség egyes csoportjainak ellentétei mélyek és kiengesztelhetetlenek, annál inkább hangsúlyozandó az a tény, hogy csakis mi vagyunk hivatva az egység fenntartóinak szerepére.''

''Mind a hinduk, mind a muzulmánok körében megnövekedett a szélsoséges szervezetek befolyása, olyan csoportoké, amelyek inkább a hívok térítésével, illetve visszatérítésével törodtek, mint a brit uralom felszámolásával.''/A második idézet a szerzo megjegyzése/(Dzsaváharlál Nehru ''India felfedezése'' Bp., Európa K., 1981, 788. l.).

Ennek még 2002-ben is boven van mondanivalója a magyar állampolgár számára is.

A gyarmatbirodalomban bizonyos szubjektív és naturális elemek még muködtek. A gyarmattartó szubjektív szerepe még lényeges volt, mint ahogy a feudalizmusban is az volt. A fejlett kapitalizmusban azonban már lényegtelen, mert teljesen a pénz-piaci viszonyok határozzák meg a funkciókat. Most már a kapitalizmusnak és a munkamegosztásnak teljesen kifejlodött szakaszában járunk, ahol a pénz-piaci viszonyok mindent áthatnak. Mire gondolok? Ha egy tokésnek van egymillió dollárja,és be akarja fektetni, megnézi, hogy milyen szükségletek alakíthatók ki az emberek számára, a legnagyobb profit mellett. Mennyi kelléke van ennek! Mennyi mindent kell tudásban, szervezettségben, technikában, technológiában kialakítani, a pszichológiától a fizikáig. A pénztulajdonosnak azonban már ez az egész folyamat is közömbös, ot a döntésében csak a pillanatnyi maximális profit érdekli. A többi a szakemberek dolga.

Az eperíz példánál maradva, az ízhatás elérése olcsóbb, mint az eper. Igaz, hogy nekünk fogyasztóknak eperre lenne szükségünk. Az íz a félretájékoztatásunkat lehetové tevo eszközzé válik. A fogyasztó rabszolgává válik, amikor elore megtervezik tulajdonságaiban, szükségleteiben, keretfeltételeiben, döntéseiben, és a program végrehajtásának minden elemét birtokba veszik. Nem a hatalom direkt eszközeivel, nem gyarmatosítással. Hanem úgy, hogy otthon a tévébol nap mint nap ezt okádják felé.

Tehát az emberi munkamegosztás kezdeteitol a pénz-piaci viszonyok totálissá válásáig egy hosszú történelmi folyamaton megy keresztül az emberiség. Ennek most egy jól látható állomásánál vagyunk, amikor a pénz-piaci viszonyok szinte már teljesen áthatják a társadalom egészét, amikor az összes érték, az összes komponens mérésének, összevetésének és értékelésének egyetlen mércéjévé vált.

A mérés összehasonlítás, a különbözoségben az azonosság megtalálása és mennyiségi összevetése. Ez a pénz szerepe, és ezzel egy történelmileg kiteljesedo rendszer alakult ki. A neoliberális gazdaságszemlélet ennek a közgazdasági tükrözodése vagy leírása. A neoliberális gazdaságszemlélet domináns érvényesülése ma az amerikai- és a világgazdaságban, ez a totálissá váló folyamat a globalizáció.

Itt nem egyenletes kifejlodésrol van szó, mivel Amerikában, amikor kialakult a kapitalizmus, ott nem voltak elozményei, ott a kapitalizmus tényleg a pusztából tudott kialakulni. Egy francia társadalomban azonban fontos történelmi elozmények vannak, ott van a kultúra. Ha a francia kultúrában pl. a 17. században valami határozott érték volt, annak máig ható következményei vannak a politikára. Ezek az értékek nagyon lényeges dolgokat tükröznek az emberi szükségletbol, és ez akadályozza azt, hogy a pénz-piaci viszonyok a francia politikus gondolkodásában totálissá váljanak. Tehát nem tud annyira egyoldalú lenni. A piaci viszonyok történelmi fejlodése, totálissá válása szempontjából ez hátráltató tényezo, amivel az Egyesült Államoknak nem kellett szembenéznie. Az amerikai fejlodésnek ez a dönto alapja. Ezeket nem árt átgondolni.

Visszatérve a ''szinte'' szóra, ahol még nem válik teljessé ez a folyamat, az a környezetvédelem ügye. Bár az amerikai politikai és gazdasági alapállásban mintha már itt is teljessé válna, ha jól érzékelem. A nemzetközi környezetvédelmi világkonferenciákon az Egyesült Államok a zöldmozgalmakkal szemben jelent meg a CO2 kibocsátás csökkentésének ügyében. Az akkori és a mai gazdasági szerkezet mellett saját kibocsátását adottságnak kezelve nem hajlandó a csökkentésre. Magyarán az önös érdekek megjelennek, mindent lefordít a pénz nyelvére, azt mondja, muködjenek a piackonform szabályozások a környezetvédelemben is. Mert az amerikai elnökök ezt mondják (ha nem mindegyik, pl. az elozo garniturában Gore alelnök mondott néhány más dolgot is, de amit csinálnak az valójában ez: jöjjenek a piackonform eszközök és azok majd helyére teszik a természeti értékeket). Ha én értékként kezelem a levego tisztaságát, akkor adjam-vegyem a szennyezés kibocsátásának jogát, és akkor majd egy ido után a piac beállít egy bizonyos értéket. Ez azt jelenti, hogy a pénz-piaci viszonyokat mindenre ki akarom terjeszteni, a direkt természeti értékekre is. A levegore is, a vízre is, az oserdore is. Errol a típusú szabályozásról - amit ok szabályozásnak hívnak – azonban a másik oldalról el lehet mondani, hogy ez mennyire nem szabályoz, mennyire korlátolt a beavatkozás hatékonysága. De ez már egy következo kérdés. Ez annak a kérdése, hogy kialakulhat-e egy másik típusú társadalom, ahol más kapcsolatai lesznek az embereknek, és az emberi tevékenység hatékonyságának a lemérésére is más módszerek muködnek, vagy más módon muködnek ezek az eszközök a viszonyok megváltozása következtében. A közgazdaságtudomány legjobb tudomásom szerint erre még nem adott választ, és ez a legnagyobb restanciája. Amerika azért központi hatalom mind a mai napig, mert a meglévo eszközrendszert a legkövetkezetesebben muködteti.

Ez egy borzasztóan rossz hatékonyságú rendszer azért is, mert a döntések és a rendszerkorrekciók a döntési centrumba vannak telepítve. Visszautalva az állatokra - ha annak a majomkölyöknek a hasa tovább fáj, miután ette azt a bogyót, akkor az anyja azt észre fogja venni, és a tapasztalatait felhasználva elviszi egy másik helyre, és etet vele egy másikat, és vagy meggyógyul az a kölyök, vagy elpusztul. Az a majomanya annak a lehetoségnek a birtokában van, hogy lemérheti: jó volt-e a gyerek számára az a bogyó, vagy nem. A dolgoknak ez a lemérése az eredmény szempontjából alapvetoen sérül a nagyon fejlett kapitalizmusban. Ahol egy centrumban és egyre kevesebb ember határozza meg, hogy mik legyenek az én szükségleteim, ott ezek a szükségletek sérülnek. Még akkor is, hogy orvosi beavatkozásra fordítják a nemzeti össztermék egyre jelentosebb hányadát. Meg lehet nézni, hogy az amerikai rendszerben és másutt is hogyan mennek fel az egészségügyi költségek. Tehát mit csinálnak? A beavatkozás rossz eredményét egy másik iparág piacbovüléseként kezelik, nem pedig az okok megszüntetésével foglalkoznak. Tehát nem az E...-t vonják ki a forgalomból, mely még ki nem mutatott módon rákosodási folyamatokat indít el, hanem az MRI és egyéb drága diagnosztikai berendezések iránti igényt elégítik ki. És így épülnek egymásra a hibák, és a hibák újabb szükségleteket, majd azok kielégítését indukálják. Ezek munkamegosztási kérdések egyik oldalról, viszont beavatkozási kérdések másik oldalról, és a rendszer rugalmassága és életképessége, magyarán egészségessége sérül egyre inkább, az egészségességet legtágabb értelemben véve.

A teljessé váló kapitalizálódási folyamatot nem úgy lehet megérteni, pláne megváltoztatni, hogy kívül állok az eseményeken. Tessék meggondolni, hogy ott áll velem szemben egy ember nehéz helyzetben, szeretnék rajta segíteni. Van valami elképzelésem, hogy milyen helyzetben van, de ha nem jön létre közöttünk kapcsolat, nem tudok neki segíteni. Ugyanakkor az is elofordulhat, hogy a segítokészségem következtében nagy konfliktusok alakulnak ki...

***

Ha válságos jelenségek vannak, mindig felvetodik a válság megoldásának a problémája. Egyre több ember mondja, hogy valamit csinálni kell, ez így tovább nem megy. Ilyen-olyan problémáim vannak, nekem személy szerint is. A következo kérdés az, hogy ki ennek az oka. Ilyenkor mindenfélét lehet mondani. Elso szinten lehet azt mondani, hogy az a másik népcsoport (amelyik egyébként ugyanolyan helyzetben van mint te), de annak a másiknak meg azt mondják, hogy te vagy az oka, és ketten kioltjátok egymás törekvéseit, közben pedig a manipulálók röhögnek a markukba. Ez a szokásos manipulációs technika. És muködik is. Méghozzá elég komolyan muködik. Fél évvel ezelott a választási küzdelmeknél tapasztalhattuk, mennyire építenek az ilyen típusú logikára.

A következo szint - ez a ''baloldali'' közelítés -, amikor azt mondom, hogy ennek az oka a kapitalizmus, a kapitalizmust kell megváltoztatni. Mivel a kapitalizmus alapvetoen érdekellentétre épül, a bérmunka-toke ellentétre, a toke az oka az egésznek, tehát a bérmunkásoknak szervezodniük kell, és le kell gyozniük a kapitalistákat. Én úgy gondolom, hogy a marxi társadalomszemlélet valahol más, még akkor is, ha ez - ahogy így elmondtam - úgy tunik, hogy marxista gondolatmenet volt. Szerintem Marx sokkal mélyebben gondolkodott a történelmi folymatokról. O úgy gondolkodott, hogy a kapitalizmus szükségszeru foka az emberi fejlodésnek, és amitol ez a fejlodési fok felválthatóvá vagy túlhaladhatóvá válhat, az ennek a folyamatnak a továbbfejlodése. Mint minden rendszer, megszületik, van felfutó szakasza, ebben a felfutó szakaszában nagyon komoly megoldásokat hoz létre, magasabbszintu feltételrendszer alakul ki, mint a korábbi rendszerben. Egy ido után azonban ez a rendszer eljut egy olyan állapotba, amikor viszonyai már egyre több problémát okoznak, ugyanakkor rengeteg produktum, ami benne kialakult, megteremti annak a lehetoségét, hogy ez a rendszer egy másik, új rendszerrel legyen felváltható, és az emberekben magukban is egyre jobban érlelodik ennek a megváltozásnak az igénye. Ez belso történelmi fejlodésbol, az anyag történelmi mozgásából levont következtetés vagy elmélet, amely nélkülözi azokat a közvetlen társadalomkritikai elemeket, amelyek az osztálytársadalmakban az emberek egymással szembenállásából következnek. Számomra a marxi szemlélet nem tokésellenes szemlélet, hanem kapitalizmuskritika. A ketto között óriási különbség van. Mert ha egy rabszolga gyulöli a rabszolgatartóját, és már olyan kibírhatatlanok a viszonyai, hogy felkel ellene, és netán legyozi, ebbol még nem lesz feudalizmus. Ha a termeloerok fejlodése eléri már azt a szintet, hogy igényli az új kereteket, akkor következik be a feudalizmus, de ez sem olyan egyszeru folyamat. Ehhez rengeteg kelléknek ki kell alakulni. És én errol beszélek. Szerintem a valódi társadalomvizsgálat a kellékek fejlodésének a vizsgálata: a társadalmi fejlodés kellékeinek a vizsgálata. Azok a közvetlen erkölcsi kritikák, melyek a fennálló társadalom igazságtalanságára vonakoznak véleményem szerint leszukített szemléletu bírálatai a társadalomnak. Mert elsosorban azt kell megvizsgálnom, hogy mi az, ami a történelmileg adott az anyagi helyzetbol (termeloerok, termelési viszonyok jelenlegi együttesébol) következik.

***

Az emóciót és az értelmet mindig együtt kell kezelni. Egy kicsit árnyalom a képet. Ha van egy helyzet, melyben az embert úgy érzi, hogy annak értékelésében az emocionális oldal túlteng, a tudományos része pedig szinte sehol sincsen, akkor elkezdi hangsúlyozni ez utóbbi oldalt, akkor viszont úgy tunik a beszédébol, hogy az elobbirol (tehát az érzelmi oldalról) nem vesz tudomást. Pedig szerintem az indulat nagyon fontos dolog, az erkölcsi megítélés is fontos dolog, mert bennük integráltan jelenik meg az ember véleménye arról a korról, amelyben él. Nem szabad azonban engedni, hogy az indulatok elborítsák a gondolkodást, foleg ha ezek gondolkodáspótlók, és elmarad az elemzés.

Egy másik példát véve. Marx azt mondja A toke bevezetojében (nem szó szerint idézve), az a tudományos módszer, amely a vizsgálat során nem foglalkozik az elemzés végeredményével. Hagyja muködni az anyagot a saját természete szerint, a végén ki fog jönni belole a folyamat, feltéve hogy tisztességesen csinálja meg az elemzést. Az emóciónak nagyon nagy szerepe van a gondolkodás elején is meg a végén is, de nem szabad, hogy közben is szerepe legyen.

IV.

( 2002.10.06. )

A termelok jogaihoz jutásáról

Munkásmozgalom, tudás és hatalom néhány történelmi helyzetben

Az osztálytársadalmak, a gazdaság fejlodésével és a kapitalizmus totálissá válásával, földméretuvé váltak. Ez Marx számára már mint tendencia jelen volt. Erre a folyamatra százötven évvel késobb is rácsodálkozunk, pedig nyilvánvaló, hogy a gyarmatosítás során a kapitalizmus a maga rendszerét, a toke-bérmunka viszonyát a pénz-piaci viszonyok uralkodóvá válását fokozatosan kiterjeszti, maga pedig fokozatosan átalakul abba a formába, amelyet ma megélünk. Marx számára ez a folyamat elidegenedési folyamattal jár együtt. Egyrészt az ember elveszti a társadalomalakító képességét, mert egy beláthatatlan mechanizmus részévé válik, és a viszonyok uralkodnak rajta. Másrészt a bérmunka-toke ellentét, a társadalmi termelés és az egyéni kisajátítás ellentmondása: az emberi tevékenység egyre összetettebbé és egymásra épültebbé válik, ugyanakkor ezt az összetett és kiterjedt tevékenységet egyre kevesebben irányítják, és a gépezetben egyre többen vannak kiszolgáltatott helyzetben. Közben azonban a technika és a tudomány megoldásai eszközrendszert és szervezeti kereteket teremtenek arra, hogy ezekkel felszerszámozódva kezünkbe vehessük saját sorsunk intézését.

Marx számára ez a szocialista forradalom tartalma: egy új, tudatos társadalom kialakulásának a perspektívája, amikor az emberek egymás közti viszonya tudatossá válik. Vagyis tudatossá válik az emberek számára, hogy emberek között élnek, hogy társadalmi lények, hogy embereknek adnak önmagukból, emberektol kapnak a maguk számára, és mindezt valahogy harmonikusan, kiegyensúlyozottan, méltányosan kell megélni. Tehát Marx társadalmi váltásban gondolkodott, további következtetései azonban már nagyon hézagosak, mivel az o életében még nagyon kevés csírája látszott ennek, és Marx nem jövendomondóként, hanem a történelmet elemzo tudósként tendenciákban gondolkodott. A folyamatokban rejlo törvényszeruségek meghatározására törekedett, a kor szintjén, az általa vizsgálható anyagon. Ez a kapitalizmus meghatározott fejlettségi fokát és a tudomány adott fejlettségi szintjét jelentette. Már ezen a szinten sok minden látszott abból, hogy a proletariátus, mint elnyomott osztály milyen módon képes – az akkori szinten a kor viszonyainak megfeleloen egyetlen lehetoségként - a hatalom megragadására, majd második lépésként – és ennek módja már kevésbé volt Marx idejében látható - a hatalom megszüntetésére, és önmagának felszabadításán keresztül az emberi viszonyok felszabadítására. Hogy hogyan alakult ez a folyamat az elmúlt százötven évben, ennek vizsgálata lenne a mi korunk egyik legfobb feladata. De természetesen egy kapitalizálódó folyamatban, mely Magyarországon az elmúlt 20-30 évben végbement, az uralkodó osztálynak - amely az uralkodó ideológia letéteményese (ez megint egy marxi gondolat) - nem érdeke ennek a feltárása.

* * *

A kapitalizmus nagyon életképes társadalom, amely a pénz-piaci viszonyokra építve egy alapveto folyamatot valósít meg a történelem során: az társadalmasult emberi tevékenység mérését. Valamilyen módon - ha az ember tevékenykedik - annak hatékonyságát mérni kell, különben nincsen civilizáció. A különbözo dolgokban megtalálni az azonosságot, és az azonos dolgokban a különbözoséget, ez az összehasonlítás muvelete: fizikai megfogalmazással a mérés folyamata. E nélkül a dolgok vagy rendszertelen, összefüggéstelen elemek halmazát vagy a változatosság hiányának sivár világát mutatják. Mindkét gondolati megrögzülésre, beszukülésre boven van példa. Ennek leképezodése az emberi tevékenységre alapveto kérdés. Azt is mondhatnám, hogy ennek kialakuló ''technológiája'' a társadalmasulás folyamata. Az, hogy milyen mértékben képes az adott összevetés az emberi tevékenység társadalmi hatékonyságának mérésére, és milyen mértékben nem. Ezt mennyiségi és minoségi értelemben is vizsgálni szükséges. Mivel a kapitalizmus a pénz-piaci viszonyokat teljessé teszi, mennyiségi értelemben kiterjeszti az egész rendszerre: egyrészrol ebbol adódik nagy életképessége. Másrészrol viszont e mérce muködése adott viszonyok között, általános torzításai, és különbözo, az élet szempontjából fontos minoségek kimutatásának hiánya miatt (azzal, hogy a rövidtávú profitérdekek elnyomják a hosszútávú társadalom-természet kapcsolatrendszert harmonizáló érdekeket) a válságos jelenségek hosszú sora jön létre.

De most maradjunk a mai témánknál. Az elso kérdés a marxi gondolatmenethez kötodik. Ez pedig az, hogy ha egyszer a pénz-piaci, toke-bérmunka viszonyokat felváltja egy tudatos társadalmi kapcsolatrendszer, akkor azt nyilvánvalóan tudományosan meg kell alapozni. Marx ehhez tette meg az elso lépést A toke megírásával, és a hozzá kapcsolódó egyéb tanulmányaival. Tehát felvázolta a gazdaság muködését, abból a célból, hogy a gazdaság az ember számára irányíthatóvá, szabályozthatóvá, kezelhetové váljon. Az ehhez szükséges gondolkodási eszközrendszert találta meg a hegeli dialektikus logikában. Ez hosszú út volt az o számára is, aki egyébként pont abban az idoszakban fejlodött ifjúvá és fejlett gondolkodású emberré, amikor a hegeli rendszer már a döglött kutya szerepét játszotta, nem véletlenül. Egy eredeti gondolkodó mindig próbál a dolgok mélyére ásni, és nem jelent korlátozást a számára, hogy általában a közvélemény és a ''tudományos közvélemény'' milyen módon foglal állást a különbözo kérdésekben. Mert ha egyszer megragadott valamit a folyamatokból, ami valóságos, ami elemezheto, aminek a törvényszeruségei feltárhatók, akkor egyedül ez az anyag az érdekes számára, a társadalmi viták pedig csak errol az alapról folytathatók. Ezt Marx le is írja A toke bevezetojében.

***

Visszatérve Marxhoz, gondoljunk bele abba a történelmi helyzetbe, amelyben élt. Ez a Párizs Kommün, a munkásmozgalom kialakulásának idoszaka, korábban a géprombolás kora, és még korábban a közgazdaságtudomány alapjai kialakulásának az ideje. Azért mentem egy kicsit visszafelé, mert mi is visszafelé megyünk. Nyilvánvaló, hogy a géprombolás a kapitalizmussal szemben a gondolkodó ember számára nem perspektíva. Ez a jelenség a történelem nagyon sok pillanatában visszaköszön. Tehát az, hogy a tömegek elégedetlenek a helyzetükkel, és ösztönösen az oket közvetlenül zavaró tényezok ellen fordulnak. Ez természetesen nem old meg semmit. Ehhez képest az emberi produktum különbözo szintjén az emberiségnek el kell végeznie azt a munkát, melynek eredményeképpen az egész folyamat megértése megalapozottá válik. Ez a megértés aztán a termelo ember fokozatos, de folyamatos tudatosodásának, termelési tapasztalatainak, szükségleteinek hatására, helyzetének és valódi érdekeinek felismerésével cselekvo tudássá válik. Közben a viszonyok objektív megváltozásának szükségessége következtében eroforrásokhoz, cselekvési lehetoségekhez való hozzájutás nyílik a számára, és ez a folyamat jelent valódi perspektívát, nem pedig sérelmei ösztönös kiélésének a módjai.

Rátérnék a következo idoszakra, az orosz forradalomra. Az 1905-1907-es forradalom bukása után Lenin számára, mint egy válságban lévo mozgalomban dolgozó ember számára alapveto kérdések vetodtek fel. Elbukott egy forradalom, mi a további teendo? Lenin a börtönben írja meg egyik filozófiai muvét, amelynek látszólag szinte semmi köze nincs a munkásmozgalom aktuális problémáihoz, viszont rentgeteg köze van az anyagszemlélethez, a gondolkodáshoz, és miután megírja ezt a muvét visszatér Hegelhez, o is elkezdi Hegelt olvasni a tízes évek elején. És utána 1917 nyarán, közvetlen a szocialista forradalom kitörése elott megírja az ''Állam és forradalom'' címu munkáját, ami konkrétan arról szól Lenin szavait szabadon idézve, milyen módon tanulhatja meg akár egy szakácsno is az állam vezetését. Ehhez vázolja fel a történelem addigi adalékait, és azokat a társadalmi, technikai mechanizmusokat, melyekkel az a cél, hogy a tömegek beleszólhassanak saját ügyeik intézésébe, megvalósítható. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy megint az alapokhoz kellett visszanyúlni a legkomolyabb elméleti szinten, mert Hegel olvasása ma sem sokkal könnyebb. A 21. század elején egy 19. század elején írott mu elolvasása, ha lehet mondani talán még nehezebb, mint annakidején volt. A nyelvezete borzasztóan nehéz, absztrakciós szintje magas, és a dialektikus logika, amelyet Hegel muködtet, ma sem tudatosodott az emberek számára. Lenin számára - aki szerintem nagy és tevékeny gondolkodó volt - az elméleti igényesség dönto szempont a társadalmi kérdések tárgyalásánál.

Visszatérve az ''Állam és forradalom''-ra, a forradalom kitörése után mindenféle baja volt a mozgalomnak - most más jelleggel, mint korábban -, például hogy milyen káderei voltak. Utalnék arra a bizonyos végrendeletszeru levelére, amelyben Lenin Sztálinról leírja szeméyiségének veszélyeit, melyek aztán késobb tényleg kibontakoztak, és ennek ellenére azt kell, hogy mondja o is, hogy Sztálin egyike azon keveseknek, akiknek van némi köze az elméleti alapokhoz. Ilyen választási lehetoségei voltak akkor a mozgalomnak. Ugyanakkor fegyveres küzdelem folyt életre halálra, egy fejletlen Oroszországban, amely a kapitalizmus kifejlodésében még csak az elso lépéseket tette meg. Milyen történelmi helyzet ez, milyen módon határozta meg ezek után a Szovjetunió további fejlodését, milyen célok, és ezekhez milyen eszközök alakulhattak ki ilyen körülmények között? A Szovjetunió egész történelme során védekezésre kényszerült, és a fegyverkezési verseny által megkövetelt eroforrás koncentráció végig meghatározta a szovjet gazdaság egész helyzetét, hiszen nagyon kevés olyan idoszak volt a Szovjetunió fennállása alatt, amikor a közvetlen harcra való felkészülés igénye nem jelent meg. Ehhez alakultak ki az irányítási rendszerek, az eszközök. Tessék ezt összevetni az eredeti célkituzéssel, amely a kapitalizmus meghaladásaként az emberek gazdasági és politikai jogainak minoségi megváltoztatását, a társadalmi tulajdon kialakulását kívánta elérni. Ehhez képest az a történelmi helyzet, amelyben mindez bekövetkezett, még nem kedvezett ennek. Ezek után lehet arról beszélni, hogy Sztálinnak milyen bunei voltak - kétségtelen nagyok, elméletiek is, nemcsak politikaiak - de ez leegyszerusítése a társadalmi folyamatoknak. A Szovjetunió bukásának egyik nagyon lényeges tényezoje volt az USA részérol meghirdetett technológiai, fegyverkezési verseny. Eroforráskivonást eredményezett abból a társadalomból, amely elméletileg és perspektivikusan eroforrásait a társadalmi tulajdon kialakulásából nyerhette volna. Hiszen a kapitalizmust meghaladó elképzelések szerint az ember az embernek együttmuködo társa és nem legyozendo ellenfele. (Az ember természethez való viszonya is másképpen jelent meg Marx munkáiban). Mindezzel azt hangsúlyozom, hogy a kapitalizmust meghaladó nagy társadalmi átalakulás alapjai még nem voltak eléggé kifejlodve.

Mégis fontos rámutatni, hogy az a tudatos gazdaságirányítás, amely a Szovjetunióban kialakult, nagyon komoly eredményeket produkált, még olyan értelemben is, hogy közvetve hatott az USA harmincas évekbeli gazdasági megújulására, a társadalmi, szociális folyamatokra és a tervezésre. Ha társadalmi oldalról nézzük a Szovjetunióban lejátszódó folyamatot, akkor egy kapitalizmust meghaladó társadalmi kísérlet legelso lépéseként mindazzal terhelt ez a társadalom, amivel az elozo társadalom. Lenin azt írja közvetlenül 1917 elott, hogy “derékig állunk a kapitalizmus mocskában”. Tehát nem azt állítja, hogy a kapitalizmus mocskos, mi pedig, akik jó elképzelésekkel ott akarjuk hagyni az egészet, valahol másutt vagyunk, hanem azt, hogy mi magunk is benne vagyunk ebben a közegben, gondolkodásunkkal, létalapunkkal, a cselekvünk módjaival, eszközeivel stb. Ez oszintébb megközelítési módja a világ megértésének, mint ahogy ehhez a helyzethez visszanyúltak az úgynevezett ''történelemmagyarázók''.

Jól lehet látni azt, hogy a pénz-piaci viszonyok teljessé válása az elmúlt 150 évben rentgeteg tudományos, technikai eredményt hozott létre. Nyilvánvalóan a profit optimalizálása vállalati szinten és a toke koncetrációja jelentos mértékben dinamizálja a termeloeroket, a technikát, emberi tudást. Ezek a tudások fejlodési tendenciájukat tekintve rendkívül érdekesek. Marx halála után 10-20 évvel elkezd kifejlodni a fizikának az a területe, amely anyagszemléletünkben teljesen új utat nyit. A 19. század végén a fizikusok jelentos része úgy fogalmazott, hogy már szinte mindent értünk a fizikai valóságból, csupán pár probléma van még hátra, de azok nem olyan elméleti kérdések, hogy ne lehesen oket megoldani. Egy-két évtized eltelik Marx halála után, és betör a tudományos gondolkodásba néhány nagyon alapveto szemléleti változás, az egyik a relativitáselmélet, a másik a kvantummechanika, melyek új alapokra helyezik a fizikai - és így a természet egészére vonatkozó - látásmódunkat. Számomra a 20. századi fizikának a kialakulása a dialektika megújulásának az igényét jelenti. Kiderült, hogy azok a fogalmak, amelyekkel a fizika megközelítette a világot, abban a tapasztalati körben amelyben muködtek, jó megközelítéssel írták le a folyamatokat, de az új tapasztalati körökben újrafogalmazásra kell, hogy kerüljenek. Ezt az egész folyamatot, tehát a fogalmak megrögzítését és feloldását (Hegel megfogalmazása szerint: ''az ész harca abban van, hogy amit az értelem megrögzített, azt leküzdje'') tudatosabban kell kezelni. Rá kell jönnünk arra, hogy minden a tapasztalatainkból ered, és éppen ezért nagyon nyitottnak, és nagyon rugalmasan gondolkodóknak kell lennünk. Mert a tapasztalataink állandóan változnak, erre nyitottnak kell lennünk, és azok következtetéseknek, amelyeket ezekbol a jelenségekbol levonunk, változó viszonyok között kell igaznak lenniük, és ehhez mérten az eszközeinket is rugalmasan kell alakítanunk.

Nem belemenve a fizikai részletekbe, a relativitáselméletrol azért annyit mindenki tud, hogy a tér-ido elképzelések tartalma megváltozik, és hogy a kvantummechanikában egy pici részecske, az nem sokkal egyszerubben viselkedo objektum, mint például egy elefáncsontgolyó. Sot, az elefántcsontgolyóról alkotott elképzeléseink sokkal egyszerubbek, mint az elektronra vonatkozóak. Az a törekvés, hogy feldaraboljuk a világot, és egyre egyszerubb - homogén - részekbol építjük majd újra fel ezt a nagyon változatos világot, az tévút. Erre valamikor végre rá kell döbbenni. Az emberi gondolkodás egyébként arra törekszik, hogy nagyon elemi dolgokból építsen fel nagyon bonyolult dolgokat, mert sokkal nehezebb az olyan gondolkodás, amelynek nincsenek fix pontjai. Tessék belegondolni, hogy azok a társadalmi jelenségek, amelyeket valahogy meg kellene érteni nagyon összetettek, és mi is benne vagyunk. Ezért ha az igényeinkkel, a sérüléseinkkel, a törekvéseinkkel terheljük meg azt az anyagot, amelyet meg akarunk érteni, még sokkal nehezebbé teszi a vizsgálatot. Ehhez nem kell újrafogalmazni magunkat, a magunk helyzetét, a magunk tudását?

* * *

Az öntevékenységrol. Ma öntevékeny emberekre van szükség, akik a maguk szintjén megpróbálják megérteni, hogy milyen helyzetben vannak, és társadalmi lényként megpróbálják kialakítani a maguk számára a saját életük a befolyásolásának lehetoségeit. Arról szeretnék beszélni, hogy ennek milyen társadalmi és technikai-tudományos feltételei vannak, milyenek alakíthatók ki, illetoleg alakulnak ki ma a világban.

Visszatérve a biológiához: az emberi beavatkozásoknak olyan mértéku, fantasztikus fejlodése alakult ki, hogy az már nemcsak a lehetoségeire, hanem az alapveto létfeltételeire is kihat. Azt mutatja ez a folyamat, hogy itt tudatos átgondolásra és beavatkozásra van szükség. A folyamatok robbanásszeru kifejlodése nem mentesíti az emberiséget attól, hogy az egésszel szembenézzen. És ami még nagyon fontos, hogy ezek a dolgok együtt vannak, összefüggéseikben. Akkor pedig a vizsgálati módszereknek is olyanoknak kell lenniük, amelyek alkalmasak arra, hogy ezeket az összefüggéseket feltárják. Azok a gyalogos módszerek azonban, amelyek a tudományok eszköztárában ma használatosak, kevéssé alkalmasak a bonyolult rendszerek vizsgálatára. Gondolok itt az elemi kísérleti technikákra és az eredményeiket feldolgozó matematikai módszerekre. Nemcsak a beavatkozások közvetlen hasznossága a nagyon fontos, hanem - amirol sokkal kevesebbet beszélünk, amivel pedig a biológia szembe találja magát - a biológiai szabályozórendszerek megértéséé is egy szervezetnek, a szervezetek együttesének, végso soron a földi életközösség szempontjából. Szabályozási kérdésrol van szó, és a szabályozási mechanizmusok technikai feltárásának elorehaladásával megint valami lényeges adalékhoz jutunk. Ez ugyanis társadalmi szinten átvezet ahhoz problémához, hogy a kapitalizmust meghaladó társadalmi váltás csak az együttélési folyamatok nagyfokú emberi tudatosulásával jöhet létre. Milyen tudásokra és technikákra van hozzá szükség, és a feltételek alakulása közben hogyan alakulnak a célkituzések? Tehát meggyozodésem, hogy a biológiai szabályozó rendszerek feltárása nagyon-nagyon fontos és szükséges adalék lehet a kapitalizmus meghaladásához. Ennek a hiánya eszköztelenné, és céljaiban is durvává tette a munkásmozgalmat.

Ahhoz, hogy szabályozni lehessen valamit, információhoz kell jutni. Tessék az internetre, meg az információs rendszerekre gondolni, melyek technikailag most vannak kialakulóban. Ezek a rendszerek (mint minden új) úgy jönnek létre, hogy miközben kiküzdik a maguk létfeltételeit, saját maguk és környezetük egyaránt átalakul. A kialakuló földi méretu információs rendszerben az informálódásnak nagyon pici része csak az, hogy az információ közlekedni tud az információs rendszeren. Sokkal nagyobb része az, hogy milyen jellegu információk közlekednek? Ezek az információk használhatók, a világra jellemzoek, vagy manipulációs célra szolgálnak, a piaci törekvéseket szolgálják ki, melyeknek az a célja, hogy megtévesszék a másikat a még nagyobb profit stb. érdekében? Milyen viszonyok között alakulnak ki ezek a rendszerek, és milyen célokat szolgálnak? Mitol lesz valami életképes? Mitol lesz valami a másikat meghaladó? Véleményem szerint attól, hogy produkálja pozitive mindazt, amit a régebbi rendszer produkál, meg még valami pluszra is képes. E folyamatokat is most éljük meg, most tanuljuk a lehetoségeit, most tapasztaljuk az emberi kapcsolatokat átalakító hatásait.

A szocializmus eddigi megközelítéseinek egyik legnagyobb problémája volt az, hogy a pénz-piaci viszonyok pozitív funkcióját nem értékelte kelloen. Tehát fel kell tenni a kérdést: Használható-e tovább a pénz, csak más tulajdonviszonyok mellett, vagy kialakíthatók más cseremódszerek is? Ahogy a technika fejlodik - és most csak egy kósza gondolat részemrol, semmifajta közgazdasági megalapozása nincsen, de el tudom képzelni - ha egyszer minden házban, minden ember számára a számítógépes hozzáférési lehetoség biztosított – és ez ma már nem beláthatatlan -, akkor mindenki tevékenységének jellemzoi fölvihetok a gépre. Ha közös megállapodások vannak, és rugalmas a rendszer (tehát önkorrekcióra képes), akkor tárolható, hogy ki mit szolgáltat, milyen erofeszítéssel. Azt is mutathatja a rendszer, hogy ki milyen jelzett igényekhez tud kapcsolódni, és a többi ember hasonló erofeszitéseihez képest ki mennyire hatékony. Ekkor a pénz-piaci viszonyok pozitív funkciója más értelmet nyerhet. Továbbá a mai helyzetben egy munkahely létesítése - az információs társadalmi viszonyok, a szellemi termelés viszonyai között - elérheto költség. Azon ''szükségletek'' költségei, amelyekre milliókat költünk háztartási szinten, ezzel összevethetok. Tehát a konkrét eszközrendszer kialakulása is nagy változásozásokat hoz.

Összefoglalva: a tudományos-technikai lehetoségek fejlodésének gondolatkörében sokkal inkább érdemes az elmúlt százötven évet végiggondolni, mint abban a sok történelmi és politikai gondolatmenetben, amelyek az indulatok keltésén kívül semmit nem eredményeznek. A felgerjedt indulatok viszont jól kiszolgálják a politikai (gazdasági) hatalom céljait. Oszintén nézzen mindenki szembe magával csak az elmúlt egy év távlatában. Ehhez képest mivel kellene foglalkoznunk? Hát akkor errol beszélgessünk.

* * *

Az eddigi gondolatmenetbol még kimaradt (ami a munkásmozgalom szempontjából is nagyon lényeges), az az individuum kialakulásának a kérdése. Marx azt mondja valahol, hogy a történelem úgy is tekintheto, mint az egyénnek a természeti viszonyok köldökzsinórjáról való leszakadásának a folyamata. A kapitalizmus, a pénz-piaci viszonyok teljesen áthatják az emberi viszonyokat, visszaszorítva az ezer évvel korábbi naturális viszonyokat, nemcsak a termelésben, hanem az emberi kapcsolatokban is. A feudális szerkezetnél az egymás alá rendelt emberek alkottak olyan struktúrát, amely szabályozta a társadalmat az aktuális igények szerint. A pénz-piaci viszony másképpen muködik. A tokés a profit, a munkás a munkaereje értékének a maximalizálására törekszik. Ez már nem az eredeti természeti viszony. Itt már nem valamelyik család, törzs, stb. részeként muködöm, hanem a piac elszigetelt tagjaként, ahol nekem életképesnek kell maradnom. Tehát ki kell alakulniuk az ehhez szükséges tulajdonságaimnak. Magyarországon 2002-ben ezt kell megtanulnunk, és ez fontos dolog. Itt az európai piac, mindenki képes legyen “eladni magát”. Igaz, ez egyenlotlen verseny. És mivel a fejlodés egyenlotlen, ma nagyon sok olyasmit élünk meg, amit már a 19. században is lehetett vizsgálni. Ezért ismét hangsúlyozni szeretném, hogy az individuum kialakulása a jövo fontos kelléke. Mert gondoljunk csak bele, hogy amikor a Szovjetunióban vagy Kínában személyi kultuszról beszélünk, akkor mirol is beszélünk tulajdonképpen. Azok a feudális stb. viszonyok ugyan túlélték magukat. A társadalom egy deklaráció következtében nem változik meg egyik pillanatról a másikra, hanem a régi tudások, technikák és viszonyok élnek benne tovább. Ha a cári Oroszországban ill. a császári Kínában a 20. század elejéig tekintélyuralmi rendszerek domináltak, akkor egy hirtelen politikai változás után azért ugyanezek a viszonyok még továbbélnek. A forradalmi változásokat átélt emberek gondolkodásukat, helyzetüket figyelembe véve továbbra is alávetett viszonyok között éltek: a naturális alávetettség körülményei között. Ennek megfelelo képességekkel. Mondok egy példát: Kínában az 1950-es években vasútvonalat építettek, ennek útjában állt egy hegy, melyet át kellett fúrni. Mivel az egy szent hegy volt, a Kínai Kommunista Párt vezetoi leültek a helyi egyház vezetoivel, és megállapodtak. Mondok egy másik példát: 1949-ben Kínában gyozött a forradalom. Hogyan zajlik ez le egy kikötovárosban? Ebben az idoben a kínai dokkmunkások szervezeteinek élén egy-egy valóságos despota állt, aki abszolút élet-halál ura volt, o adta el a dokkmunkások munkaerejét. A kínai politikai vezetés ebben az idoszakban nem avatkozott bele ezekbe a viszonyokba. Azt mondta, hogy küzdjétek meg ti is a saját forradalmatokat. A munkacsapatok szervezettségüknél fogva muködtek, és többszáz éves hagyományaik voltak. Ezeket nem lehetett kívülrol megváltoztatni, ha hozzányúlnak akkor a párttitkár lett volna a vezetoje, nagyjából ugyanabban a struktúrában, és semmilyen forradalmat nem hajtottak volna végre. Az ilyen, a konkrét helyzetet jobban figyelembe vevo megoldások is hozzájárultak ahhoz, hogy Kína túlélte azt, amit a Szovjetúnió nem.

Az egyéniség - az önálló, ítéloképes, tudatos ember, aki felelos önmagáért, és ehhez megszerzi a szükséges képességeket - kialakulása történelmi termék, amely a történelmi fejlodés fontos kelléke. A tényleges öntevékenység nem szorul arra, hogy valaki kívülrol megmondja nekem, hogyan legyek öntevékeny. Mert az a valaki ezt úgy fogja tenni, hogy az az o számára való tevékenység lesz, nem pedig az én számomra megfelelo.

* * *

Az elmondottakról kialakult vitában próbáljunk meg egy kicsit arányban gondolkodni, mert a vitában egyikötök azt mondja, hogy az már volt valami, a másik meg azt, hogy az még nagyon kevés. De gondoljatok csak bele, hogy valakinek, aki Magyarországról a hatvanas években egy Moszkvától alig száz kilométerre eso faluban jár, azt mondja egy ember: ''hát tudja, amikor még Sztálin volt a cár''. Tehát nagyon összetett viszonyokról van szó. Nem lehet azt mondani, hogy csak ez volt, meg csak az volt. Ez is volt, meg az is volt egyszerre. Azt a társadalmat rentgeteg feudális elem terhelte. A magyar társadalmat szintén terhelte, és terheli mindezideig. De ez valamilyen mértékben még a nyugat-európai társadalmakól is elmondható.

Leninnek van egy levele, melyben felveti, kitörhet-e a forradalom egy olyan országban amelyik fejletlen, pedig Marx azt mondta, hogy a legfejlettebb országban fog kitörni a forradalom. Lenin itt megindokolja, hogy miért igen. De ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy aztán minden energiánkat arra majd kell fordítani, hogy megtanuljuk mindazt, amit a kapitalizmus addig produkált. A NEP-et még kidolgozta, de sok ideje már nem maradt. Azután jött Sztálin, aki kiépítette a maga hatalmi rendszerét az akkori konkrét viszonyok között. Ez a történelem, ez pedig nem az ideák világa. Ez a kérdés mind a mai napig állandóan felvetodik. A ''baloldalon'' még ma is úgy fogalmaznak, hogy “antikapitalista” mozgalom. Véleményem szerint viszont az egész folyamatot a történelemben kell elhelyezni, és a kapitalizmus történelmi produktumaival valósan kell szembenézni, és csak azután lehet meghaladni. De nem úgy haladhatjuk meg, hogy még el sem értük.

* * *

Lenin sok mindent megpróbált, sokféle tanulási lehetoséget kezdett el muködtetni. A Központi Bizottságba közvetlenül munkásokat delegáltak (tanuljátok meg társadalmi szinten is kezelni a problémákat!), sok mindent egyéb kezdeményezése volt, de ezek csak az o életében léteztek, Sztálin idejében már egészen mást irányt vettek a folyamatok. A tudatosság fejlodésére visszatérve, a munkásmozgalmi vezetok szándékairól mondok egy további kínai példát. Kulturális forradalom idején a hatvanas években a vezetés kiadja a jelszót: ''tuz a vezérkarra''. Tömegek ébredezzetek párezer éves álmotokból, harcoljatok azok ellen, akik elkezdenek élosködni rajtatok. A vezetés kezdett eltávolodni a tömegektol, ami nálunk a politikai vezetés szintjén már szintén megtörtént. Elemezték is e folyamatokat a kínaiak 1957-ben, a magyar 56-os események kapcsán. Tudom, hogy a kulturális forradalmat ma másként illik értékelni. Az is nyilvánvaló, hogy az mennyi igazságtalansággal és rombolással járt együtt. Történt ott sok minden, de azok a társadalmi folyamatok sokkal összetetebbek voltak, és tanulságosabbak a jövore vonatkozóan, mint azt ma gondoljuk. Mert az, hogy tudatosan leküzdje a történelmi fejlodés elmaradottságait, kipótolja az óriási történelmi hiányokat és lerövidítse a fejlodés útjait, bele volt épülve a vezetok gondolkodásába (és most nem a karrieristák, hanem a valódi forradalmárok gondolkodására utalok). De bármennyire is összetett volt a vezetés gondolkodása, amikor kapcsolatba kerültek a konkrét társadalmi anyaggal, magával a társadalommal, mint egy állandóan változó rendszerrel, akkor kiderült, hogy az elméleti gondolkodásuk még nagyon kicsi kapacitású elméleti szinten, a társadalmasulás szintjén meg még kisebb. Hogy ne mondhassa a földesúr vagy a gyáros: “Büdös paraszt, részeges munkás, hát mit tud ez. Majd végrehajtja amit én mondok neki, mert arra van kitanítva. Az én dolgaimba meg ne szóljanak bele, mert nem értenek hozzᔠ– nem elég elkergetni oket. Mert mitol tanul meg egy ember önállóan muködni? Attól, ha van muködési területe és eszközrendszere. Ahhoz azonban, hogy a tömegeknek valódi lehetoségei legyenek az önálló muködésük kialakítására, az akkori konkrét történelmi helyzet nem volt kedvezo.

1956 dilemmáit is érdemes ennek alapján megnézni. A valódi kommunisták azt mondták, annyi problémánk van, Rákosi annyi disznóságot csinált, annyira eltávolodott a tömegektol, de az a kérdés, hogy ezt fegyverrel akarjuk-e megoldani vagy társadalmi mechanizmusokkal. Magyarán elkezdjük társadalmasítani a tulajdont, és nem központban határozunk meg mindent. De erre az volt a válasz, ha ezt a társadalmasítást és decentralizációt elkezdjük, akkor jön az ellenforradalom, akkor beleszól a toke. Ráadásul ez egy olyan kiélezett helyzet volt, amikor az egyik társadalom a tudatos beavatkozásra épül, de a tudatosság még csak nagyon szuk köru és merev, mégis ez akarja a gazdaságot és társadalmat sokkal magasabb szinten megszervezni, mint a kapitalizmus. A másik oldalon ott van a kapitalizmus, amelyben a pénz-piaci viszony ugyan ösztönös, de a társadalom belso muködoképességét - abban a korban - több kevesebb sikerrel biztosítja. Ez a ketto összeütközik egymással. Egy angol politikus a Mindszenty-per kapcsán a budapesti angol követségrol azt írta Londonnak, hogy ebbe a perbe beavatkozni nem szabad, itt vannak a szovjetek, így legyozni a szocializmust nem lehet, hanem gazdaságilag kell. Mert az o mechanizmusaik erosebbek, mint az a tudatosság, amely itt szervezo ero. Valahol ráéreztek erre. Ehhez kell egy párszáz éves gyarmattartói politikai rafinéria is. Ezek a küzdelmek zajlanak, az ösztönös és a tudatos viszonyok küzdelme. De ez nem olyan dolog, hogy van a tudatosság, meg van az ösztönösség, az egyik maximálisan jó, a másik maximálisan rossz. Az egész átlátása és megfelelo muködtetése hosszú tanulási folyamatot igényel. A szocializmus politikai történetének egyik jellegzetessége az volt, hogy az eredeti jószándék kezdett ugyan muködni, de a hatalom megragadása után az addigi társadalmak rendkívül hatékony uralkodási technikái dönto mértékben aláásták az új társadalom irányába mutató folyamatokat.

De mindenekelott azért gondoljunk bele a kor adottságaiba, pl. abba, hogy az ellenség beférkozésétol való félelem nem volt teljesen alaptalan. Hiszen ma se szeri se száma azoknak, akik - a saját bevallásuk szerint - az akkori viszonyok között , ellenállók voltak, aki pedig valóban építeni akarta a szocializmust, azt egy kézen meg lehet számolni. Hogy tudott egyáltalán fennmaradni a rendszer, ha valóban ilyen eros ellenállás muködött. Ilyen körülmények között, hogyan lehet a tudatoságot, az emberséget és az oszinteséget együtt muködtetni.

* * *

A nemzetközi toke a hazai vezetés jelentos részének aktív részvételével eladósította az országot. Az USA oldaláról egy adalék ehhez a folyamathoz. McNamara, aki amerikai hadügyminiszterként 1968-ig részt vett a vietnami háborúban, miután belátta annak reménytelenségét, a Világbank elnöke lett. Ezután elindult a szocialista országok eladósodása. Magyar részrol, akik ebben résztvettek, ma büszkék erre. A mai helyzetben évente még mindig 800 milliárd Ft-ot fizet ki a költségvetés az adósságok kamataiként. A jelenlegi miniszterelnöknek pedig az a fo érdeme, hogy másokkal együtt o indította el ezeket a folyamatokat, és azokkal szemben blokkolta az információkat, akik felléptek volna ez ellen a folyamat ellen. Ez nagyon szép kép így önmagában, tessék belegondolni. És ez az ember nevezi ma magát a baloldal és a szociális érzékenység letéteményesének. Az egészben az a tragédia, hogy a mai politikai leosztásban még talán joggal is mondja. De ez nem társadalmi, hanem politikai megközelítés, és a politikai szereploket minosíti.

* * *

Nem feltétlenül kell ilyen szavazáson résztvenni. Ezt a rendszert rossznak tartom, és azért beszélek itt, mert úgy gondolom, hogy más rendszer is kialakítható. Illúzió – ahogy korábban is elhangzott -, miszerint a vezetok majd megtanítanak minket. Valójában a tömegeknek fokozatosan arra kell rájönniük, hogy csak magukra támaszkodhatnak. És itt jön be az öntevékenység a dologba.

* * *

A legközelebbi alkalommal arról szeretnék beszélni, hogyan alakul ki a hetvenes években Magyarországon egy új tudományos módszer, amely alkalmas soktényezos rendszerek vizsgálatára, és hogy reagált erre a fennálló gazdasági és társadalmi közeg (nagyon jellemzo módon mutatva azt, hogy mennyire életképtelen viszonyok voltak). De a kilencvenes évek másmilyen közegének hasonló reagálása is jellemzo (mert ez sem kevésbé életképtelen!), ahhoz képest, hogy ez a módszer olyan megoldást kínál, amely tényleg a jövobe mutat.

V.

(2002.10.13.)

Egy konkrét tudományos soktényezos vizsgálati módszerrol

Térjünk át az öntevékenység még konkrétabb feltételeire. E témában nagyon szubjektív eloadást fogok tartani, arról a tevékenységrol, amelyet én lassan harminc éve próbálok segíteni, és amely egy új anyagszemlélet kialakításának a folyamata.

* * *

De elozoleg még két dologhoz kapcsolódnék. Egyrészt az elozo szabadegyetemi eloadáshoz, amelyik az európai integrációval foglalkozott. Mi szükséges ahhoz, hogy ez olyan integráció legyen, amelyben minél több ember véleménye kapcsolódni tudjon, érvényesíteni tudja magát? Ehhez új típusú mechanizmusokra van szükség a döntéshozatali rendszerben, a vizsgálati módszerekben, az információs rendszerekben, de elemi módon még a nyelvben is.

Elemi kérdés az, hogy egyáltalában megértse egymást két ember. Gondoljunk bele abba, hogy az EU-ban pillanatnyilag 11 nyelv hivatalos, ha csatlakozik hozzá még 10 ország, akkor 20 nyelv lesz hivatalos. Ha megnézzük azt, hogy egyes országokon belül pl. Spanyolországban, Franciaországban jelentos további nyelvek vannak, akkor ez a szám még növekszik. A közös joganyagnak, az intézkedéseknek, a pályázati lehetoségeknek stb. elérhetoknek kell lenniük mindenki számára a saját nyelvén. Ha azt nézzük, hogy minden nyelvrol minden nyelvre kell fordítani, akkor az igen sok variáció ugrásszeruen növelné a fordítási költségeket. Ha egy hivatalos nyelv van, akkor ennek a megtanulása is hazai szinten többszázezer forint. Mekkora költség ez 500 millió ember esetében? E téren megintcsak a szegények, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a felzárkóztatási programokra, jutnak a leghátrányosabb helyzetbe.

A munkásmozgalomban az eszperantó tanulása annak idején nagyon elterjedt volt, pontosan abból kiindulva, hogy az emberek megérthessék egymást egy könnyen elsajátítható nyelv segítségével. Most amikor a számítógépes fordítások elkezdenek muködni, újra felvetodik, hogy egy mesterséges nyelvvel - amelyiknek nagyon egyszeru az algoritmusa -, a fordítás sokkal könnyebbé válhat, így alkalmazhat-e a gépi fordítás egy olyan közbenso nyelvet, mint az eszperantó? Másrészt az eszperantó megtanulása kb. tizedannyi költségu és ideju, mint mondjuk az angol nyelvé. A sok-sok politikai és gazdasági ellenérdek miatt azonban ez a kérdés megoldhatatlannak tunik.

A másik, amihez kapcsolódnék, egy saját korábbi eloadásom, ahol szóba került egy József Attila idézet:

majd kint, a harmóniát.

(A város peremén, 1933)

Ebben a nagyfokú változatosságban nem no-e meg az igénye egy olyan szemlélet kialakításának, amely egyrészt integráltabban, összefüggéseiben képes nézni a dolgokat, másrészt viszont egyszeru, a mindennapi élet szintjén alkalmazható?

* * *

Ezek után rátérek a konkrét vizsgálati módszerre, amelyet közel harminc éve próbálok támogatni. Ez Tejfalussy András gradiens térképezések sorozatának a módszere. A gradiens szó valamilyen hatás változásának mértékére utaló matematikai fogalmat jelöl. Rövidítve GTS-módszer. (Vigyázat, azóta ezt a rövidítést már más célra is használják!) Ez volt az eredeti neve, majd a sok küzdelem hatására az antirandom vizsgálati módszer nevet vette fel, sok egyéb mellett. De ez a két elnevezés is meglehetosen jól utal arra, hogy mi ez a szemlélet, mi ez a vizsgálati módszer. Elnézést, hogy egy kicsit belemegyek a kutatási módszertanba, a legkülönbözobb szakmákból vagytok itt, de annyi talán nyilvánvaló, hogy ha vizsgálni akarok egy anyagot, akkor ez egy végtelen változatosságot mutató rendszer. Még a legegyszerubb anyag is, a saját belso mozgásaiban is, és a környezetével való kölcsönhatásaiban is az. Ha ezt vizsgálni akarom, vagyis fel akarom térképezni tulajdonságainak változásait a környezeti behatások következtében, akkor ezt a végtelen változatosságot megragadni képtelen vagyok. Tehát amennyire lehet, megpróbálom kimerevíteni ezt a rendszert, elkülöníteni a környezetétol, és egy bizonyos minoségu kölcsönhatás egy bizonyos mennyiségével hatva erre a rendszerre, azt vizsgálom, hogyan változtatta meg a rendszer az állapotát. Ennek a hatásnak a különbözo mennyiségeivel hatva az azonos kiindulási anyagra, megnézem az eltéréseket. Így lépésrol lépésre feltérképezem, hogy milyen változásokat eredményez a testen egy adott minoségu hatás. Ez azt jelenti, hogy bár a normál életében az a test sok különbözo kölcsönhatásnak van kitéve, én ehhez képest csak egy nagyon kis részét nézem meg a viselkedésének. Miért fontos ez? Azért, mert egy vizsgálatnál elemi követelmény, hogy az reprodukálható legyen. Ha én azt leközlöm, mint mérési eredményt, és valaki elolvassa pl. Buenos Airesben, az ottani laboratóriumban képes legyen ugyanazt megcsinálni. Én leírom a feltételeket, o ott megvalósítja, és ellenorizheti, hogy tényleg úgy viselkedik-e ugyanaz az anyag ott vagy sem. Egyrészt tehát ennek a nagyfokú megrögzítettségnek (mert itt meg kellett rögzítenem a hatást, és el kellett különítenem a rendszert a környezetétol) a reprodukálhatóság követelménye adja az indokát. Másrészt, ha engedném a hatásokat spontán módon muködni, a nagyon nagy változatosság megnehezítené az ok-okozati összefüggések feltárását. Mindkét szempont a megrögzítés irányába vitte el a gondolkodást.

A megrögzített lépésenként való feltérképezést viszont csak nagyon fáradtságosan tudom megtenni. Ráadásul abban az esetben, ha kölcsönhatásokat (kölcsönös egymásra hatásokat) szeretnék vizsgálni, az már ilyen módon egyre bonyolultabb. Mert azt a követelményt, hogy nagyon pontosan meg kell mondanom, hogy mi történt ott, már nem tudom végrehajtani. Ezen a ponton lépett be Tejfalussy Andrásnak egy nagyon lényeges gondolatmenete, amit aztán nagyon következetesen végigvitt. Ez pedig a megrögzítettséget indokoló két szempont újragondolásából adódik.

A változatos környezeti hatások nagy rendetlenségével szemben a kísérleti térben nem megrögzített hatásokkal, hanem hatáseloszlásokkal kell dolgozni, úgy, hogy eloszlásaikat tekintve minimális változási zavarral, nagy rendben valósítom ezt meg. Másrészt a reprodukálhatóság szigorú követelményét fel lehet oldani azzal, hogy a kutatást folyamatként kezelve, több lépésben érem el a kituzött célt. Elso lépésben nem kell maximálisan pontosnak lennem, csak annyira hogy ne veszítsem el a lényeges jelenségeket. A kísérlet menete során egyre jobban fókuszálok a számomra érdekes hatás- és anyagtulajdonság tartományra. Maradjunk egy fémfizikai problémánál, mert a GTS-rendszer Csepelen alakult ki, a Fémmuben. Egy kohászati technológiában három alapveto lépés: az öntés, a hokezelés és az alakítás során állítjuk elo a kívánt félkész terméket. E lépésekkel alakítjuk ki a kívánt formát és anyagtulajdonság-jellemzoket. Az egyik lényeges tényezo ebben a sorban a hokezelés. Van egy újonnan kifejlesztett anyagom, és meg kell néznem, hogy ez milyen hokezelési jellemzok (hokezelés homérséklete, ideje, felfutési és lehutési paraméterek) mellett produkálja azt, amit a felhasználó kíván. És ha errol az anyagról kevés az elozetes tudás, akkor tényleg lépésrol lépésre csinálták meg a technológiát. Tehát a kísérlet során egy laboratóriumi kemencében, melynek a homogenitási pontossága +/- 1C° volt, tehát a kemence kezelési tere bármely két pontjának eltérése egy adott bármely idoben nem volt nagyobb mint 2C°, betették az anyagot pl. 5 órára, majd lehutötték, kivették és megnézték mi történt vele. Így feltérképezni az anyagot nagyon fáradságos, ido, energia és anyagigényes. Tejfalussy úgy gondolta, hogy elso lépésben nem kell pontosan tudjam azt, hogy az anyag melyik pontja pontosan milyen hokezelésnek volt kitéve. Nyissam ki ennek a nagyon pontos kemencének az ajtaját (elso lépésben így csinálta, és most a szemléltetés kedvéért mondom így), tegyem be félig az anyagot a biztonsági követelmények figyelembevételével. Ekkor az anyagon kialakul egy homérséklet eloszlás (egy homérséklet gradiens, a homérséklet változása a térben) és így az anyag különbözo részei (a kemencébe befelé haladva) különbözo (növekvo) homérsékletu kezeléseket kapnak. A folyamat után ott van az anyagon egy tulajdonság-sorozatom. Megnézhetem keménységmérovel, vezetoképességmérovel, megmaratom és megnézem a kristályszerkezetét stb. Ha rábökök egy pontjára ennek az anyagnak, akkor nem tudom olyan pontosan megmondani egy adott helyen a kezelési homérsékletet, mint zárt homogén tér esetén, akkor sem, ha a hokezelés során a homérséklet-eloszlást állandóan pásztázza egy homérsékletméro. Viszont elso lépésben nem is kell ez a pontosság, hanem az kell, hogy megtudjam, elérhetok-e a kívánt anyagtulajdonságok, vagy nem. Ha van ilyen hokezelési tartomány (ez is fontos, hogy ezek a tulajdonságok csoportba rendezodnek a szomszéd hasonló kezelése következtében!), akkor ha nem 1C°-ra, de 20 C°-ra durván meg tudom mondani, hogy ez hol van. És a következo lépésben kinagyítom ezt a teret, persze már nem úgy, hogy kinyitom a kemence ajtaját, hanem egy bonyolultabb szabályozással létrehozok egy olyan berendezést, amelyben szabályozni lehet a homérséklettartományt. Például van egy fémdoboz (retorta), amibe beleteszem az anyagot, és azt szabályozottan ki-be tudom mozgatni. Ha nagyon betolom, akkor majdnem homogén a kezelo tér, ha meg kihúzom, akkor nagyon inhomogén. Tehát a tartományra ráfókuszálok, és második lépésben már nem 500 C°-s homérséklettartományban vizsgálok, csak 50 C°-osban. A harmadik lépésben meg csak arra a tartományra megyek rá, amelyik a számomra fontos, és így majdnem olyan pontos vagyok, mint a homogén esetben, de közben én föntrol néztem rá az egészre, mint a vadászó sas. Ugyanis egy ido után, a fejlesztésnek ezen a pontján Tejfalussy András úgy jellemezte a módszert, hogy ez tulajdonképpen egy biológiai keresoprogram, mert egy sas is így keresi a réten egeret. Nem úgy, hogy megy a réten, mert neki a szárnya és a szeme a jó, nem a lába, és olyan magasságból sokkal hatékonyabban tudja áttekinteni az egész rétet, viszont az egérhez képest a földön nagyon lassú. Tehát ha ott van a földön, és onnan nézi, hogy van-e ott egér, akkor az egérnek van elonye. A sasnak elonye csak akkor van, ha a szárnyait muködteti. Ha csak futna az egér után, akkor nem kapná el. Ugyanez a kutatásban is igaz. Mert ha nagyon hosszadalmasak a vizsgálatok, akkor közben a kutatás feltételei is megváltoznak, és ha a vizsgálataim pl. öt évig tartanak, akkor a vizsgálat elején biztosan nem ugyanazok a feltételek voltak, mint a végén.

Ezidáig az új vizsgálati módnak még egy lényeges elemét nem vázoltam fel. A dolog ugyanis ott kezd érdekes lenni, amikor a vizsgálat már két dimenzióban folyik: az alakítás és hokezelés együttes hatását akarjuk vizsgálni. Az elobb vázolt hokezelést egy téglatest egyik éle mentén elvégezve, meghatározott mértéku (homogén) alakítás után a testet az elobbi hokezelés irányára merolegesen újabb hokezelésnek tesszük ki. Tehát az adott test a két hokezelési tartomány teljes kombinációjában volt kezelve.

Nézzünk egy másik konkrét példát, ahol nem csak a hokezelési homérséklet változik az anyagban. Ki volt már kohászati üzemben? Hárman.

***

Láttatok már hengerlést? Amikor van egy anyagod, ami bemegy két párhuzamosan, ellentétesen forgó henger közé, és csökken a vastagsága.

***

Képzeljük el azt, ami a hengerészek rémálma, hogy nem párhuzamos a két henger, hanem változó a köztük levo rés. Ezt úgy hívják, hogy kanyarhengerlés. Ilyenkor az anyag, amelyet ilyen hengerek közé teszek be, az kardosan meghajlik, mert az egyik széle kevésbé alakul, mint a másik. Tehát az eredeti téglatestbol, változó vastagságú deformált idom lesz. Viszont a hengerlési irányra merolegesen kialakul egy alakítási eloszlás, pl. 5-20 % között (az alakítás mértékét jellemezem ezzel). Ha ezt a kanyarhengerelt anyagot teszem bele az alakítási gradiensre közel merolegesen az elobbi kemencébe, akkor már két dimenzióban lesz ott ennek a két hatásnak az összes kombinációja abban a tartományban, amelyet vizsgálni akartam. Ebben a két dimenzióban van ott az anyagtulajdonság-térképem. És két dimenzióban lehet fókuszálni két-három lépésben. Talán most már értheto, mi volt ennek a névnek a fizikai tartalma, amikor azt mondtuk, hogy gradiens-térképezések sorozata: tehát itt nem megrögzített hatásokkal dolgozunk, hanem hatáseloszlásokkal, ezek a hatások nagyon nagy rendben vannak, nem egy lépésben, hanem több lépésben kutatunk, sorozatot használunk, és nem ugyanolyan vizsgálati módszerekkel, mert az elso lépésben nem használunk drága és finom vizsgálati mószereket, ahol csak a jelenségek meglétének feltárása a cél. Ha nincs érdekes jelenség, akkor újra kell indítani a keresést: kibovítjük a tartományt, új tényezoket vonunk bele a vizsgálatba. Ha pedig van, akkor ráfókuszálunk, amelyet (új anyagmintákon) a megfelelo tulajdonságú anyagtartományok nagyobb méretu eloállításával érünk el, és így egyre nagyobb a pontosság. Itt nagyon nagyfokú rend van a kísérletben, csak így lehet az összes variációt kivizsgálni.

A szabadalmazási eljárások során az eljárás világviszonylatban újnak bizonyult, bár egy dimenzióban volt részben hasonló megoldás. Ha valaki járatos a kohászati kísérletekben, akkor a Jominy-kísérlet az acélok edzhetoségének vizsgálatára egy ilyen eljárás. E kísérletet a következo célra használják: Az acéloknál nagyon fontos technológiai lépés, hogy az anyagot magas homérsékletre felhevítik, aztán beledobják a hutofolyadékba (például vízbe), tehát nagyon gyorsan lehutik. Így alakul ki az a szerkezete az acélnak, amely a felhasználás szempontjából fontos. Az, hogy milyen gyorsan lehet lehuteni az anyagot, az geometriafüggo. Tegyük fel, hogy van nekem egy gömböm, amelyet le akarok huteni vízzel. Ha bedobom a vízbe, a külso része gyorsan lehul 80 C°-ra, de ekkor a belso része még 800 C°-on van. Hogy milyen gyorsan történik a hulés, az alapveto az edzhetoség szempontjából, tehát annak a vizsgálata, milyen az a hutési sebesség, amely felett beedzodik az anyag. Ez úgy történik, hogy egy adott vastagságú vizsgált anyag kis részét beleállítják folyó vízbe. A vízzel érintkezo rész gyorsan lehul, felette a többi hovezetés útján hul le (eltekintve a felület levego általi és a kisugárzás okozta hulésétol), így kialakul egy hutési sebességsor. És akkor megnézik, hogy milyen magasságig edzodik be az anyag. De ennél a - hagyományos kísérleti technikához képest nagy változatosságot megengedo - kísérletnél nagyon sok körülményt rögzítenek. Az MSz 9770-78 tíz oldalon keresztül sorolja a vizsgálati feltételeket (a víz homérsékletét, áramlási sebességét, a geometriai elrendezéseket, a próbatest méreteit stb.). A korábbi kísérleti technikában ez volt a maximális gondolkodási rugalmasság. Ehhez képest Tejfalussy eljárása nagyságrendekkel hatékonyabb.

Hadd mondjam el ezek után, hogy még hétdimenziós kísérleteket is lehet végezni, ami talán meghökkento állítás. Maradjunk továbbra is a kohászatnál, az öntésnél. Szalagöntésnél volt egy olyan probléma, hogy a bronzszalag, tehát a rézötvözetszalag széle repedékeny volt a hengerlés során. Nagyon fontos dolog, hogy ez minél kisebb legyen, mert a selejtet nagymértékben növeli. Lényeges tehát annak tisztázása, hogy az öntés körülményei közül melyek befolyásolják a repedékenységet. Nagyon sok tényezoje van egy öntésnek: adalék anyagok, az öntés homérséklete, az öntés sebessége, a hutési arányok...stb. Összejönnek a tényezok. Hagyományosan úgy kutatnak, hogy öntenek egy 1,5 tonnás tekercset azonos körülményekkel. Majd öntenek egy másikat, más körülményekkel. Ha ezt a hatások mindegyikének 3 - 5 szintje mellett az összes lehetséges variációra hét dimenzióban meg akarnám csinálni, akkor a Föld összes szalagöntési kapacitását évekig erre kellene fordítani.

Ez már egy nagyon összetett program, melynek során ennek a hétdimenziós technológiai térnek a teljes variációs tartományát bejárom. Minden hatásnál a minimum és a maximun között ingadozom úgy, hogy miközben az egyikben végigmegyek a lehetséges értékeken a többi nem változik, majd a következo hatás következo értékénél csinálom meg ugyanezt stb. Ha vannak olyan hatások, amelyeket nagyon gyorsan tudok változtatni (és ezt meg lehetett csinálni), akkor egyetlen 1,5 tonnás tekercsre rá lehet képezni az összes variációt.

Amikor Tejfalussy ezeket megcsinálta, és látta, hogy a kohászatban ezt a módszert mindenhol lehet használni, akkor kíváncsi lett, mi a helyzet az élolényeknél? Elment Martonvásárra, ahol Közép-Európa egyik legnagyobb mezogazdasági kutatóintézete van, ahol klímaházakban (fitotronokban) tesztelik a kinemesített növényeket, ill. a kifejlesztett vegyszereket. Minden, a növény számára lényeges környezeti hatást mesterségesen állítanak be egy szobában. Az asztalon, cserepekben nonek a növények, és egy idoben az egész asztalon azonosak a feltételek. Idoben persze változnak, mert a növény fejlodési ciklusában egy idojárási variációt játszanak le. Az eredeti Tejfalussy-féle eljárást itt alkalmazva, az asztal egyik éle mentén beállítottak egy homérsékleti gradienst (mondjuk 5 C°- 30 C° között), és a rá meroleges irányban létrehoztak egy fényintenzitás eloszlást a fénymennyezet megdöntésével. Így a két hatás adott tartományú összes kombinációja ott volt az asztalon. És láthatóan, mint élo függvény reagál rá mondjuk a búza. Nagyon szépen reagált. Ebbol is látható, hogy az anyagnak valami nagyon alapveto tulajdonsága jelenik meg. Az, hogy minden rendszer inhomogén, és a környezeti inhomogenitásokat önmagában úgy képezi le, hogy a környezeti inhomogenitások csökkentésével a rendszerben bekövetkezo jelenségek kinagyíthatók.

Tejfalussy elektromérnök, aki nagy következetességgel ment végig ezen a kutatóúton. E módszer az öntevékenység nézopontjából több szempontból is érdekes. Én végzo fizikusként 1973-ban kerültem Csepelre a Színesfémkohászati Kutató Intézetbe. Azért mentem gyárba, mert nem tetszettek a független kutatóintézeti kutatók asztalfiók számára gyártott eredményei, inkább szerettem volna valami hasznosat csinálni. Szerettem az üzemet, különben is volt bennem valami társadalmi töltés, érdekelt, hogyan folynak a dolgok. Csepelen szabadon tudott az ember mozogni. Ha kísérletet csináltam az üzemen belüli laborban, utána kimentem, és megnéztem, hogyan muködik ez a termelésben. Itt kezdett el vonzóvá válni az új módszer. Ha én laborkörülmények között kikutattam valamit az 1C°-os pontosságú hokezelo berendezésben, akkor nekem nagyon nagy munka volt üzemi technológiát csinálni belole, mert az üzemi kemencében - amely akkora, mint egy szoba - 10-20 C°-os eltérések is vannak, tehát olyan technológiát kell csinálni, amelyik üzemi körülmények között is produkálja a normál minoségu anyagot. Ehhez viszont más típusú szemléletre van szükség. 1974 tájékán már nyilvánvaló volt számomra, hogy Tejfalussy módszere ebben a kérdésben nagy áttörést jelent, és ami még nagyon vonzó volt, hogy az ilyen módon végzett kutatások jelentos részét nem kellett a laborban végezni, tehát már elso lépésben magán a termeloberendezésen kutathattam, sot azt is monhatnám, hogy kutató sem kellett hozzá. Egy szakmunkás is meg tudta volna oldani a saját szintjén a saját problémáit. Persze ezt nem nagyon engedték volna, mert ahhoz, hogy az öntevékenységnek lehetoségeket biztosítsanak, egy más jellegu társadalom kell. Az újítási mozgalomnak minoségileg másnak kellett volna lennie, olyannak, hogy a maga szintjén mindenki tudjon újítani, de ehhez módszertanilag is, tudásban is fel kell a feladathoz noni, ehhez viszont lehetoségek kellenek. És ez egy tényleg nagyon szélesköru, mindenki számára alkalmazható módszer arra, hogy a saját körülményei optimumát megtalálja és beszabályozza.

Ez a módszer azért is volt nagyon szimpatikus, mert szerintem a dialektikus áttörést valósította meg. Az teljesen szubjektív, amit most fogok elmondani, mert az én saját életemben történt meg velem. Miközben 1974 nyarán azt érzékeltem, hogy az ún. tudományos szocializmus milyen távol áll a társadalom mindennapi életétol, és annak konkrét meghatározottságától, érdekelni kezdett, hogy Marx mibol merített. Elkezdtem Hegel dialektikus logikáját olvasni, a Kislogikát. Szabadságot vettem ki, és olvastam a Kislogikát. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy Tejfalussy megcsinálja az anyagban azt, amit Hegel 150 évvel korábban leírt. És az az érdekes, hogy ez tényleg új. Az elso szabadalmi bejelentése1970-es. És Hegel filozófiailag errol beszél, amikor ezt mondja: ''Mindennapi tudatunkban is elofordul már az idealizmus. Azt mondjuk e szerint az érzéki dolgokról, hogy változók, vagyis éppen úgy megilleti oket a lét, mint a nem-lét. Csökönyösebbek vagyunk az értelmi meghatározások tekintetében. Ezeket mint gondolati meghatározásokat valami szilárdabbnak, abszolúte szilárdnak vesszük. Végtelen szakadék által egymástól elválasztottnak tekintjük oket, úgyhogy az egymással szembenálló meghatározások sohasem érik el egymást. AZ ÉSZ HARCA ABBAN VAN, HOGY AZT, AMIT AZ ÉRTELEM MEGRÖGZÍTETT, LEKÜZDJE.'' (Hegel: A filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai; elso rész: A logika. Akadémiai Kiadó, Bp. 1950. 77. old., kiemelés tolem).

A kutatás és a gondolkodás megrögzítettsége a pontosságra való törekvés miatt, és feloldása a mozgások, a változatosság tudomásul vétele érdekében. Azzal, hogy a GTS-program folyamatában nézi a kutatást, belevitte ezt a rugalmasságot, és alkalmassá tette a kutatás módszertanát arra, hogy bonyolult rendszereket vizsgáljon. 1976-ben egy vastag könyvet állított össze ''A hazai kutatómunka hatékonyságának a megsokszorozása'' címmel a központi szervek számára a legkülönbözobb eredményekkel, a kohászattól a rákkutatásig. Az a nagyon érdekes, hogy Tejfalussy úgy csinálta a fejlesztéseket, hogy ha valamit kitalált, akkor megépítette a berendezést, kezelte és megvizsgálta az anyagot, csak utána fejlesztette tovább a módszerét. Így nem egy eljárást, hanem eljárások és berendezések hosszú sorát fejlesztette ki, és szabadalmaztatta. 1977-ben már több mint 70 külföldi bejelentése volt.

Az alkalmazás során Tejfalussy András rövid idon belül a konfliktusok közepén találta magát. Bolonddá akarták nyilvánítani (ami soha nem sikerült). És ebben a törekvésben a rendszerváltozás semmi különbséget nem jelentett. A belügyminiszter és a mezogazdasági miniszter a nyolcvanas években irogatott egymásnak, hogyan próbálják minden eszközzel elintézni, nem az általa felvetett ügyeket, hanem ot magát. Tudniillik, ha o megvizsgált valamit, mindig talált megoldandó feladatot, és ha nem akarták megoldani, elment az illetékeshez. Természetesen akik disznóságokat csináltak, azoknak az érdekeit ez sértette, akiknek intézkedniük kellett volna, de elfedték a problémákat, azoknak az érdekeiket még inkább sértette. Így az ügy eljutott egészen a belügyminiszterig, aki intézkedni próbált - Tejfalussy lecsukatása érdekében. Ez valóban politikai pszichiátriai eljárás volt. A középkorban éreztem magamat. Amikor 1978-ban bementem Tejfalussy szobájába, aki az intézet muszerfejleszto részlegét vezette, a teljes kiközösítettség légköre vette körül, ami lerítt az emberek arcáról. Nem engedték dolgozni. Amikor eltávolították az állásából, a rákkutató berendezését kidobták a roncstelepre. Ezt a berendezést az ELTE Szerves Kémiai Tanszékén használták korábban, úgy, hogy a kutatási hatékonyság nagyságrendekkel növekedett. Ez a hetvenes években volt. 2003-ban a Mindentudás Egyetemén ennek a tanszéknek egy professzora (Furka Árpád) eloadást tartott a kombinatorikus kémiáról, melynek elmondása szerint az a lényege, hogy ha sok variációt annyi energiával lehet eloállítani mint egyet, akkor a sok variációt kell megcsinálni, és ezt állítása szerint o találta ki 1983-ban, de nem szabadalmaztatta. Tejfalussy elso szabadalma e tárgyban, mint már említettem 1970-es.

Elmondok egy tipikus példát arra, hogyan intézték a dolgokat. Tejfalussy András gradiens fitotron szabadalma úgy jött létre, hogy az 1970-es eljárási szabadalomra alapozva Martonvásáron az MTA kutatóintézetével közös berendezést építettek 1974-76 során. Amikor a szabadalmi díj körül vita alakult ki, akkor az MTA kutatóintézetének az volt az alapállása, hogy bekerülési költség arányában számítsák ki a díjat. Ez nevetségesen alacsony lett volna, hiszen akkoriban 3 milllió forintba került egy hagyományos egyvariációs kanadai fitotron, ugyanakkor 800.000 forint volt a bekerülési költsége egy gradiens fitotronnak, amely annyi információt szolgáltatott, mint 50 darab hagyományos kanadai készülék. Mikor perre került az ügy, akkor a magyar bíróság szakértot rendelt ki a bekerülési költség meghatározására, akit a felperesnek, Tejfalussynak kellett volna fizetnie, o ezt abszurdnak érezte, és megtagadta. Ezt az MTA-nál úgy értékelték, hogy ''elvesztette'' a pert, holott csak lemondta. Ilyen és hasonló igaztalan megpróbáltatásokon gyakran kellett keresztül mennie.

Tejfalussyban hamar megszületett az igény arra, amivel mi is próbálunk most foglalkozni,- az öntevékenység eszközeinek a kialakítására. Ez nagyon fontos dolog, de hagyományos módon nem megy. A gondolkodásba be kellett törnie egy dialektikusabb megközelítésnek ahhoz, hogy a hétköznapokban is használható legyen az eljárás. Hol van itt a hétköznapi használhatóság kérdése? Ha én komolyan veszem ezt a gondolkodási módot, akkor otthon is tudok GTS-kísérletet végezni. Maradjunk a konyhánál, az mindennapi dolog. A bejglit, hogy ki hogyan szereti, az igazán eltéro. Ahány ház, annyiféle bejgli. Hány tényezoje van a bejgli készítésének? Maradjunk a mákosbejglinél. A tésztát hogyan csinálom: milyen lisztet, milyen mennyiségben, mennyi tojással, margarinnal, élesztovel, tejjel, milyenek a gyúrás, a pihentetés körülményei. Milyen legyen a töltelékben a mák, a cukor, a mazsola, a meggy, a citromhéj aránya, és lassan összeáll a bejgli. Utána jön a sütés. Ez mind sok tényezo. Meg lehet csinálni egyetlen vagy néhány bejglin az összes variációt. Ha pontosan dolgozom, akkor minden részérol meg tudom mondani, körülbelül hogyan készült. Akkor jöhet a kívánsághangverseny, hogy ki hogyan szereti. Majd ezután a technológia pontosítása.

* * *

Most ki szeretném egy kicsit szélesíteni a témát. Visszatérek arra, hogy a vélemények egyeztetésének milyen új technikái kellenek ahhoz, hogy egy olyan nagy rendszerben, mint az Európai Unió, az embereknek ne a fejük fölött, még bonyolultabb folyamatok irányítsák az életüket, hanem ok is egyre megalapozottabban részesei lehessenek a döntési folyamatoknak. A valódi demokrácia kritériuma ugyanis éppen az, hogy azok hozzák a döntéseket, akiket az érint, de ez még odébb van. Mégis vannak erre törekvések az Unión belül is, amikor azt mondják, hogy arra a szintre kell vinni a döntéseket, ahol a döntéshez a legmegfelelobb körülmények vannak meg. Ha van egy olyan helyi szabályozás, amelyik pontosabb az általánosnál, akkor azt kell alapul venni, tehát vannak ilyen törekvések. Kell is hogy legyenek, mert különben a rendszer olyan mértékben válik rugalmatlanná, hogy az egyre szélesedo válsághoz vezet.

A GTS fejlesztése során, nagyon hatékonyan tudtunk a legkülönbözobb területeken dolgozni. Ha az ember elmegy mondjuk egy csapágygyárba, vagy egy üveggyárba, nem szakembere az adott témának. Rövid ido alatt képbe kell kerülnie. Tudnia kell, hogy milyen technológiai lépések, milyen követelmények vannak ott, a technológiák és a követelmények rendszerében hol milyen tapasztalatok alakultak ki, hol, milyen hibák vannak, stb. Ezt gyorsan fel kell tudni térképezni. Ezért Tejfalussy kifejlesztett egy számítógépes döntési programot APLA (Automatic Psycho-Logic Analyser) néven, melyben akárhány tényezo együttesében le lehet kérdezni a szakemberek véleményét, mátrix szeruen. Ezzel áttörheto az a száz év óta ismert pszichológiai korlát, amelynek lényege az, hogy az ember rövidtávú döntéseinél nem képes hét tényezonél többet figyelembe venni. A program során elemi válaszokat kell adni olyan kérdésekre mint pl.: egy adott technológiai lépésnek az anyag egy végso tulajdonságára vonatkozó hatását pontozd 0-10 között, minden lehetséges kapcsolat esetében. Van mondjuk 50 technológiai lépés és 20 végso követelmény. Ennek alapján a legjobb szakembereket és az érintetteket is ki lehet kérdezni. Egy nap alatt 2000 kérdésre válaszolnak. A válaszokat a gép egy megfelelo logika alapján kiértékeli, és meghatározza a megalapozott vélemények körét. Mert a megalapozott döntésekhez megalapozott vélemények szükségesek. A megalapozott vélemények körét és mértékét el kell tudni határolni a megalapozatlanoktól. Ez kikerülhetetlen. Mindaddig, amíg ebben nem lépünk technikailag elore, addig az úgynevezett demokratikus rendszerek csak az uralkodás formai kellékeként használatosak.

* * *

Vegyük Fordot. Ha neki valaki 1930-ban a demokráciára hivatkozik, akkor o azt válaszolja: a döntéshozatal meg a mérlegelés egy szakma, ehhez én értek. Odamegyek én a munkáshoz is, és ha tud nekem valamit mondani, nagyon örülök, meg is jutalmazom, de dönteni csak én tudok. Ha demokratikus döntéshozatal alapján akarok dönteni, akkor abból az lesz, ami a Szovjetunióban van.

Ahhoz, hogy a valóban demokratikus döntéseket ki lehessen alakítani, a technikákon is változtatni kell, és ezek még kialakulatlanok. Csakúgy, mint az emberi együttmuködés viselkedési technikái. A helyes megoldások nagyon sok téren kialakulóban vannak, és a GTS-nél kialakított eljárás ennek a folyamatnak nagyon fontos része lehet.

Továbbra is e módszernél maradva, a kutatás elejétol a problémafeltárástól, a soktényezos kísérlet lefolytatásán keresztül, az eredmények értékeléséig - mindez egy egységes rendszert jelent. Tejfalussy a kísérletek során keletkezett nagymennyiségu összefüggo adat értékelésére is kidolgozott egy számítógépes eljárást. Ez pl. 100.000 mezogazdasági kísérleti eredmény alapján kimutatta a kálium mutrágya mérgezo hatását. Az egész rendszer kialakítása egy ember nagyon következetes gondolkodásának és tevékenységének az eredménye.

* * *

A tolerancia-vizsgálatok kérdése. A hagyományos kísérleti technikákban egy ötdimenziós rendszer vizsgálatánál 10-20 variációt szoktak megvizsgálni. A gyógyszervizsgálatoknál többszáz variáció fordul elo. Ebben az esetben a vizsgált hatások száma lényegesen magasabb. A hagyományos kísérletek azonban általában ''random'' kísérletek (a randomizálás zavarosítást jelent), ami azt jelenti, hogy a környezeti rendszertelen változatosságot, a kísérleti elrendezésbe bevitt további rendszertelenséggel próbálja meg kompenzálni. Ebbol viszont az következik, hogy nem lehet sok variációra vizsgálni, átláthatatlan, költséges és lassú az eljárás. Egy gyógyszer kikutatása és engedélyeztetése 10-20 év és párszázmillió dollár.

A GTS teljes variációs terében nagyságrendekkel több variáció adott, mint a hagyományos kísérleteknél (legalább százszor több). Ha a környezeti rendezetlen változatosságokat nem rendetlenítéssel, hanem nagyfokú szimmetriával és a szomszédok közötti minimális eltéréssel próbálom meg kiszurni, akkor ez minoségileg hatékonyabb zavarszurési eljárás. A kísérlet során a szomszédok a többdimenziós térben is szomszédok, tehát az egymás zavarása hatásban és tulajdonságokban is a legminimálisabb. Ekkor a soktényezos kísérlet sokkal rövidebb ido alatt, olcsóbban lefolytatható.

Egy további konkrét példa is jó megvilágítja ezt. Tokodon üvegampullákhoz gyártottak csövet. Az üvegkohóban több köbméter ezer C° feletti üvegolvadék van, és abból húzzák ki az üvegcsövet, de az üvegcso légbuborékos volt, ami nagy bajt jelenthet, ha a felületközeli buborék megsérül. Ehhez végeztünk üvegkísérletet. A gyártóberendezésnél a következot mondták nekünk: ha ennek a nagyon érzékeny rendszernek bármely pontján beavatkozunk, napokig magára kell hagyni a rendszert, hogy jellemzo eredményt kapjunk. Erre mi azt válaszoltuk: gyártsátok csak az üveget, és adjatok nekünk egy hetet, ezalatt mi a technológia összes variációját beállítjuk úgy, hogy mindig csak egy minimális változást hajtunk végre a rendszeren. Összesen 216 variációt játszottunk le három ismétlésben. Már a második ismétlés után annyira kézben volt a rendszer, hogy még a menetközben eloforduló zavar is kiszurheto volt. Miért? Mert egy nagyon nagyfokú rend valósult meg a leheto legminimálisabb elmozdulások mellett.

Visszatérve a tolerancia kérdésére. Sokat beszéltünk az egészségesség feltételeirol. Ha egy rendszert javítani akarunk, akkor talán annak a megállapítása a legfontosabb, hogy milyen tartományban egészséges ez a rendszer, mit képes kompenzálni a környezeti hatásokból. Én most beteg vagyok egy kicsit. Ha betegebb lennék, le kellene feküdnöm. Sok egyéb mellett a homérsékleti viszonyokat valahogy stabilizálni kellene, mert nem tudnám tolerálni a környezeti hatásokat. Tehát egy rendszer egészségességére a környezeti hatások turése a jellemzo. A GTS alkalmas e kérdés megfogalmazására és tisztázására. A mezogazdasági eredményeknél maradva elmondható, hogy abban a tartományban ahol nagy a termés, egészséges a rendszer, a másik helyen pedig egészségtelen. Mi lehet az a hatás, amely egészségtelenné teszi a rendszert? Adott esetben a kálium bevitele. Ha magas a kálium szint, a növény nem képes a többi hatás változását tolerálni. Ha nem játszom le az összes variációt egy ilyen nagy rendben, akkor alig tudok az egészrol valami érdemlegeset mondani. Illetve szabadon csoportosítva a kevés és hiányos adatot, tulajdonképpen azt mondhatok, amit akarok.

* * *

Az oszinteség fontos kérdés egy kísérlet végrehajtásánál.

Alumíniumgyári példa, az 1980-as években. A PB-gázpalackok teljes gyártástechnológiáját optimalizáltuk. Ez elég összetett folyamat. Székesfehérváron történik a többtonnás tuskó öntése (AlMgSi ötvözet), hokezelik, hengerlik több lépésben, a szalagból tárcsákat vágnak ki, újra hokezelik, és felszállítják Budapestre az Alumíniumgyárba, ahol mélyhúzzák, esztergálják, pácolják, hegesztik, hokezelik és vizsgálják. Az eredetileg 40%-os selejtet 5% alá vittük le. Most csak egy konkrét munkaszituációra utalok. A pácolás és a hegesztés munkafázisainak körében felvetodött a selejtes hegesztés okainak feltárása. A pácolók, illetve a hegesztok csoportja kölcsönösen egymásra hárították a felelosséget. Egy ido után a MEO (=minoségellenorzési osztály) egyik vezetoje megelégelte a vitát, és bekente a hegesztési felületet kosszal, majd lehegesztette. A hegesztés tökéletesen sikerült. Ezek után elterjedt a gyárban, hogy a pácolók semmiért nem felelosek, csak a hegesztok. Ez volt a vélemény amikor odamentünk. Csináltunk egy 800 variációs kísérletet erre a problémakörre, és kiderült, igaz, hogy egészen speciális körülmények között nem nagyon érdekes a felületi kosz, de általában nagyon fontos. Így helyére kerültek a dolgok. A szakemberek is kezdték egymást elfogadni, mert objektív mérések voltak a dolgok mögött. Mindenki közremuködött a kísérletben, és mindenki látta a saját szerepét a folyamaton belül. Ehhez persze egy intelligens igazgató is kellett, aki nem arra hegyezte ki a dolgokat, hogy ki a felelos, hanem arra, hogyan lehet javítani a rendszer muködésén. Az oszinte viszony, a dolgokra való közvetlenebb reagálás képes kialakítani a jövo irányába mutató szemléletet.

* * *

A randomizálás - mint már említettük - zavarosítást jelent. A piacgazdaságban a zavarosítás a piaci tevékenység lényeges eleme. De most maradjunk az ipari-mezogazdasági kísérleteknél.

A kísérleti technikában a randomizálás azt jelenti, hogy a legkülönbözobb mértéku hatásokat teszik egymás mellé teljesen véletlenszeru módon (pl. a legkisebb mellé a legnagyobbat), emiatt jól el kell egymástól választani a variációkat. A mezogazdaságban egy kísérleti térben a 0 és a maximális dózis egymás mellé kerülése esetén széles sávval el kell egymástól választani a kezelt parcellákat, mert jön az eso, és átmossa a hatóanyagot. Véletlenszerusítik az elrendezést, mert azt mondják, hogy a szántóföld annyira inhomogén - ebben az egyben van igazuk egyébként - , hogy akkora zavarokat visz bele a kísérletbe, hogy azt csak egy másik zavarral lehet kompenzálni. Hát nem lehet. Ezzel szemben - így fogalmazódott meg az antirandom kifejezés - a megoldás egy nagyfokú rend a legkisebb zavaró hatásokkal, nagy szimmetriákkal. A kísérleti tér bármelyik pontjáról eggyel elmozdulva csak egy technológiai hatás egy szintjével történik változás. Ez a szerzoi jogvédett méro-értékelo program lényege.

* * *

Itt felvetodött, hogy kitalálták-e ezt korábban? Tejfalussy András azt mondta, ez annyira egyszeru, hogy olyan nagyon nem kellett neki kitalálni.

Amikor az egyiptomiak olyan festékeket készítettek, amelyek máig megtartották a színuket, lehetetlen hogy nem ilyen módszerrel kísérletezték ki. Vagy ha megnézünk egy szabályozástechnikai könyvet, az azzal kezdodik, hogy két hatásnál már ne legyen a két hatás változása egymás felharmonikusa /egészszámú többszöröse/. Tehát valami random dolgot kell belevinni. Így kezdodik a tankönyv, a jövendo mérnökök pedig megeszik, mint kacsa a nokedlit. Ha valaki mégis megcsinálja az ellenkezojét, és megmutatja, hogy hát itt van, tessék megnézni milyen hatékony, akkor erre az a válasz, hogy az nem lehet, mert a könyvben az ellenkezoje van leírva. Ezen persze túl lehetett lépni, csak éppen szinte lehetetlen helyzetek árán. Egy ilyen esetünk volt a paksi Atomeromuvel. Gondoltunk rá már korábban is, mert eromuvi optimum szabályozásokat próbáltunk csinálni, és ennek során felvetodött, hogy ezeket a paksi szimulátorban igazán hatékonyan lehetne használni. Pakson muködik a négy blokk, mellettük van egy ötödik, egy szimulátor, melyben az emberekkel rendszeresen gyakoroltatják az esetlegesen bekövetkezo legkülönbözobb helyzeteket. Az emberek ezirányú felkészültségét karban kell tartani, mert ha jó a rendszer, akkor ''elalszanak'' az emberek, a tettrekészségük csökken. Sajnos, bár a feltételek kedvezoen alakultak, mégsem lett az egészbol semmi, pedig annyi lehetoség lett volna a hasznos munkára.

Visszatérve az alapokhoz, egy állat például biztos, hogy ezeket a technikákat használja, mert az anyagnak egy alaptulajdonságáról van szó: az anyag inhomogenitás-tükrözési tulajdonságáról. Arról, hogy ha a nagy inhomogenitás hatására bekövetkezik egy jelenség, akkor ez a jelenség kinagyítható az inhomogenitás gradiensének csökkentésével. Így lehetoség van a szükséglet optimumára fókuszálni.

VI.

(2002.11.24.)

A társadalmasulás néhány mai jellegzetességérol: táguló rendszer - szukülo szemlélet ?

Rendszer stabilitás és a társadalomtudomány társadalmasulása

Véleményem szerint a gyakorlati tevékenység kimagasló egyénisége, filozófusa volt Makarenko. A makarenkoi pofonról mindenki hallott. De mi is volt ez tulajdonképppen?

Elmondom a konkrét történetet. Makarenko 1920 telén megkap egy lerobbant telepet, csavargó, szüleiket elvesztett gyerekek nevelésének céljára. Odajön egy pár gyerek, akik elkezdik lebontani a fészert, mert hideg van, futeni kell valamivel. Azt mondja nekik Makarenko: tisztítsuk meg az utat, erre azt válaszolják, hogy tisztítsátok meg ti, mármint a vezetok. O meg a gondnok elkezdik tisztítani az utat, odajön az egyik vagány, fellöki a telep gondnokát, és a kölykök nevetnek rajta. Makarenkoban forr a düh. Legközelebb azt mondja az egyik vagánynak (Zadorovnak hívták), hogy menjen ki fát vágni, amire a válasz az, hogy menj ki te. Erre elege lesz az egészbol, lekever neki egy pofont, a vagány nekiesik a kályhának, még egyet ad neki, majd felemeli, és még egyszer megüti. Teljes dermedt csönd van, fogja a kezében a piszkavasat, és el van szánva életre-halálra, ez a kicsi ember a nagy vagánnyal szemben. Utána azt mondja, most kimegyünk fát vágni, kezükbe adja a fejszét, de közben azon jár az esze, hátha a vagány most bosszút forral. Kimennek az erdobe fát vágni, és jól érzik magukat. Egyszercsak, az a fiú, akit pofonvágott, elneveti magát, és azt mondja (nem szó szerint): Na, jól megadta nekem. Ettol kezdve elkezd alakulni a dolog. Kitisztítják a mocskot, ami körülveszi oket, és elkezd épülni a telep. Itt jön a környezetvédelemmel való gondolati kapcsolat (nem szó szerint értendo!), ahogy felépülnek a dolgok. Ezek a gyerekek az utcán teljesen magukra voltak hagyva, elvégre háború zajlik. Miközben Makarenko azon gondolkodik, hogy mit csináljon, olvas. Azt írja, soha életében annyi pedagógiai könyvet nem olvasott, mint ekkor. De azt látja, hogy semmi nem használható a könyvekbol, mert neki arra kell figyelnie, amilyen helyzetben ok vannak, azokra az emberekre kell reagálnia, akik ot veszik körül. Sutba vágja tehát a könyveket, és elkezdi muködtetni a saját eszét, a nyitottságát, a rugalmasságát. Ebbol épül fel a továbbiakban ez a telep. A végén az a srác, akit felpofozott, az egyik legkedvesebb tanítványává válik, akibol mérnök lesz. Ezek a gyerekek a társadalom hasznos tagjaivá válnak. Eredetileg azon a szinten vannak, hogy dicsekednek egymásnak a finn késeikkel, és abban a tér-ido világban élnek, hogy egy fél óra múlva éhen fogok-e halni vagy nem. De egy ido után már nemcsak a mai önmagával foglalkozik, hanem a holnapival is, sot azzal is, hogy mellette egy másik gyerek él, hasonló helyzetben. Elkezd foglalkozni azzal, hogy a telep emberibb módon nézzen ki. Túllép az egyedi ember kiszolgáltatott mindennapiságán, közösségi, tudatos társadalmi lénnyé válik. Ennek a pedagógiai hoskölteményét írja le Makarenko. Miért érdekes ez az egész?

A tudatosodási folyamat a tágabb rendszerekben való gondolkodás kényszerének kifejlodése konkrét helyzetekben és folyamatokban. Mert Makarenko konkrét folyamatokat írt le, és nem gyermekmesét. Az emberpalánták tudatos társadalmi lénnyé válásának folyamatát. Természetesen abban a korban. (Megjegyzem, ennek az egész tevékenységnek a végén, miután Makarenko felépíti a telepét, gyakorlatilag kirúgják, és soha többet nem megy vissza abba a táborba, amit o hozott létre. De óvakodjunk a politikai leegyszerusítésektol!)

Az emberiség is ilyen fejlodési fokokon megy keresztül, egészen addig, amikor már olyan mértékben befolyásolja a környezetét, hogy az önmaga számára is veszélyessé válik, és rá kényszerül arra, hogy szembesüljön ezekkel a problémákkal. Nemcsak a levego, a víz, az élelmiszerek minoségérol van szó, amirol már beszéltünk. Itt van nálam a ''Zöldköznapi kalauz'' címu könyv, amelyben szerepel azoknak a bizonyos “E”-számoknak, az élelmiszer adalékoknak a listája, és egészségre gyakorolt hatásaik vizsgálatainak eddigi eredményei. Ezek az adalékok csak nagyon kis részét képezik azoknak az élelmiszermódosítási tevékenységeknek, amelyekkel közvetlen kapcsolatba kerülünk.

* * *

Magyarán építkeznünk szükséges. Mi kell az építkezéshez? Az egyik a társadalmi, a másik a tudományos vonatkozása ennek a folyamatnak. Ezeket az összefüggéseket szerettem volna az elmúlt két félévben veletek átgondolni, és most eljutottunk oda, hogy megpróbálom az egészet egy kicsit összefoglalni.

* * *

A munkamegosztás történelmi fejlodésében az emberiség eljut oda, hogy az emberek dönto többsége más-más részterülettel foglalkozik, minden ember tevékenysége nagyon sok más ember tevékenységéhez kapcsolódik, együtt alakítanak ki valamit, miközben nem is tudnak egymásról, és ez annyira átláthatatlan, és befolyásolhatatlan az egyes résztvevok számára, hogy az eredeti emberi szükségletek kielégítése szempontjából az egész rendszer egyre rugalmatlanabb és javíthatatlanabb lesz. Mert pl. nyilvánvaló, hogy ha az egészségem megóvása érdekében egészségesen akarok táplálkozni, akkor olyan élelmiszerekre van szükségem, melyek az emberi szervezet számára sok millió év alatt hasznosnak bizonyultak, márpedig a mai élelmiszerek a legkevésbé sem olyanok. Egészen más módon készítik oket, más szempontok játszanak szerepet az eloállításuk során. A profitelvu költséghatékonyság, az érzékszerveink becsapása, stb... ''A leves hazudik'' címu könyv felvázolja, hogy illuziókat etetnek velünk, és ennek nagyon veszélyes következménye a szervezet szabályozási mechanizmusának becsapása. Így a szervezet nem képes természetes módon viselkedni, betegségek jelennek meg, például allergiák. Ez egy jelzés. Mindez arra mutat, hogy valami már egészségtelen ebben a rendszerben. Itt nem arról van szó, hogy ilyen körülmények között hagyományos értelemben nem lehet élni. Sot abban az illúzióban ringathatjuk magunkat, hogy sok szempontból ma jobban élünk, mint húsz évvel ezelott. De ha nem történik meg a hibák kiküszöbölése, akkor azok egymásra rakódnak. Közben az az érzésünk, hogy továbbléptünk, mert egy problémát megoldottunk. De azt a problémát esetleg úgy oldottuk meg, hogy egy további problémát keltettünk. Ráadásul nem is mi oldjuk meg a problémánkat, hanem 5000 kilométerrel odébb egy laboratórium éppen a korábbi probléma keletkezésének logikájával. De mi errol az egészrol nem tudunk semmit, csak akkor veszünk róla tudomást, ha valaki bejelentkezik, hogy valamilyen tünetegyüttes pár millió embernél ugyanúgy megjelent, és itt van rá az ellenszerünk. A korábbiakban már elmondott ivóvízszennyezésekre, a káliumtúladagolásból bekövetkezo halálozásokra sok ilyen álmegoldás van forgalomban. Ahelyett, hogy desztillálnánk a vizet, és vigyáznánk arra, hogy a napi kálium bevitelünk ne haladja meg az 1 grammot, ügyelve a Na/K élettani infúziós oldat összetételét megközelíto táplálkozásra. De ennek belátására nagyon nehezen lehet az embereket rávenni. Mert az ellenpropagandára rengeteg pénz van. Isszák az emberek a ”Pi” meg a csökkentett deutérium tartalmú vizeket, és veszik a csökkentett Na-tartalmú (mérgezo káliumtartalmú) sókat, mert ezt beszélik be nekik. Miközben valódi NaCl tartalmú, a magyar szabványnak megfelelo só ma már szinte csak a kóser-só. És mindez az OÉTI és a többi hivatalos szerv aktív közremuködésével. Az úgynevezett egészségvédelem ma már az egyik legnagyobb iparág, lassan a környezetvédelem is azzá válik. Miért? Mert a piacon megjelennek az igények, és ezeket az igényeket profitelvu módon ugyanolyan üzleti megfontolások alapján próbálják kielégíteni, mint azoknál a tevékenységeknél, melyek a problémákat okozták. Sot, nagyon kapóra jön, hogy ez a piac egyre bovül, mert az egyre nagyobb egészség- és környezetrongálás nyomán egyre újabb igények jelennek meg.

A zöld mozgalmak Magyarországon a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején sajnos alapvetoen politikai célból jöttek létre, a “fennálló szocializmus” liberális bírálataként. Konkrét tapasztalatom szerint a “Duna-kör” teljesen érzéketlen volt olyan vizsgálati eljárásra (Tejfalussy antirandom módszerére), amely alkalmas a soktényezos rendszerek valódi feltérképezésére. Pedig ez a dolog érdemi része. Úgy gondolom, hogy a valódi zöld mozgalmak, amelyek a környezetvédelem valódi problémáival konkrétan foglalkoznak, nagyon csíraállapotban vannak. A mozgalom dönto része még a régi módszerekkel és logikával kezeli ezeket az új típusú kérdéseket. Egy régi mechnanizmus, amely számára megjelennek muködésének problémái, az elso lépésben a saját muködési mechanizmusai alapján reagál ezekre a problémákra. Az új típusú megoldások, legyenek azok akár társadalmiak, akár technikaiak, szembekerülnek ezzel az egész folyamattal.

Talán minden új így fejlodik ki, csak megélni nagyon nehéz. De ebben a kínlódó folyamatban alakul ki a valódi érték. 1976-ban leírta egy valóban környezetvédo tudós, Gánti Tibor, hogy a GTS az egyetlen módszer, amellyel a környezeti hatásokat összefüggéseikben lehet feltárni. Az egészségességi feltételeket nem lehet hagyományos egytényezos módszerekkel vizsgálni. Mert a rendszer nem úgy nyilvánul meg, hogy hol egészséges, hol egészségtelen a környezet számára. Mire érzékeny, mire ellenálló a rendszer? Ezt a problémafelvetést csak sok tényezo együttes vizsgálatával lehet kezelni. A hagyományos vizsgálatokhoz képest minoségileg rugalmasabb módszerrel.

* * *

Mindezért nagyon fontos, hogy felépítsük az öntevékenység képességeit, amely elvezet kiszolgáltatottságunk csökkenéséhez. Makarenkora azért hivatkoztam, mert egyike azon keveseknek, akik egy nagyon nehéz helyzetbol a rugalmasságukkal, a világgal való érzékeny kapcsolatukkal a számukra adott helyzetbol az optimálisat tudták kibontakoztatni. Ez nemcsak pedagógiailag, hanem emberileg és a gondolkodás szempontjából is nagyon tanulságos dolog. Érdemes lenne ezt a helyzetet végre közgazdaságilag-társadalmilag elemezni.

Az elmúlt egy év során végigmentem egy gondolatmeneten, megpróbáltam elmondani bizonyos alapjait annak, amit fontosnak tartok az öntevékenységgel kapcsolatban. Bizonyos alapállást és gondolkodásmódot akartam felvázolni, ezért olyan tárgyköröket is összekapcsoltam, melyeket nem nagyon szoktak ilyen összefüggésbe hozni egymással.

***

Kapitány Gábor egy korábbi eloadásában a szellemi termelési móddal kapcsolatban azt fejtette ki, hogy a világ kezd lassanként átmenni egy másik termelési módba, amikor a gépek a fizikai munkákat nagyobb arányban végzik el, mint az ember. Az ember a gép mellé lép (lásd Marxnál is), egyre inkább az egész tevékenység szellemi részét végzi, a konkrét fizikai rész a gépek feladata. Ez viszont egy másik termelési mód. A hagyományos termelés során állandóan megújuló szükségleteket elégítek ki, mert a termék a szükségletkielégítés közben elhasználódik. Ha viszont szellemi terméket bocsátok a többi ember rendelkezésére, akkor ez a termék tartósan muködik, a felhasználás közben nem semmisül meg, nem kell újratermelni. Ennek az egésznek a forgalma, emberi kapcsolatrendszere más. Itt minoséget, nem mennyiséget termelek, és akkor felvetodik a kérdés, hogy ennek a minoségnek milyen lehet az adekvát mérése, más-e, mint ahogy a pénz méri a hagyományos emberi tevékenységet. A kérdést egyelore nyitva kell hagyni, de mindenesetre ez minoségi váltásra utal.

* * *

Sok kérdés vetodött fel, egyiket sem érdemes lezárni. A vita során pl. többen hivatkoztak arra, hogy Marxnál már ezek a dolgok felmerültek. De a dolgokat mindig konkrétságukban, újra és újra érdemes megvizsgálni, mert az arányok eltolódásával minoségileg új helyzetek jönnek létre. Mint például a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet során: a naturális gazdálkodás átmegy árutermelo gazdálkodásba, bár az egyes elemek korábban is megvoltak. Ez a minoségi váltás óriási változásokat idéz elo az emberi viszonyok minden területén. Az újragondolás során az új gondolatok teszik alkalmazhatóvá a gondolkodást. Mert ehhez olyan közel kell jutnom a valóságos folyamatokhoz, hogy szinte a kezemben érzem oket. Kb. húszan voltak az eloadáson, és az volt nagyon érdekes a vitában, hogy mindenki magát adta, a maga tapasztalatait. És nem egymásnak feszültek ugyanannak a dolognak a különbözo részei és kioltották egymást, hanem építkezés folyt.

* * *

Most csak abban a vonatkozásban vetettem fel a szellemi termelési módot, hogy vessük össze a környezetvédelmi problémával és Makarenkoval. Mert ami a dolog lényege: az egyre tágabb szemléletu gondolkodás. A nagyon szuk céljaimhoz és társadalmi helyzetemhez képest rákényszerülök arra, hogy tágabban gondolkodjam, emberben és természetben egyaránt. Tágul a világ, és azért idéztem Makarenkot, mert azoknak a gyerekeknek a számára kitágult a világ. A gyerek csak a saját szintjén és csak egy órával elore képes gondolkodni, mert folyton ketyeg a gyomrában a éhhalál, ehhez képest, ha egy kicsit jól lakik, akkor már nem csak a gyomra kényszerének hatására fog gondolkodni, képes lesz 2-3 órával is elore nézni, a szomszédjának, a többi gyereknek, a csoportnak, az országnak és az emberiségnek a szintjén. Környezetvédelmi oldalról hasonló a logika, fontos tehát, hogy ezeket szinteket kezdjük megérteni. Az emberi gondolkodás és történelem során is elojönnek ezek a kérdések. Nem töretlen, hanem nagyon ellentmondásos folyamatok során (a fejlodés során). Egy ember élete is milyen ellentmondásos, pedig az az o élete. Néha az egyik, néha a másik tényezo dominál, hangulati hullámzások jönnek létre, így emésztjük a világunkat... Ha a dolgokat folyamatában, és foleg hosszútávú folyamatában próbáljuk nézni, akkor mégiscsak arról van szó, hogy a tevékenységünk egyre jobban kitölti a rendelkezésünkre álló teret, és ahogy eddig ezt tettük az egy ido után csodöt mond, tehát váltásra van szükség. A leigázásra való törekvést fel kell váltania az együttmuködésre való törekvésnek. E váltás szükségességének igénye a mi életünkben is nyomon követheto.

***

Az emberben egy ido után megfogalmazódik a vitakultúra fejlodésének igénye. Egy ideig az azonos irányba mutató gondolatok iszonyú módon összecsapnak egymással. Az a két ember tud legerosebben vitatkozni egymással, aki majdnem ugyanabba az irányba próbál gondolkodni, és mind a ketto nagyon fontosnak tartja azt a dolgot, de máshonnan közelítik meg. Más a tapasztalati körük. Mind a ketten úgy érzik, hogy a másik rosszul szól bele a folyamatba, és ezért borzasztóan heves viták vannak. Ez is része az építkezésnek, sajnos. Egy ido után, amikor mind a ketto megerosödik, önbizalmat nyer, jobban tudja kifejteni a véleményét, mind a ketto befogadókészebb lesz a más típusú megközelítésekre, mert már elég összetett a szemlélete ahhoz, hogy el tudja helyezni a másik gondolatát is, mert tudja azt, hogy az megtermékenyíti az övét. Ebben a helyzetben elindul a beszélgetés.

Az ember célja a kizsákmányoló társadalmakban az, hogy legyozze a másikat -lehet az a természet vagy egy másik ember - a saját szükséglete érdekében. Ez a tipikus logika, és ez a logika éppen a gyozelme esetén mond csodöt. A toke koncentrációja lassan eléri a maximálisan elérheto szintet. Mindent kisajátít a saját logikája szerint. Ugyanakkor beleütközik a természeti korlátokba: a biológiai szabályozó mechanizmusok felborulnak, a természetben és az embernél egyaránt. De a társadalom is felborul, mert olyan mértékben koncentrálódik a döntéshozatal, hogy az a társadalom alapveto muködését sérti. A döntési képességünknek egyre több feltétele alakul ki, egyre nagyobb szükség is lenne rá, de egyre kevesebb lényegi kérdésbe szólhatunk bele (a szubjektív szinten manipulált érzelmek persze nem ezt sugallják). Ebben a helyzetben születik meg a váltás szükségessége.

Érdekes, ahogy összetalálkoznak ezek a folyamatok a mai korban. Ugyanúgy az együttmuködés irányába kell elmozdulni két magánembernek, ahogyan a társadalomban élo embereknek is. És nem egymás leigázásának az irányába. Persze ez az adott rendszerben, amely egy kizsákmányoló osztálytársadalom, nem valósítható meg. Mégis, ha mindazokat a komponenseket, amelyekrol beszéltem, összerakjuk, akkor szinte minden ugyanazt az irányt mutatja. De nem szeretnék naiv lenni: itt az egész folyamat még csak egy kifejlodo, csíraállapotban létezik.

* * *

Nem arról van szó, hogy ha a tokés osztály ragaszkodik a hatalmához, akkor azzal szemben nem kell fellépni. De az egészet kell szem elott tartani, ami ebbol a folyamatból kialakul. Gyakran ért az a kritika, hogy az erkölcsi kérdést elhanyagolom az elemzés mellett. Tehát abból, hogy engem sért a mai helyzet, mert kiszolgáltatott vagyok másoknak, még nem az következik, hogy kiabálnom kell az utcán. Néha persze azt is kell, de az még nem elég, mert a társadalom nem ettol fog megváltozni, hanem attól, hogy milyen eszközök vannak a kezemben, mit tudok megcsinálni a magam képességei szerint és a másikkal együtt (mert társadalmi lények vagyunk!), ami jobb lesz, mint ami most van.

* * *

Beszéltünk, hogy az állam az uralkodó osztály elnyomó szervezete. Ha tudom azt, hogy az uralkodó osztály mást mond és mást csinál, akkor nem ringatom magamat illúziókba, akkor nem várom el azt, hogy úgy muködjön, mint ahogy mondja magáról. Illetve néha elvárhatom, de csak taktikai fogásként, hogy szembesítsem a hazugságaival. Már a létezett szocializmus sem a tömegeknek adott egyre nagyobb politikai és gazdasági mozgásteret, hanem továbbra is azt sugallta, hogy a vezetésnek a dolga, hogy a tömegek helyett megoldja a tömegek igényeit. Magyarán, ha valami probléma van, akkor felfelé kell nézni, és azt kell kérni, hogy onnan felülrol intézzék azt el nekem. Tehát a vezetés akkor sem arra vett irányt, hogy egyre több lehetoséget adjon az embereknek a saját ügyeik intézésére. Pedig az eredeti marxi-lenini célkituzés ez volt, mely megbicsaklott a történelem adott helyzetén (a katonai szembenálláson, a viszonylagos társadalmi-technikai fejletlenségen). A vezetés általában nagyon jól tudja azt, hogy a társadalom jelentos része milyen helyzetben van. De neki nem az a célja, hogy ezeket a kérdéseket megoldja, hanem csupán a társadalom stabilitására törekszik a fennálló viszonyok - jelenleg a tokekoncentrációs viszonyok - között. És megteszi a szükséges intézkedéseket, ha ez a stabilitás – jelenleg a toke érdekei - veszélybe kerülnek. A tömegeknek, ha a jogaikért harcolnak, akkor ezt figyelembe kell venniük. A történelem során a toke sokszor korlátozta magát a saját jól felfogott érdekében. Ez egy dinamikusan változó tér, amelyet finom és durva eszközökkel egyaránt módosítanak.

* * *

Mint Kapitány Gábor az eloadásában említette, egy válságban lévo társadalomban, mint amilyen a feudalizmus volt a kapitalizmusba való átmenet idején, már szinte mindenkinek az átmenet volt az érdeke: a földesurak jelentos része megpróbált iparszeruen mezogazdálkodni, és a jobbágy is, ha a viszonyok engedték bérmunkás lett. Persze ezt a képet nagyon árnyaltan kell kezelni.

A tokés számára egy ido után a szellemi termelési módban kialakuló hatalmas mennyiségu tudás, pl. a szervezési ismeretek, a beruházási döntések (persze, ha még egyáltalában foglalkozik ilyesmivel), melyek a társadalom muködésének nagyon lényeges elemei, mint a személyéhez kötött egyéni lehetoségek jelentkeznek, mint egyéni információk a szellemi termelési mód irányába. A régi uralkodó osztály józanabb része esetleg képes annak belátására, hogy itt egy közös társadalmi termék egyéni kisajátítása történik. A hatalom buvölete azonban sokszor borzalmakra képes. Tehát nagyon sok irányban kell gondolkodni, és nem szabad egy leszukített osztályszemléletu szembenállással megelégedni, bár nem lehet azt sem elvetni, mert kiélezett küzdelmekben nincs más lehetoség.

* * *

Amikor egy társadalmi rendszer átalakul, lehet, hogy az elozohöz képest sok tekintetben visszaesés tapasztalható. A jobbágy ugyan röghözkötött és akár megbotozható volt az egyik oldalon, de ugyanakkor viszonylagos létbiztonságban élt a másik oldalon. A kapitalizmus kialakulásával ezt a létbiztonságot elveszti, és még szörnyubb helyzetbe kerül. A váltásoknál az új uralkodó osztály nem a régi elnyomott osztályból alakul ki, a történelmi fejlodés nem az igazságszolgáltatás fejlodése. Amikor az új társadalom kialakul, akkor gyakran a legborzalmasabb arcát mutatja. A kapitalizmus kialakulása során pl. megjelenik az uzsorás személyében, aki az égvilágon semmit sem foglalkozik azzal, hogy annak a közösségnek, amellyel kapcsolatba kerül, hogyan alakulnak a belso igényei. A szocializmusban meg ott volt a Gulág.

* * *

Ha az ember materialista, és meghal, akkor azt mondják: megorizzük az emlékedet. Nem a mennyországba mész, hanem itt a Földön élsz tovább az összes produktumaidban, mindabban, amit az életedben tettél. És ez az emberi kultúrát gazdagítja. Tehát te magad társadalmasultál. Amilyen mértékig társadalmasulsz, olyan ember voltál.

* * *

Szeretném ezt az egészet folytatni, de most már fokozottabban építve öntevékenységetekre. Köszönöm az Internet tanfolyam megszervezését, és az ötletet az öntevékenység-köztevékenység címre, mely az eredeti mellett nagyon lényeges, számunkra fontos tartalomra utal.

VII.

Megjegyzések módszertani kérdésekrol,kapcsolatainkról

(Gondolattöredékek a különbözo eloadásokon elhangzottakhoz)

A görögöknél az innovatív alapállás, amikor játékos módon tapasztalatokat szerzek a világról, és megpróbálom a konstruktivitásomat fejleszteni, már teljesen elválik a konkrét termeléstol. Ez a jelenség mutatkozik meg a görög rabszolgatartók gyermekeinek játékainál, melyek nagyon komoly technikai ötleteket tartalmaztak, ugyanakkor ezek a technikák nem jelentek meg a termelésben, mert az egy másik területete volt a társadalmi muködésnek.

* * *

A hegeli dialektikus logikának van egy nagyon lényeges része, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ez pedig az, hogy az emberi tapasztalati körben megfogalmazott szavak, fogalmak mindig az eredeti a tapasztalati körre vonatkoznak. Márpedig ha azok a tapasztalatok hosszú idon keresztül változatlanok, szavaink, fogalmaink joggal válnak merevvé, és a következo lépésben ezek a fogalmak kezdenek elszakadni az eredeti tapasztalatoktól. Számomra a dialektikus logika sokkal inkább ez: a fogalmak megalkotásának és muködtetésének a technológiája, tehát az, hogy tudatosan kezeljük a fogalmakat. Milyen tapasztalati körben alakultak ki, milyen körben muködtethetok, és hol kell már oket nagyon óvatosan kezelni, mert az új tapasztalatok már újrafogalmazást követelnek. Különösen megno ennek a szerepe egy minden szempontból változó korban! Ez majd kiköveteli a dialektikus logika jogaiba jutását!

Egyébként az, hogy a merev gondolkodás könnyen manipulálható, mindennapi tapasztalatunk.

A dialektikus logikával való foglalkozás nem olyan munka, amit egyszer kell elvégezni. Az ember állandóan forgatja a fejében, hogy elég huen közelítettem meg ezt vagy azt a kérdést, mennyire hiteles a megközelítésem. Közben rájön újabb dolgokra, és ez így csiszolódik. Legközelebb már ezeket az eredményeket is fel tudja használni.

* * *

Nincs olyan, hogy tökéletesség. Csak megközelítések, törekvések vannak. Veszem ezt a kazettatartót. Olyan végtelen változatosság van benne, és mit tudok az ebben lejátszódó folyamatokról? De ettol még nem kell engedni, hogy ez a tárgy a fejünk fölé nojön. Meg tudom fogni, bele tudok tenni egy kazettát, le tudom tenni, és ha nem nyúlnak hozzá holnap is itt lesz. Valójában muködoképes számomra, ugyanakkor végtelen változatosságot jelent. Ezek után beszélhetünk-e a tökéletességrol, vagy arról érdemesebb gondolkodnunk, hogy számunkra mi a többé-kevésbé muködoképes tudás?

A tökéletes tudás fikció, ha egy pici elemét tudnád tökéletesen, mindent tudnál tökéletesen. Ugyanakkor a törekvéseink mindig nagyon sokat jelentenek problémáink megoldása szempontjából.

* * *

Az ösztönök, amelyek fajunk fejlodése során kialakultak, legalább olyan lényegesek életünkben, mint a gondolkodás.

Két oldalról vetném fel a kérdést, mert az, hogy a legtudatosabb lényben is rengeteg ösztönösség muködik, és amit konkrétan tesz, abban legalább annyi ösztönösség van, mint tudatosság, ez valószínuleg így van. De a manipulálók ezt nagyon jól tudják, és a manipulálási technikák nagyon nagy része az ösztönökre épít. Ez kényszerhelyzeteket teremt, mert kellemetlen annak, akit manipulálnak, és rákényszeríti arra, hogy próbáljon a dolgok mögé nézni, magyarán próbáljon egy kicsit tudatos lenni. Ez nagyon nagy hajtóero. Másrészrol a gondolkodás során ne ezek között a merev formák, hanem rugalmasabb, dialektikusabb formák között gondolkodjunk, mert olyan korban élünk mely kényszerít erre. József Attilához visszatérve “gyönyöru képességünk a rend, mellyel az elme tudomásul veszi a véges végtelent, a termelési eroket odakint, s az ösztönöket idebent.” Errol beszéltem a tudományok egymásra épülo fejlodésével kapcsolatban. Az egyre bonyolultabb szervezettségi szintu anyagvizsgálatok során a társadalmi mozgásformák vizsgálatának igénye már látható. Ezek a vizsgálatok követelik a sokkal rugalmasabb megközelítéseket.

* * *

A technika fejlodése mindig két lehetoséget rejt magában, uralkodásra és a reális szükségletek kielégítésére egyaránt felhasználható. Hogy az utóbbi érvényesülhessen, ahhoz legtöbbünknek fel kell nonie (ez történelmi produktum), és ez a kérdés napjainkban aktuálisabb, mint valaha. Mert száz-százötven éve már egyre kiterjedtebb formájában vetodik fel a ember-ember és ember-természet harmonikusabb viszonyának a kérdése. Más oldalról nézve: meddig életképes még a mindenáron való gyozelem, illetve az alávetettség logikája? Az a szemléletmód, hogy legyozöm a természetet és mindenkit, aki nem én vagyok. Az a tény, hogy közben én is törvényszeruen és elkerülhetetlenül tönkremegyek, adja meg a változás esélyét.

* * *

A mi egyetemünknek, véleményem szerint, az ilyen típusú közelítésekkel kell foglalkoznia. Szemben azokkal az egyetemekkel, amelyek szakmákra képeznek ki, tehát meghatározott jellegu tudást adnak a piac igényei szerint. A miénk egy társadalomtudományi egyetem, ahol integráltabban, a szintézis irányába haladva próbáljuk közelíteni azokat az emberi viszonyokat, amelyek között élünk. Hogy ez a tudás miként hasznosítható az ember életében, a szakmájában, a gondolkodásában, azt mindenkinek magának kell megtalálnia.

De azt is fontos megtanulni, hogy otthon hogyan lehet elemi kísérleteket végezni, és ezzel saját tapasztalatot szerezni. Tehát a mindennapi életvitelhez hasznos információkat begyujteni. Ehhez én is szeretnék néhány megoldást javasolni.

* * *

Úgy érzékelem, hogy vitakultúránkban is nagyot változtunk. Abban, hogy milyen módon építkezünk a beszélgetések során. Lépéseket tettünk afelé, hogy már ne legyozni akarjuk egymást, hanem több tapasztalat és gondolatmenet bevonásával egy helyzetet pontosabban felvázolni.

Gondoljuk csak meg, mióta beszélnek a történelem során demokráciáról. De ezidáig még mindig valójában inkább a hatalom legitimálásának köpönyegeként használják. Kérdés azonban az, ha több ember közös döntésre akar jutni egy oket érinto kérdésben, milyen technikákat tudnak ma muködtetni? Hogyan tudunk valamilyen elemi dolgot megbeszélni a mostani helyzetünkben? Milyen döntési mechanizmus alakulna ki spontán? Ennek a kultúrának a fejlesztése elengedhetetlen az öntevékenységünk fejlesztéséhez is. A tokés társadalmi rend egyik fo stabilizáló tényezoje jelenleg éppen az, hogy egy milliárdos ha beruházási döntés elott áll, akkor bizonyos szakemberek megkérdezése mellett o még mindig jobban tudja egyedül el dönteni a kérdést, mint az az ötvenezer ember, akit ez a döntés közvetlenül érint. Mert nincsenek kialakítva a közösségi döntéshez szükséges módszerek. Arra hivatkoznak, hogy még mindig ez a muködoképes. Ahogy Churchill fogalmazott a polgári demokráciával kapcsolatban: minden baja van, de az általa ismertek közül mégis ez a legmuködoképesebb. Így van ez a kapitalizmussal is. Az új csak muködoképességének bizonyításával nyerhet esélyt az elobbi felváltására. És az új megoldásokat nagyon sok különbözo szinten ki kell próbálni, az öntevékenység és a köztevékenység lehetoségeinek bovítésével. Ez lehet a mi feladatunk is.

Könczey Réka – S. Nagy Andrea: Zöldköznapi kalauz. Föld Napja Alapítvány, 1997.