Részlet egy készülő könyvből

Nemes Ilona: A pazarlás iskolája

Az alábbi írás részlet a szerző készülő könyvéből, amelynek címe A pazarlás iskolája. A könyv némiképp folytatása a szerző korábbi, Gondolkodástechnika című írásának. Mindkét könyv, különösen ez a most készülő, olyan gondolkodástechnikai modelleket kíván a mai kor emberének kezébe adni, amelyekkel jobban megérthető, értelmezhető az élet, tegyük hozzá: a mindennapi élet. Tehát nem világproblémák, globális kérdések megoldásához kíván könnyen, gyorsan kezelhető „útmutatót” adni, hanem a kis történések megértéséhez, értelmezéséhez. Bár ha jól belegondolunk, a nagy kérdések megértése éppen ezeken a mindennapokban keletkező emberi viszonyrendszereknek az értelmezésén keresztül tanulható, gyakorolható.

A Nemes Ilona által kínált gondolkodástechnika lényege a paradoxonok, az értelmezési lehetőségek közötti átmenetek keresése, amelyben a jelenségeknek sohasem az egyértelműségét, hanem épp a sokféle, de legalábbis többes értelmezhetőségét, olvasatát keressük. A paradoxonokat, az átmeneteket megtanító iskola – óvodától a felsőoktatásig – éppen attól válik a „pazarlás” iskolájává, hogy a tanítási idő egészét nem egyértelmű, pragmatikus, ám az élet jelenségeiben mégis kevéssé eligazító kész ismeretek közvetítésére, hanem az értelmezési lehetőségek közötti átmenetek, a hasonlóságok és a különbözőségek keresésének gyakorlására fordítja. A pazarlás iskolája az az iskola, amely nem tűri a leegyszerűsítést még olyan didaktikailag indokolható célok érdekében sem, mint a könnyebb megértés. Alapvető elve az, hogy az áttekinthetőség, a megérthetőség érdekében sem szabad egyértelművé tenni azt, ami egyébként sokértelmű.

A pazarlás iskolája gyakorlatokon keresztül mutatja meg, hogy milyen pazarlással jár a paradoxonokban, átmenetekben történő gondolkodás hiánya, a mindent végsőkig leegyszerűsítő egyértelműséget kereső szemlélet. Milyen szellemi, morális és anyagi károkat okoz az oktatásban, az egészségügyben, a közigazgatásban és természetesen a gazdaságban a jelenségeket leszűkítő értelmezési keretek sokasága.

A pazarlás iskolájában a szerző felvázolja egy olyan oktatási intézmény utópiáját is, amelynek alapvető célja a paradoxonokra épülő, pazarló módon kevéssé vagy egyáltalán nem egyértelműségeket közvetítő iskola, amely mindezek ellenére közelebb visz az élet sokféle módon történő értelmezésének a megtanulásához, vagyis az iskola igazi céljának a megtalálásához.

A készülő könyv talán legnagyobb erénye az a humor és irónia, amellyel Nemes Ilona előadja a sokszor bonyolult filozófiai, nyelvészeti, gondolkodás-technikai tartalmakat.

Humorral írni a tudomány száraz nyelvén előadott tartalmakról – ez maga a megátalkodott pazarlás. De e nélkül a pazarló szellemi attitűd nélkül vajon van-e értelme az élet bonyolultságát megragadni akaró gondolkodásnak? Bizonyosan nincs.

Természetesen változatlanul szükség van a tudományos gondolkodástechnikák sokféleségére is, részint a világ megismeréséhez szükséges újabb tudás megszerzése érdekében, részint pedig azért, hogy a jövőben is legyen miről megírnia Nemes Ilonának a maga groteszkbe hajló performance-át.

Régi igazság, hogy a görbe tükör tartásához a tükrön kívül az eltorzítandó valóság is szükségeltetik.

Schüttler Tamás

Pazarlásteszt, játékszabályok

A kontraszelekció áldozatainak és önkénteseinek ajánlom

Ez a könyv lehetőségjáték és egyben a pazarlás iskolája. Az alcím vigyázatra int: a kontraszelekció áldozata és önkéntese néha egy! A cím pedig paradoxont rejt. Nem pazarolni tanulunk itt, sokkal inkább visszanyerni az elvesztegetett lehetőségeket. Akkor miért nem a rekuperáció iskolája? A kérdés azt jelzi, hogy nincs szavunk az átmenetre. A pazarlás iskolája ugyanis az elvesztegetés és visszanyerés közötti átmeneteket keresi a pazarlás paradoxonából elindulva, amely szerint az elpazarolt dolgok megmaradnak, sőt nemegyszer az életet károsító módon maradnak meg (lásd materiális és szellemi környezetszennyezés).

Mint látható, könyvünkben és iskolánkban kedvelni fogjuk a paradoxonokat és az átmeneteket. A többes szám nem puszta stilisztikai fordulat: a könyvet ketten írjuk, kedves Olvasó – ön és én. Ezért tudnunk kell, milyen az ön viszonya a pazarláshoz. Bizonyára irritálják a látványos változatok (üzemanyag-, idő-, pénzpocsékolás), de mi a helyzet a rejtettebbekkel?

A pazarlásteszt megmutatja. Kérem, olvassa el az alábbi történeteket és figyeljen a tünetekre. Ne ijedjen meg, ha allergiás jeleket tapasztal (piros foltok arcon és kézen, enyhe hőemelkedés), ez csupán azt jelzi, hogy szervezete érzékenyen reagál. Olvasson tehát és figyeljen: erősödnek-e a tünetek a két szöveg összeolvasásakor.

Az első történetet középkorú hölgy meséli.

Egy hajléktalan külsejű férfi jött velem szemben az utcán. Amint a közelembe ért, lassított. Már készítettem a pénztárcámat, arra számítva, hogy kéregetni fog. De nem. A férfi megszólalt és – legnagyobb ámulatomra – a következőket mondta: Asszonyom, Ön gyönyörű. Értékelem azokat a nőket, akik nem híznak el. Őrizze meg a szépségét továbbra is. Ajánlom magamat. Könnyedén meghajolt és elment.

A másik esetet tanár meséli.

Értekezletet tartottunk tegnap. Egy idő után egyik kollégám felállt és elnézést kért azzal, hogy órája kezdődik. Mire az igazgató megbocsájtó mosollyal: – Na menj, te oktatásbuzi.

Nos, kedves Olvasó? Az allergiás foltok megjelentek (különösen, amikor a két történetet összeolvasta), de nem érti, hol itt a pazarlás? Nagyszerű! Ön különösen alkalmas arra, hogy pazarlással foglalkozzék, mondhatni virtuális iskolánkba sikeres felvételi vizsgát tett. Szervezete már akkor jelzi a herdálás különböző módozatait, amikor még nem tudja megragadni őket gondolatilag. Ön iskolánk sikeres munkatársa lesz. Nem mondunk hallgatót a magyarban gyakran használatos kifejezéssel, mert iskolánkban nem csupán hallgatunk, sőt nem csupán beszélünk, hanem élünk – egy sajátos életjátékban. Működtetjük a pazarlás különböző formáit és megfigyeljük őket. Jó, ha önnek erről már most a performance-ok jutnak eszébe. Ha ön ráadásul hajlamos a szójátékra (iskolánkban ez előny lesz), az ilyesfajta iskolázást nevezheti csinálva mondottnak, összehasonlítva (és egyben megkülönböztetve) mindattól, ami mondvacsinált.

Minthogy játékról van szó, mindenekelőtt tisztázzunk egyértelműen és tételesen néhány játékszabályt. (Többek között azért, hogy később be tudjuk mutatni – és látni – mindenfajta egyértelműség és tételes megfogalmazás elégtelenségét.) Meg is számozhatjuk a szabályokat. (Ez is elégtelen természetesen, hiszen a számokkal összekötött – és elválasztott – közlések között átmenetek lehetnek.)

1. A pazarlás iskolája az átmeneti helyzetek és az átmenetekben való gondolkodás színtere. Belátható: a pazarlás itt mutatkozik meg leginkább. Azaz: mikor valamiből valami lesz, az is kimutatható, hogy az új mennyit tud hasznosítani saját előzményeiből.

2. A pazarlás iskolája tananyagát (és példaanyagát) olyan helyzetekből veszi, amelyek az átalakulás nagyon sokféle formáját prezentálják viszonylag kis helyen és rövid idő alatt, azaz sajátos sűrítmények. Ilyen sűrített helyzeteket kínálnak az iskolák. A pazarlás iskolájának tananyaga tehát maga az iskola. Ne féljünk a szóismétléstől: a pazarlás iskolája iskoláról szólva iskoláz (lásd még performance).

   Célszerű olyan típusú tanintézményt tanulmányoznunk, amely többszörösen átmeneti: például főiskolát kollégiummal. (A főiskola átmenet a munkahely felé, a kollégium vidéki hallgatók átzsilipelése a városi életforma felé.) Legyen tehát tárgyunk főiskolával egybeépített kollégium. A továbbiakban nagybetűvel: Főiskola és Kollégium.

   Olyan főiskolát válasszunk, amelyben hangsúlyosak az átmenetek. Például a tananyaga átmenet az egyértelmű, szabálycentrikus gondolkodás és a mindennapi élethelyzetek többértelműsége között. Ilyen a jogalkalmazást tanulmányozó és tanító főiskola.

3. Életjátékunk színtere tehát: jogalkalmazást tanító (hivatalnokképző) Főiskola és Kollégium „hallgatóival”, tanáraival és más munkatársaival.

   Ne feledjük, ez egyben a pazarlás iskolájának tananyaga is!

4. A feldolgozás módjáról szólva ki kell lépnünk a számozott játékszabályok keretei közül. (A pazarlás iskolája is átmenet a szabály- és a szerepjáték között.)

   Módszerünk úgy mutatkozik meg, hogy eljátszunk (önnel együtt), két jelenetet a tananyagból – azaz Főiskolánk életéből. Szerepet ön választhat magának.

Első jelenet

Szín: Főiskolánk előcsarnoka. Hirdetőtáblákon a nagyvilág: internetlehetőségek, külföldi ösztöndíjak, színházplakátok. Jön két, (H₁, H₂) a legújabb városi divat szerint öltözött hallgató.

H₁: Hova mész?

H₂: Menek keresztanyáméknál.

H₁: Csodálkozó arcot vág, alig láthatóan vállat von, majd továbbmegy.

Második jelenet

Szín: ugyanott. Internetlehetőségek, külföldi ösztöndíjak stb. Jön két hallgató (H₁, H₂) a legújabb városi divatban. Megállnak.

H₁: (elmosolyodik) Szia! Hová mész?

H₂: (szintén elmosolyodik) Örülök, hogy találkoztunk. Megyek, meglátogatom a keresztanyámat. Tudod, hogy mondjuk ezt otthoni tájszólással? Úgy, hogy „menek keresztanyáméknál”.

H₁: Tökjó! Tanítsd meg nekem is, én csak pestiül tudok. Elkísérlek egy darabon, ha megengeded.

H₂: Hát persze, örömmel. Legalább beszélgetünk.

H₁: Hogy is mondtad? Menek…

H₂: (nevet) … keresztanyáméknál.

Ön azt mondja, hogy az első jelenetben nem szívesen játszana – többek között azért, mert ott nemigen van mit játszani. A második jobban tetszik? Az mondja, igen, bár kissé mesterkéltnek érzi, és nem tudja elképzelni, hogy valódi főiskolások így beszéljenek.

Ha így vélekedik, akkor hiányérzetei remekül funkcionálnak. Megérezte azt az alapvető életproblémát, amely a következőképpen fejezhető ki: ami van, nem mindig tetszetős, ami tetszetős (kellemes, sőt jó), az valószerűtlen. Ha ön hajlamos az egyértelmű meghatározásokra, így is fogalmazhat: ami van, rossz, ami jó, az nincs. Ugye érzi, hogy ez leegyszerűsítés? „Jóban-rosszban” gondolkodva ugyanis elpazaroljuk problémánk egy részét, például azt, hogy ha minden rossz, ami van, miből lesz a jó. Más szóval elpazaroljuk az átmenetet. Nincs ok az ijedségre: nem dőlt össze a világ, csupán egy bizonyos (lehetőségpazarló) gondolkodás elégtelensége, azaz alacsony hatásfoka vált világossá. Szerencsére közben az is kiderült, hogy nem okvetlenül szükséges jóban-rosszban (igazban-hamisban, szépben-rútban) gondolkodnunk, tehetjük azt hatásfokban is.

Ezzel megkaptuk – mondhatni élethelyzetekből elindulva „kijátszottuk” – a pazarlás iskolájának alapműveletét: a hatásfokmérést. Próbáljuk ki az előbbi két jelenetünkön, nézzük meg őket újra ún. összevető olvasással, amellyel első pillantásra láthatók az azonosságok és a különbözőségek. Jelölhetjük is ezeket, ha „összesítve” felsoroljuk a két jelenetben foglalt lehetőségeket. Például így: tájékozódás a világban az internet segítségével, külföldi ösztöndíjak, nagyvárosi színházak, mozik látogatása, a legújabb divat követése, megállás kellemes szóváltásra, az udvariasság-kedvesség szókincsének ismerete és használata, a szűkebb rokoni kapcsolatok ápolása, egy szűkebb közösség nyelvének (idézőjeles) megőrzése, a városi és vidéki „tájszólás” együttes elsajátítása, egy kellemes séta és beszélgetés lehetősége.

Helyesen tette, ha kiemelte azokat a lehetőségeket, amelyek mindkét jelenetben adva vannak. Ily módon látható, hogy a második (rokonszenvesebb) jelenetünk valamivel több lehetőséget tartalmaz, azaz jobb hatásfokú az elsőnél. Más szóval: azok a részek, amelyeket a felsorolásban nem emeltünk ki dőlt betűvel, kimutatják az első jelenetben működő lehetőségpazarlást. Ne hallgassa el megérzéseit, ha már most érzi, hogy az összevető olvasás nem egyszerű elmejáték! Sőt, ha meg is tudja őket fogalmazni, már most tegye meg, esetleg hipotézis formájában. Például így:

Feltételezhetjük, hogy két jelenetünk hatásfokvizsgálata fontos életproblémát hoz felszínre. A kisebb hatásfokú jelenetben visszafejlesztő módon adódik össze a vidék és a nagyváros kultúrája: az előbbiből az elmaradottság, az utóbbiból a sivárság, személytelenség őrződik meg. Jobb hatásfokú jelenetünkben e „két kultúra” más oldalai kerülnek felszínre, és fejlesztő (hatásfoknövelő) módon nyílnak ki egymás felé.

A pazarlás iskolájának (könyvünknek) módszere és tananyaga ezen a ponton találkozik látványosan egy alapvető (mindennapi életet, tudományt, gondolkodást stb. érintő) kérdésben. Ez lesz könyvünk alapkérdése is: milyen iskolázás szükséges ahhoz, hogy gyenge hatásfokú dolgokból nagyobb hatásfokúak jöjjenek létre? (Amint látjuk, az iskolázás itt az átmenet szerepét tölti be.)

A pazarlás iskolája a választ (és újabb kérdéseket) keresve a legtöbb lehetőség felhasználásával dolgozik. Ezért nem csupán a hivatásos iskolatervezők műveit ajánlja, hanem – híven életjáték-jellegéhez – az iskolázással kapcsolatos spontán vélemények feljegyzését is. Közvélemény-kutatást javasolok, kedves Olvasó! (A véleményekből, ha kedve támad, később könyvet is írhat Az iskolához mindenki ért címmel. Több kötetre van kilátás!) Kérem, ismertesse meg barátait, ismerőseit két jelenetünkkel, és kérdezze meg őket, szerintük milyen iskola szükséges ahhoz, hogy az első helyzet másodikká alakuljon át. A véleményeket jegyezze fel! Mondjuk, így:

X észrevette, hogy a két szövegben szó szerint is van valami közös: az internetről és ösztöndíjakról szóló mondatok. Mondhatni, a tárgyi feltételek. A különbség az emberi viszonyokban van. Az iskolatervezőnek eszerint elsősorban az emberi kapcsolatokra kell figyelnie.

Y szerint a második történetben is van pazarlás, mégpedig az időé. (Hozzátette még, hogy ez a mai rohanó ember számára különösen feltűnő.) A jelenet szereplői megállnak, sőt közös sétára indulnak pusztán a beszélgetés kedvéért. Y-nak úgy tűnik, valamilyen pazarlással mindig számolnunk kell.

Z szerint nem szükséges a változáshoz különösebb iskolakoncepció. Lehet élni hétköznapi józan ésszel, egy kicsit jobban odafigyelve a másik emberre.

N szerint az iskola dolga az (különösen, ha szakfőiskola vagy más szakképző intézmény), hogy az életre neveljen. Adjon konkrét szakmai ismereteket. Az illemet, erkölcsöt és egyebeket tanulja meg mindenki otthon vagy más, erre profilírozott helyen (a templomtól a színházig).

B úgy vélekedett, hogy a jobb hatásfokú jelenethez meg kellene változnia az iskolázás eddigi gyakorlatának, sőt elméletének. Ez utóbbihoz filozófián edzett iskolatervezőkre volna szükség, azaz hivatásos iskolafilozófusokra.

C véleménye az volt, hogy a második jelenet az utópiák világába vezet. Utópiákat pedig ne dédelgessünk, az ábrándozás haszontalan dolog, eltereli az ember figyelmét a valóságról.

Bizonyára sokféle nézet (és változat) összegyűjthető. Most – tudatosítva, hogy pazarolni vagyunk kénytelenek – be kell érnünk egy, a véleményekből készíthető sajátos sűrítménnyel, amely a közgondolkodás oldaláról gazdagítja könyvünk (és virtuális pazarlásiskolánk) módszerét és tematikáját.

Eszerint ajánlatos tananyagunkat (jogalkalmazó Főiskola és a hozzá tartozó Kollégium) úgy tanulmányoznunk, (felhasználva a hatásfokvizsgálat, összevető olvasás, hipotézisek, kérdések eszközeit), hogy közben figyeljünk a következő lehetőségekre!

• Az iskola (a főiskola is!) elsősorban az emberi kapcsolatok színtere. Az iskolakoncepció lehetőleg ezek tanulmányozását és fejlesztését tervezze és tartalmazza (tárgyi feltételekkel a háttérben).

• Tartsuk szem előtt, hogy a pazarlás életünk állandó kísérője, és ne álljunk meg annak puszta elítélésénél (lásd még gondolkodás jóban-rosszban, igazban-hamisban stb.).

• Hétköznapi józan ésszel is kialakíthatunk iskolakoncepciót, sőt tanulmányozhatjuk és formálhatjuk egy iskola mindennapi életét.

• A szakképző gondolkodásra is lehet iskolázást építeni.

• Filozófiai gondolkodásra alapozott iskolafilozófiát is ki lehet fejleszteni.

• Az utópisztikus gondolkodás is beleszólhat az iskolázás tervezésébe.

Lehetőségeink együtt vannak. Könyvünkben igyekszünk minél kevesebbet pazarolni belőlük. Más szóval: A pazarlás iskolája valamennyit kipróbálja tananyagul választott Főiskolánk és Kollégiumunk működését tanulmányozva. Szlogenkedvelőknek: folytassuk a három I jegyében: ISKOLÁBAN, ISKOLÁRÓL, ISKOLÁZVA.

A teljes tanulmány pdf formátumban